Vágólapra másolva!
A BMW a villanymotorokban látja a jövőt, a Lexus bevadul, feltámad egy legendás Volvo, és végre érkezik egy brutális Suzuki is. Összeszedtük a Frankfurti Autószalon újdonságait.
Vágólapra másolva!

Ha ősz, akkor Párizsi vagy Frankfurti Autószalon. E kettőt felváltva rendezik, a páros években az előbbit, páratlanokban az utóbbit, idén szeptemberben tehát ismét a német vásárvárosra figyel az autóipar. Az újságírók körében a frankfurti kiállítás arról híres-hírhedt, hogy szinte bejárhatatlanul nagy alapterülettel rendelkezik, a két legtávolabbi pontja között legalább félórás gyaloglással kell számolni. További jellegzetesség, hogy - a hazai pályának köszönhetően - a német gyártók egymást túllicitálva próbálnak meg minél látványosabb önálló pavilonokat berendezni, és minél több újdonságot elhozni. A keddi és szerdai sajtónapok, valamint a csütörtöki és pénteki szakmai napok után a nagyközönség számára szeptember 14. és 22. között tart nyitva a világ egyik legjelentősebb autókiállítása. Magyarországról könnyű megközelíteni (végig autópályán, 970 km), jóval közelebb van, mint Párizs vagy Genf. A belépőjegyek hétvégén 15, hétköznap 13 euróba kerülnek.

A Jaguar is kedvet kapott a SUV-ok gyártásához. Frankfurtban tolták a reflektorfénybe a tanulmány változatot Forrás: MTI/EPA/DPA/Daniel Reinhardt

Aki mégis úgy dönt, hogy a lehető legkényelmesebben, azaz a monitor előtt ülve nézi végig a frankfurti újdonságokat, annak összeszedtük a kedden nyíló kiállítás eddig bejelentett premierjeit. Természetesen mi is ott leszünk a helyszínen, és folyamatosan bővítjük az újdonságok listáját.

Alfa Romeo

A Giulietta alig észrevehetően frissül Forrás: Alfa Romeo

Az olasz márka a frissített Mitóval és Giuliettával érkezik Frankfurtba. Előbbi a minimális külső-belső módosítások mellett megkapja a 0,9 literes, kéthengeres Twinair motor 105 lóerős változatát, és újdonság az 5 colos érintőképernyővel rendelkező Uconnect fedélzeti menürendszer is. A Giulietta motorválasztéka egy új, kétliteres dízellel gazdagodik, amelynek különlegessége a harmadik generációs közös nyomócsöves befecskendezés. A kompakt modell is megkapja az érintőképernyős infotainment rendszereket, és apró részleteiben a külsejét és a belsejét is felfrissítették. Természetesen látható lesz a standon a szénszálas vázra épülő, 950 kilogrammos 4C sportkocsi szériaváltozata is.

Audi

Brutális az ereje és a kinézete is az új Sport Quattrónak Forrás: Audi

Az Audi az eredeti Sport Quattro 1983-as frankfurti premierjének 30. évfordulójára emlékezik a vadonatúj Sport Quattro-tanulmánnyal. Az 1,85 tonnás kocsi nagyon hasonlít a 2010-es Quattro-tanulmányra, azonban jóval nagyobb és erősebb annál. Mozgatásáról nem a régiből ismert, 2,5 literes öthengeres turbómotor, hanem az S8 négyliteres biturbó V8-asa gondoskodik, amelyet ráadásul még egy combos villanymotor is segít a munkában. A konnektorról tölthető hibrid sportkocsi összteljesítménye 700 lóerő, a kombinált átlagfogyasztása pedig akár 2,5 liter is lehet 100 kilométeren, persze csak akkor, ha a táv felét tisztán elektromos hajtással teszi meg. A Sport Quattro-tanulmány állítólag az Audi új csúcsmodelljét vetíti előre, ami hamarosan az R8 fölé érkezik. Frankfurtban bemutatkozik még a modellfrissítés utáni A8 és az A3 Sportback elektromos változata, valamint a Nanuk dízel szuperautó-tanulmány és az A3 Cabrio is. Ez utóbbi a győri Audi-gyárban készül.

