A gyorshajtás most lesz csak igazán hazárdjáték

2013.09.24. 07:45

Piros lámpán áthajtást, leállósávban előretolakodást és sok más szabálysértést is meg tud örökíteni a rendőrség másfél éven belül kiépülő kamerarendszere, de fő feladata a gyorshajtók lekapcsolása lesz. A több mint ötszáz speciális traffipax bő hatmilliárd forintba kerül, de bombaüzlet lesz az államnak: a beruházást az Európai Unió fizeti, a bevételek viszont a magyar kasszába folynak be.

Mire észreveszi az autós ezt a traffipaxot, már késő lassítani. Tükörre akasztott CD-vel már senki sem próbálkozik, viszont hódítanak a lézerblokkolókForrás: MTI/Füzesi Ferenc

Amióta bevezették az objektív felelősség elvét, sok autós a saját bőrén érezhette, milyen hatékonyan vasalja be a rendőrség a traffipaxos bírságokat, megkerülve a "nem vagyok köteles rokonra vallomást tenni", illetve a "nem tudom, ki vezette a kocsit" típusú kifogásokat. Eközben nemcsak a pénzbeszedés, hanem a mérés és a rejtőzködés technikája is sokat fejlődött, úgyhogy lassan időszámításunk előtti korszaknak tűnik, amikor az egyenruhások fehér Zsigulikból fényképeztek, és messziről ki lehetett szúrni őket a hűtőrácsra felszerelt hatalmas vakulapról. Másfél év múlva azonban a notórius száguldozók a mostani állapotokat fogják majd visszasírni, a sebességmérő eszközök száma ugyanis a mostani három és félszeresére nő.

Mint a Belügyminisztériumtól megtudtuk, összesen 525 darab új komplex közlekedési ellenőrzési pontot fog beszerezni a rendőrség, ebből 365 darab fix telepítésű, a maradék 160 darab pedig változtatható helyű lesz. A bonyolult név nem egyszerű traffipaxokat takar, hiszen mindegyik kamera alkalmas lesz rendszámfelismerésre, forgalomszámlálásra, torlódások észlelésére és ADR (veszélyes áru) szállítmányok azonosítására, na meg persze egy sor szabálysértés rögzítésére is. Ezek közé tartozik a behajtani tilos tábla figyelmen kívül hagyása, a záróvonal átlépése, a leállósávban haladás, a piros lámpán áthajtás, a kötelező haladási irány megszegése, a buszsáv jogosulatlan használata, a tiltott jelzésnél átkelés vasúti átjárón és a biztonsági öv bekötésének elmulasztása. Bár e-útdíj fizetést nem ellenőriz, a tervek szerint a körözött járművek kiszűrését támogatja majd a rendszer - az elsődleges funkciója azonban a sebességmérés lesz, minden eddiginél drasztikusabb szigorral.

A felül elhelyezett kamerákból már ízelítőt ad az M0-s autóút, a nyugati autópályákon főleg ez a divat. Szerencsére ezt előre jelzik táblávalForrás: Origo

A sietős vagy figyelmetlenül vezető autósok számára rémálomnak tűnő tervekben van néhány fontos részlet, amely valamelyest enyhítheti a sokkot. Egyrészt a Belügyminisztérium azt ígéri, hogy az új eszközök rendszerbe állításával a mostani 154 darab, túlnyomó többségében hordozható traffipaxot leselejtezi a rendőrség. Így a 160 új, rendőrautóban vagy háromlábú állványon rögzíthető mobil eszköz hadrendbe állításával nem nő drasztikusan a meglepetésszerű akciók száma, persze csak ha valóban egyből leselejtezik a régi traffipaxokat. Izgalmasabb kérdés a mostanihoz képest gombamód megszaporodó fixkamera-állomány, amelyet - a BM-től kapott információk szerint - autópályákon, autóutakon és főutakon telepítenek majd aszerint, hogy hol a legnagyobb a forgalomsűrűség és a baleseti kockázat. Különösen kedvelt fotóhelyszínek lesznek a kereszteződések, és az M1-M7-eshez hasonlóan a többi sztrádán is ismétlődő ellenőrző pontokra kell majd számítani. Egy fontos segítségük azonban lesz a gyorshajtóknak: egy rendeleti előírás miatt minden fix sebességmérő előtt ki lesz téve egy "Közúti ellenőrzés/traffic control" tábla - aki tehát figyel, megússza a büntetést. Ezek az állandó pontok idővel az összes navigáció adatbázisába is bekerülnek majd, egy magyar fejlesztésű applikációval pedig a mobil kamerák is megjeleníthetők az okostelefonok térképén. 

