Clarkson: Ez az autó leharapja a fejed

Porsche Carrera, Mirage GT, ilyen autóban halt meg Paul Walker
Vágólapra másolva!
A Halálos iramban sztárjának Porschéja egy közútra szabadított versenyautó volt, ami még a profi sofőröket is könnyen megtréfálhatja.
Vágólapra másolva!

Szombaton halálos közúti balesetet szenvedett Paul Walker, akit a Halálos iramban című filmekből ismerhettek a legtöbben. Az eddigi információk szerint Walker csak utas volt a saját Porschéjában, amit egyik barátja és egyben pénzügyi tanácsadója, Roger Rodas vezetett. A balesetben felismerhetetlenségig összetört és kiégett Walker Carrera GT-je, ami azt feltételezi, hogy igencsak túlléphették az adott útszakaszon megengedett 45 mérföldes (kb. 70 km/órás sebességhatárt), mert a sportkocsi egy közúti oszlopot is letarolt miután felcsavarodott egy fára, ahol azonnal lángra kapott.

A Carrera GT-ről azt kell tudni, hogy bár van rajta rendszám, lámpa, index, bőr borítja az üléseit és szépen szól benne gyári Bose hifi, gyakorlatilag egy utcára szabadított versenyautó. A karosszériája se hagyományos acél, vagy alumínium, hanem egy darabból készített szénszálas „teknő”, akárcsak egy Forma-1-es autó esetében. A két ülés mögé egy tízhengeres, 612 lóerős motort építettek, amelynek köszönhetően 4 másodperc alatt éri el a 100 km/órás tempót, míg végsebessége valahol 330 km/óra környékén van. A Porsche eredetileg 1500 Carrera GT gyártását tervezte 2003-ban, de végül ennél kevesebb, mintegy 1300 darab készült belőle 2006 nyaráig, mikor is végleg leálltak az összeszerelésével Lipcsében.

Egy darabból öntötték és sütötték ki a Carrera GT szénszálból készült szénszálas vázát. Ez nem csak könnyebb, mint a hagyományos acél, de jóval merevebb is, nem véletlenül használják ezt a megoldást a Forma-1-ben is. Forrás: Porsche


A Carrera GT szinte azonnal óriási hírnevet szerzett, hiszen a Porsche szinte a semmiből állt elő ezzel a tőle szokatlan technikájú és tudású szupersportkocsival (csak összehasonlításul, közel kétszer olyan erős volt, mint egy akkori 911-es) amelyből a legtöbbet, a teljes mennyiség közel felét, az Egyesült Államokban adták el, extráktól függően 450 ezer dollár környékén. A szombati balesetben megsemmisült 2005-ös, tűzpiros példány a 479-es sorszámot kapta és meglehetősen mozgalmas előélete volt, mert ugyan kevesebb, mint 4000 mérföld volt benne, de Walker már a hatodik tulajdonosa volt.

Az eddig megjelent hírek szerint Walker az anyósülésen utazott, amit régi ismerőse vezetett, aki - akárcsak Walker - szívesen vett részt félprofi autóversenyeken. A Carrera GT teljesítménye egy átlagos sofőr számára életveszélyes és kiautózhatatlan, nem meglepő, hogy a net hemzseg az összetört Carrera GT-k fotóival és videóival, de még a rutinos, profi pilótáknak is feladja a leckét: a Porsche gyári tesztpilótája, a rali legenda Walter Rörl is kétszer balesetet szenvedett vele a tesztidőszak alatt, de a Top Gear brit titokzatos versenyzője, Stig is számtalanszor megpördült vele. Igaz, némi gyakorlás és gumigyilkolás után megfutotta vele az akkori legjobb köridőt, amivel a Carrera GT felkerült a Top Gear rekordfalának az élére. A sokat látott Jeremy Clarkson se bírta visszafogni magát és örömét, miközben egy Carrera GT-t tesztelt, de azon túl, hogy elképesztő élménynek nevezte az autó vezetését, azt is hozzátette: „ez egy olyan kocsi, ami nem bocsát meg semmit, és a legkisebb hibára is azonnal leharapja a sofőr fejét”.

Érdemes megnézni, hogy a kritikus Clarkson mennyire élvezi a Carrera GT-t, de az is tanulságos, hogy bevágtak egy képet, amint Stig mepördül vele. Nem sok autó tréfálta meg a Top Gear pilótáját, de a Carrera GT igen. Igaz, némi összeszokás után rekordidőt repesztett vele