Ötmillió kilométerhez közelít az elnyűhetetlen Volvo

volvo p1800
Vágólapra másolva!
Irvin Gordonnak már csak napjai vannak hátra, és teljesíti világrekorder Volvo P1800-asával a hárommilliomodik mérföldet.
Vágólapra másolva!

Irvin Gordon, a világ legtöbbet futott személyautójának büszke tulajdonosa pár éve azt mondta, hogy hárommillió mérföldet szeretne megtenni 1966-os Volvo P1800-asával, mielőtt az autó múzeumba kerül. Most, hogy túl van a 2,97 milliomodik mérföldön (4,8 millió kilométeren), lehet, hogy változtat tervein. Legkésőbb júliusban ugyanis biztosan teljesül a szent cél.

A New York-i tanár 46 évvel ezelőtt vásárolta a sportkupét. Annyira beleszeretett új szerzeményébe, hogy ki sem akart szállni belőle, és két nap alatt 1500 mérföldet tett meg az Egyesült Államok útjain. Később sem pihentette a garázsban kedvencét, ingázóként naponta 125 mérföldet tett bele, így a rendszeres autós túrákkal együtt tíz év alatt félmillió mérföldet futott a bordó Volvo. Gordon semmi pénzért sem vált volna meg tőle, inkább rendszeres karbantartással és alkatrészcserékkel megtartotta eredeti állapotában, de továbbra sem kímélte az 1800-ast.

Forrás: Volvo

1998-ban 1 690 000 mérföldes futásteljesítménnyel bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe. Négy évvel később már a kétmilliomodik mérföldet ünnepelte a Times Square-en tartott sajtótájékoztatón. Az autó ugyanazzal a motorral és sofőrrel érte el a rekord futásteljesítményt. Ha Gordon egyszer megválik tőle, minden egyes mérföldért egy dollárt kér majd. Ennyi talán fedezné a kiadásait, amit az évek során benzinre és alkatrészekre fordított, de a kalandvágyó tanár elmondása szerint a hatalmas összeget további autós túrázásra költené. A P1800-asban eddig 857-szer cseréltek olajat, 31. vezérműszíját koptatja, 150 gyertyát fogyasztott el, és a váltó is felszippantott már 120 palack olajat.