BMW

A hibrid i8 már szériaautó. Gyors és takarékos, kérdés, hogy ki vesz majd több tízmillióért háromhengeres sportautót Forrás: BMW

Ahogy 2011-ben ígérte a BMW, a 2013-as Frankfurti Autószalonon mutatkozik be az elektromos i3 kisautó és a konnektoros hibrid i8 sportautó szériaváltozata. Előbbi egy 3,85 méter hosszú, magas építésű kisautó szénszálas karosszériával, 170 lóerős villanymotorja a hátsó tengelyt hajtja. Kívánságra hatótávnövelő benzinmotorral is rendelhető lesz, ami azonban csak az akkuk töltésére szolgál majd. Az i8-at ezzel ellentétben az 1,5 literes, 231 lóerős háromhengeres benzinmotorja, és az elöl hajtó 131 lóerős villanymotorja is hajthatja egymástól függetlenül. Persze a legjobb teljesítményt úgy lehet elérni, ha összedolgoznak a különböző motorok. Ilyenkor a kocsi összteljesítménye eléri a 361 lóerőt, össznyomatéka az 570 Nm-t, a százra gyorsulása pedig nem tart tovább 4,5 másodpercnél. A BMW standján látható lesz még a frissített 5-ös sorozat, a harmadik generációs X5 (amelyből ezúttal hátsókerék-meghajtású változat is lesz), no meg a nagyon szériaközeli, turbómotoros M4, a jelenlegi M3 utódja.

Chevrolet

A frissített Camaro frissített változata Frankfurtban mutatkozik be Forrás: Chevrolet

Európában itt mutatkozik be az új Corvette-generáció, a Stingray. A Camaro európai változata is megkapta az életciklus felénél esedékes modellfrissítést, a kupét már láthattuk, a kabrió világpremierje azonban Frankfurtban lesz. Keskenyebb fényszórókról és az új, LED-es hátsó lámpákról lehet felismerni a 2014-es modelleket. Nálunk továbbra is csak a 6,2 literes V8-as motorral lehet majd megvásárolni az izomautót, amely kézi váltóval 432, automatával 405 lóerős teljesítményű. Az Aveo, a Cruze és az Orlando is megkapja az érintőképernyős MyLink fedélzeti menürendszert, a két utóbbi fejlettebb rendszere képes felolvasni az SMS-t, és tolatókamera is van bennük. Új hajtáslánc-kombinációk is megjelennek, például a turbós 1,4-es benzinmotor automata váltóval.

Citroën

A VW Tiguan és a Ford Kuga ellenfele lesz a Cactus, ha gyártásba kerül Forrás: Citroen

A francia márka bemutatja az új, moduláris EMP2 padlólemezre épült első modelljeit, a C4 Picassót és a C4 Grand Picassót. A futurisztikus megjelenésű kompakt egyterűek könnyebbek, takarékosabbak, és nagyobb nyom-, illetve tengelytávjuknak köszönhetően tágasabbak is elődeiknél. Tanulmányautókkal is készülnek, a fehér C-Cactus egy új kompakt szabadidő-autót vetíti előre. A 4,2 méter hosszú szabadidő-autó hasmagassága 21 cm. Különlegességei a karosszériát borító, Airbump névre keresztelt betétek, a testre szabható levegőkapszulák a karosszériát védik az apró sérülésektől. A tanulmányba a PSA-csoport sűrített levegős Air Hybrid hajtáslánca került egy 1,2-es benzinmotorral. Az Európában először kiállított Wild Rubis egy jóval nagyobb luxus SUV képét vetíti előre. Több új motor is bemutatkozik, például az Euro 6-os normát teljesítő kétliteres Blue HDi dízel (C4 Picasso, DS5), vagy a Pure Tech motorcsaládba tartozó 1,2 literes, turbós benzines (C4). Látható lesz a standon az új C-Élysée WTCC versenyautó is, amivel jövőre Sébastien Loeb és Yvan Müller próbálja majd legyőzni Michelisz Norbertet a Túraautó Világbajnokságon.

