Itt az új Toyota Corolla

Toyota Corolla
Vágólapra másolva!
Sokkal izgalmasabb csomagolást kapott a világ legkelendőbb autója.
Vágólapra másolva!
Jól áll neki az Aurisszal bevezetett kihegyezett dizájn Forrás: Toyota

Hivatalos bemutatója ugyan még nem volt, de a Toyota szétküldte az első fotókat az új, 11. generációs Corolláról. Az eddig finoman szólva is visszafogott külsejű családi szedán jóval izgalmasabb csomagolást kapott, jól áll neki az Auris-szerű orrész és a kissé Hyundai Elantrára hajazó hátsó. Sajnos műszaki adatokat még nem közöltek, erre legalább egy hetet kell még várni, az viszont majdnem biztos, hogy az eddigi motorkínálat nem változik, tehát marad az 1,3 és 1,6 literes benzines és 1,4-es dízel, viszont a váltók között újdonságként feltűnhet a Yarisból már ismerős CVT fokozatmentes automata.

Szintén az Aurisból lehet ismerős ez a műszerfal és a kormány Forrás: Toyota

A hazai importőr tájékoztatása szerint az új modell forgalmazása a nyár vége felé kezdődik, árakat viszont még nem közöltek. Újdonság még, hogy a modellváltással már nem a dél afrikai Toyota-gyárból szállítanak Corollákat a régiónkba, hanem Törökországból érkezik majd a 11. generáció. Jelenleg 16 helyen gyártják világszerte ezt a típust és több mint 150 országában kapható.

Sajnos részletes műszaki adatot még nem közölt a gyár, de a motorkínálat és méretek nagy valószínűséggel nem változtak Forrás: Toyota