Az M1-esen és az M7-esen több doboz van, mint traffipax, de sosem tudni, melyikből mérnekForrás: MTI/Füzesi Ferenc

Bár csak mostanában keltett nagy visszhangot, nem új keletű a nagyszabású eszközbeszerzés, hiszen a projekt már egy 2012. október 4-i kormányhatározattal zöld utat kapott, másnap pedig aláírták a támogatási szerződéseket. Végső megvalósulási határidőnek 2015. március 31-ét tűzték ki, vagyis addigra mind az 525 kamera üzembe áll. Az idén megjelentek a közbeszerzési hirdetmények, és megkezdődtek a tárgyalások, a szerződéskötés után pedig a győztes cégeknek egy évük (a mobil ellenőrző pontok estében 13 hónapjuk) lesz majd a leszállításra. Megkerestünk az ügyben néhány, a rendőrségnek korábban több sebességmérőt is értékesítő céget, többek között az M0-s fix kameráit is beszállító, amúgy radar- és lézerdetektorok eladásával is foglalkozó NJL Kft.-t, amely ezúttal nem indul a tenderen, egy másik ismert - rendőrségnek beszállító - vállalkozás, a Video HT Kft. viszont igen. Kopornoky Ferenc ügyvezető elmondta, hogy cége mobil sebességmérő eszközökkel vesz részt a közbeszerzési eljáráson, amelynek az első fordulóján a minisztérium a pályázók technológiai és piaci hátterét vizsgálja.

Arról, hogy pontosan milyen paraméterű eszközöket szerez be a rendőrség, nincsenek hivatalos információk, de Kopornoky valószínűnek tartja, hogy nemcsak egyszerű kép, hanem videó rögzítésére alkalmas traffipaxokról lesz szó, mivel nem csupán gyorshajtást, hanem más szabálysértéseket is bizonyítani kell, márpedig olyan ügyekben, amikor például valaki egy elakadt járművet kerül ki a záróvonalon, egyetlen képkocka megtévesztő lehet. Állítását megerősítették az e-útdíj ellenőrző rendszer kiépítésében részt vevő ARH Zrt. képviselői is, akik a tenderen fix és mobil eszközök leszállítására egyaránt ajánlatot tesznek, mégpedig fotó- és filmfelvétel készítésére is alkalmas kamerákkal. Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, a jóval kisebb utómunka és a kisebb adatmennyiség miatt az utóbbi időben inkább az állóképeket részesítette előnyben a rendőrség, videót nem is lehetett internetkapcsolattal feltölteni a Traffic Point központba. Tavaly év vége óta ráadásul egy korábbi BM-rendelet miatt le is járt a videoeszközök használati ideje, de ezt végül meghosszabbították 2014. december 31-éig. Ahhoz azonban, hogy az új eszközök tömegével tudják filmezni a rebellis autósokat, a mobil adatátviteli feltételeken javítani kell.

A Fama Laser III távirányítós és automata üzemmódban is mérhet. Így az autós sokszor észre sem veszi, hogy a szalagkorlát tövéből megörökítettékForrás: Video HT Kft.

A traffipaxbeszerzés összértéke 6,1 milliárd forint, és a közlekedési operatív program keretében valósul meg. Ez a projekt 12,5 milliárd forint értékben közlekedési fejlesztéseket tartalmaz, száz százalékban EU-s finanszírozással. Vagyis a biztonság javítására adott uniós támogatás közel felét arra költi a magyar állam, hogy sebességet mérjen (illetve annál jóval kisebb arányban más szabálysértéseket rögzítsen). A rendőrség azzal érvel, hogy évek óta a gyorshajtás a legfőbb baleseti tényező, és a traffipaxok elterjedése visszatartó erővel bír, vagyis emberéleteket ment.