Dacia

Kívül mokányabb, belül igényesebb lett a sikeres Duster Forrás: Dacia

A román márka Frankfurtban mutatja meg a ráncfelvarrás utáni Dustert. Különösen fontos modellről van szó, amit jól példáz, hogy 2013 első felében az egész Renault-csoporton belül ez volt a legkelendőbb modell világszerte. Főleg az orr-része változott meg a népszerű szabadidő-autónak, teljesen áttervezték a hűtőmaszkot és a fényszórókat, már nappali fény is helyet kapott a világítótestekben. Belül is igényesebb anyagokat használtak, a műszerfal látványos változáson ment keresztül, és rendelhető lesz hozzá a Renault 1,2 literes turbómotorja is.

Ferrari

Erősebb és könnyebb a sima 458-asnál a Speciale Forrás: Ferrari

A Genfben már kiállított, de gyártásba még nem került LaFerrari mellett a 458-as erősebb és könnyebb Speciale változata lesz a nehezen megközelíthető Ferrari-stand sztárja Frankfurtban. A 430 Scuderia utódja 35 lóerővel erősebb a sima 458 Italiánál, több alumínium és szénszálas karosszériaeleme révén jóval könnyebb is, szárazon az 1,3 tonnát sem éri el a tömege. Újdonság az SSC nevű menetdinamikai rendszere, amely a kipörgésgátló és az elektronikus hátsó differenciálmű összehangolt vezérlésével eléri, hogy könnyebb legyen a csúszáshatáron irányítani a kocsit. A Speciale 1,5 másodperccel gyorsabb a Ferrari házi tesztpályáján, Fioranóban, mint az Italia, és a 740 lóerős Berlinettától is csak fél másodpercet kap.

Fiat

Igazi újdonságokkal ezúttal nem készült a Fiat, csak új modellváltozatokkal Forrás: Fiat

Új modell híján a meglévők különleges, limitált szériás változatait állítja ki az olasz gyártó. A Panda 4x4 Antarctica a 30 éve megjelent, első 4x4-es Panda előtt tiszteleg, az 500 GQ pedig a híres férfimagazinnal együttműködve készült el. Elsőként lesz kiállítva Európában a kizárólag Kaliforniában kapható elektromos 500e, és a retró mini sportváltozata, a 105 lóerős Twinair motorral hajtott 500S.

Ford

2015-től megvásárolható az új Ford S-Max Forrás: Ford

A kék oválos márka standján az új S-Max tanulmány lesz a főszereplő, az autót egy korábbi sajtóbemutató után már részletesen ismertettük. A sportos, hétszemélyes egyterű igényesebb utasteret, dinamikusabb formát és számtalan új extrát kap, a padlólemeze és a motorjai az új Mondeóból érkeznek majd. Sorozatgyártása 2015-ben indul, vélhetően már nem sokat fog változni addig. Bemutatkozik az új Mondeo legjobban felextrázott Vignale kivitele, amihez olyan szolgáltatások is járnak majd, mint az örökös ingyenes autómosás. A Ford is beszáll Európában a villanyautók és a hibridek piacára, kiállítják az elektromos Focus, a hibrid Mondeo és a konnektoros hibrid C-Max szériaváltozatát is.

Honda

Ismét lesz kombi a Civicből, sok év után Forrás: Honda

A japán márka a Civic modellcsalád bővítésével van elfoglalva, Frankfurtban a várva várt, Tourer névre keresztelt kombit mutatják be szériaautóként, és az új Type R sportváltozatot, egyelőre még csak szériaközeli tanulmányként. A kombi az ötajtóssal azonos tengelytávú, viszont a hátsó túlnyúlás 23 centis növekedése azt eredményezte, hogy 477-ről 624 literre nőtt a csomagtér befogadóképessége, amivel az eddigi kategóriaelső Skoda Ocataviát is lepipálja. A Type R-ről csak annyit lehet tudni, hogy a Honda meg akarja dönteni vele a leggyorsabb szériagyártású elsőkerék-meghajtás szériaautó köridejét a Nürburgringen, ezért valószínűleg a 300 lóerőt is megközelíti majd a teljesítménye. Valószínűleg egy 1,6 literes turbómotort kap a hot hatch, mivel a WTCC versenyautóban is az van.

