A futófényes index az új Audi csúcsa

2013.08.22. 12:13

Hivatalosan is bemutatta a frissített A8-ast az Audi. Az új index a legnagyobb dobás.

Kár, hogy az Audi előre lelőtte a poént a frissített A8-as futófényes indexével kapcsolatban, mert ezzel az új modell legnagyobb újítását leplezte le pár nappal a hivatalos premier előtt. A hasonló indexek már jó ideje elterjedtek az Egyesült Államokban, Európába azonban eddig nem nagyon szivárogtak be, és a frissített A8-ashoz is csak azok kapják meg, akik kifizetik a Matrix LED fényszórók felárát.

Forrás: Audi

Maga az autó nem változott túl sokat, a fényszórók mellett az első lökhárítón, a hűtőrácson és a motorháztetőn végeztek igazán észrevehető módosításokat. Hátul is cserélték a lökhárítót, a lámpák laposabbak lettek és krómcsíkot kaptak, továbbá megjelent öt új külső szín is a kínálatban.

Forrás: Audi

A háromliteres turbós benzines 310, a négyliteres, duplaturbós benzines 435, míg a háromliteres dízel 258, a 4,2 literes TDI pedig 385 lóerővel rendelhető az autóhoz. Természetesen van nyújtott tengelytávú változat is, az A8 L W12 quattro pedig 6,3 literes, 500 lóerős motort kapott. Az S8-asban 520 lóerőt ad le a négyliteres duplaturbós benzines.

Forrás: Audi

Az A8 Hybrid kétliteres turbós és elektromotorja együttesen 245 lóerős teljesítményre és 480 Nm-es nyomatékra képes. A benzines az első, a villanymotor a hátsó tengelyt hajtja.

Forrás: Audi