Mint a kiadott ORFK-statisztikákból kiderül, a járművezetői hibából bekövetkező, személysérüléssel végződő balesetek közel 30 százalékát a sebesség nem megfelelő megválasztása okozza, ám az adatsorok nem tesznek különbséget az abszolút és a relatív gyorshajtás között. Abszolútnak az olyan eseteket nevezzük, amikor az KRESZ-ben előírt vagy táblákkal jelzett sebességhatárt átlépi az autós, csakhogy a Vezess.hu birtokába került KSH-adatok szerint összesen a sérüléses balesetek mindössze 0,8 százaléka, 124 karambol kövezett be emiatt 2011-ben. A sebességtúllépésből eredő szerencsétlenségek többségét valójában a relatív gyorshajtás okozza, amikor a sofőr nem a forgalmi, út-, időjárási és látási viszonyoknak megfelelően vezet. Nem feltétlenül jelent gyógyírt az ilyen esetekre a traffipaxerdő telepítése, az összességében csökkenő balesetszámot (tavaly 15 174 történt az öt évvel ezelőtti 20 635-tel szemben) pedig nem lehet egyértelműen a szigorúbb ellenőrzések eredményeként elkönyvelni. Hiszen fokozatosan javul az autók aktív és passzív biztonsága, miközben a magas benzinárak miatt egyre többen próbálnak spórolósabban vezetni, tehát inkább lassul, mintsem gyorsul a forgalom tempója. A Magyar Ásványolaj Szövetség folyamatosan csökkenő keresletről számol be, az idei első félévben például újabb 0,5 százalékkal kevesebbet tankoltunk, mint az eleve mélypontnak tartott 2012-es év hasonló időszakában.

Egy 50-es sebességkorlátozásnál általában 65 km/h plusz mérési hibahatárig (kb. 3 km/h) helyszíni bírság jár, utána jön a legalább 30 ezres sárga csekkForrás: Video HT Kft.

Nagy-Britanniában a baleseti statisztikákban már nem is szerepel külön baleseti okként a gyorshajtás, a halálos kimenetelű karambolokat "a körültekintés kellő hiánya", "figyelmetlen vagy sietős vezetés", "sikertelen kanyarodás vagy más manőver" és más, hasonló kategóriák szerint osztályozzák a közlekedési hatóságok. Ez azonban nem akadályozza meg őket abban, hogy traffipaxok ezreit telepítsék az utakra, és Európa több más országában is jóformán minden bokorból mérnek a rendőrök. Ebből a szempontból tehát valójában semmilyen újítást sem hoznak a magyarországi tervek, de ahogy az EU többi tagállamában, úgy nálunk sem esik szó a baleset-megelőzés melletti másik fő motivációs okról, a pénzbeszedésről.

A gyorshajtók hatalmas pénzzel gyarapítják évről évre a költségvetést: tavaly a HVG.hu információi szerint 14,1 milliárd forintot fizettek be, vagyis az összesen 19,1 milliárd forintnyi közigazgatási és szabálysértési bírság túlnyomó része a traffipaxokból folyt be a kasszába. Arra a kérdésünkre, hogy az idén mennyit fizettek a sebességtúllépők, nem adott választ a Belügyminisztérium, helyette a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz irányított át. Az NGM-nél viszont azt az információt kaptuk, hogy csak összesített adatsorokkal rendelkeznek, az egyes szabálysértési fajták bevételéről pont a belügyes kollégáknak kellene tudniuk. De akárhogy pingpongozik is a válaszadással a két minisztérium, nyilvánvalóan van akkora a bevétel, hogy már néhány hónap alatt vissza tudná hozni a hatmilliárdos eszközvásárlás költségeit. Így, uniós pénzből finanszírozva pedig garantáltan főnyeremény az államnak a traffipaxtender.