Hyundai

Csinos karosszériát kapott az új i10 Forrás: Hyundai

Frankfurtban mutatkozik be az európai vásárlóknak a vadonatúj i10. A miniautó 8 centivel hosszabb, 6,5-tel szélesebb, 5 centivel alacsonyabb elődjénél, és a megjelenése is jóval felnőttesebbé vált. A hosszabb hátsó túlnyúlás révén a csomagtartó 252 literesre nőtt. A gyártás helyszíne Törökország.

Infiniti

Az Audi A3-asnak és a BMW 1-esnek jelent majd konkurenciát a Mercedes-technikára épülő kompakt Infiniti, a Q30 Forrás: Infiniti

A Nissan prémiummárkája Frankfurtban leplezi le a Q50 európai változatát, és a Q30 tanulmányát, amely egy új, kompakt méretű kocsi előfutára. Ennek a modellnek kulcsszerepe lesz abban, hogy a még mindig viszonylag ismeretlen márka meg tudja-e vetni a lábát Európában. A műszaki oldallal biztosan nem lesz probléma, mert az újdonság a Mercedes A-osztály padlólemezére épül, és a motorok egy része is a német autóból származik majd.

Jaguar

A Jaguar is beáll a sorba, nem hagyhatták figyelmen kívül a hatalmas SUV-piacot. A C-X17 még csak tanulmány Forrás: Jaguar

A brit luxusmárka első szabadidő-autóját villantja meg Frankfurtban. Az egyelőre még tanulmány formájában létező kék C-X17 a Jaguar új, modulárisan alakítható alumínium padlólemezére épül, arra amelyre ezután a cég összes új típusa épül majd. Biztosak lehetünk benne, hogy terepen sem vall majd szégyent a jármű, amire garancia a cég másik ágának, a Land Rovernek a segítsége. A németországi kiállításon bemutatkozik az XJ csúcsmodell enyhe ráncfelvarráson átesett változata is, a megosztó külső nem változik, de kényelmi extrából és hátsó fejtérből több lesz benne.

Kia

Ilyen lenne a Kia szerint a megfelelő Nissan Juke ellenfél. Kia Niro Forrás: Kia

A koreai márka egy Nissan Juke-vetélytársnak felfogható tanulmányt hoz a kiállításra. A Niro névre keresztelt autót a Kia európai formatervező stúdiójában, a frankfurti vásárvárostól mindössze pár kilométerre tervezték meg Gregory Guillaume európai dizájnigazgató irányításával. Ezenkívül bemutatkozik a Soul második generációjának európai piacra szánt változata is. A különc életstílus-autó kívülről alig változik, de a lemezek alatt már az aktuális Cee’d technikáját találjuk. Jobb minőségű utasteret és korszerűbb motorokat kapott a Soul, emellett a zajszintjén és a menetkomfortján is sokat javítottak.

Lamborghini

Azt nem árulták el, hogy hágy darab készül a Gallardo LP 570-4 Squadra Corse-ból Forrás: Lamborghini

A Frankfurti Autószalonra egy alaposan kihegyezett és méregdrága kiegészítőkkel felcicomázott utcai versenyautóval készült a Lamborghini. A Gallardo LP 570-4 Squadra Corse nevű modell – szénszálból készült – motorházteteje alatt ugyanazt a megvadított V10-es motort találni, ami a Lamborghini Super Trofeo sorozat versenyautóiban is dolgozik. Számokban mindez 570 lóerőt és 3,4 másodperces gyorsulást jelent 100 km/órára, míg a végsebesség valahol 320 környékén van. Az ára 190 ezer eurótól indul, adók és extrák nélkül.

A következő oldalon kiderül, hogy néz ki a Lexus új szabadidő-autója, amely az egész kiállítás legizgalmasabb külsejű újdonságának ígérkezik, de érkezik egy feltámasztott Volvo-legenda, családi Volkswagen és új Suzuki terepjáró is.