Tarkóra tett kézzel húzott el a rendőrautó előtt

tarkó
Vágólapra másolva!
Pechjére pont egy rendőrségi kamera előtt haladt el az a brit férfi, aki tarkóra tett kézzel "vezette" 100 km/h körüli tempónál Volkswagen Golfját. Az autószerelőként dolgozó Richard Newton jogosítványát egy évre bevonták, száz óra fizetés nélküli közmunkára kötelezték, és még - átszámítva - 230 ezer forintos bírságot is fizetnie kell. Newton azzal védekezett, hogy csak elfáradt, ezért kinyújtóztatta karjait, térdével azonban szorosan tartotta a kormányt. A rendőrség helyi szóvivője szerint az eset két dolgot bizonyít: egyrészt, hogy az emberek bármilyen "hülyeséggel" képesek veszélybe sodorni másokat, másrészt hogy jó befektetés volt beszerezni a kamerás megfigyelő egységet.
Vágólapra másolva!