Vágólapra másolva!
Az év első autókiállításán az eddig visszafogottnak hitt ázsiai márkák látványos kupékkal jelentkeztek, színre lépett a General Motors első női vezére, bemutatkozott Amerika 32 éve legnépszerűbb autójának az utóda, és hibrid terepjáró kombinak álcázva a győri gyártású új Audi TT is.
Vágólapra másolva!

A detroiti Cobo Centerben az első két napon csak szakmabeliek és újságírók nézhetik meg az autókat Forrás: AFP/Uli Deck

Az idei Detroiti Autószalon egyik legérdekesebb vonása, hogy a közelmúlt trendjétől eltérően viszonylag kevés alternatív hajtású autót mutattak be a gyártók. Bár a sima hibridek ma már viszonylag népszerűek főként a technika mellett elkötelezett Toyota modellpolitikája miatt, az elektromos autókkal (és közeli rokonaikkal, a nagyobb hatótávolságú, belső égésű motort is tartalmazó konnektoros hibridekkel) a magas vételár miatt a mai napig nem barátkoztak meg a vásárlók az óceán egyik partján sem. Ide kapcsolódik, hogy az ex-General Motors vezér Bob Lutz által alapított VL Automotive Detroitban mutatta be új modelljét, a Destino Red tanulmányt. A luxuskabrió a csődközelben tengődő Fisker cég Karma modelljén alapul, de nagy különbség, hogy a drága és bonyolult elektromos hajtást kidobták belőle, helyére a Corvette öblös V8-as benzinmotorját építették be. A VL vállalja a korábban megvásárolt, konnektorról tölthető Fiskerek átalakítását is...

Az új Ford Mustang a One Ford stratégia miatt Európában is kapható lesz Forrás: NAIAS

Szintén jól jelzi az elektromos autók elterjedésének lassúságát, hogy az Egyesült Államok legnagyobb darabszámban fogyó autójából, a benzinzabáló, több mint kéttonnás Ford F-150 pickupból tavaly 763 ezret adtak el az USÁ-ban, ezzel szemben a legnépszerűbb elektromos autóból, a Chevrolet Voltból csak 23 ezret. A Ford sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy ha ez a 763 ezer F-150-es egymás mögé parkolna, a sor Los Angelestől egészen New Yorkig érne. Mellesleg a Ford pickupja elavult, kifutó modellként érte el ezt az eladási eredményét tavaly, pedig a legfontosabb vetélytársa, a Chevrolet Silverado új fejlesztésű volt.

A Ford F-150 pickup valószínűleg 2014-ben is a legnépszerűbb autó lesz Amerikában Forrás: Michelin

Nem meglepő tehát, hogy kiemelt figyelem övezte az új F-150 leleplezését Detroitban. A következő generáció a drága, és nehezebben gyártható alumínium karosszéria, és a nagyszilárdságú acélból készített alváz miatt 320 kilogrammal nyom kevesebbet, mint elődje. Megjelent a kínálatában a start-stop rendszerrel ellátott „kis”, 2,7 literes V6-os turbómotor; az ötliteres szívó V8-ast ugyan nem merték kivenni a kínálatból, de az eddigi csúcsot jelentő 6,2-est már igen. A gigászi pickup mellett a már korábban leleplezett, de a nagyközönségnek most először megmutatott új Mustang volt a Ford-stand sztárja, a sportautó elődeitől eltérően akár turbómotorral és független hátsó felfüggesztéssel is készül, és végre Európában is kapható lesz. Igen erős évet vár a Ford, úgy számolnak, hogy a 2014-ben bemutatkozó 23 új modelljük miatt idén 25 százalékkal növelhetik világszerte az eladásaikat, három új gyárat nyitnak, hatot bővítenek, és 11 ezer új munkahelyet hoznak létre. A korábban a Boeinget is megmentő Ford vezér, Alan Mulally világautókra épülő "One Ford" stratégiája tehát kezdi meghozni a gyümölcsét, már csak a veszteséges európai részleggel kéne kezdeni valamit.

Bátor húzás volt a Toyotától az FT-1, sokan máris a jövő Supráját látják benne Forrás: NAIAS

Persze a Mustang csak egy volt a rengeteg új sportkocsi közül Detroitban, még nagyobb érdeklődés övezte a Toyota FT-1-est, a japánok szuperlátványos tanulmányautóját. Pedig a Gran Turismo videojátékban is szereplő piros kupé gyártásáról egyetlen szó sem esett, és a műszaki adatai is titkosak maradtak, pusztán a formája váltotta ki a közönség lelkesedését. Sokan már a régóta várt új Suprát látják benne, de hivatalosan ez a tanulmány csak a Toyota új dizájn irányzatát hivatott szemléltetni, amely jóval bátrabb lesz az eddiginél. Nem túl gyakran fordul elő ugyanis, hogy egy cég hivatalosan is elismerje, hogy korábban túl unalmas, bátortalan formatervekkel jelentkezett, de a Toyota erre is képes volt Detroitban. Valami hasonlót próbált jelezni a Kia is a meglepően merész GT4 Stingerrel, annyi különbséggel, hogy ezt a 4,3 méter hosszú, 315 lóerős, hátsókerék-meghajtású kupét pár éven belül biztosan gyártani fogják.

A Kia GT4 Stinger pár éven belül a Toyota GT86 vetélytársa lehet Forrás: Michelin

A Toyota luxusmárkája, a Lexus Detroitban mutatta be az 450 lóerős, ötliteres V8-assal szerelt RC F-et, amellyel a szintén ezen a kiállításon debütált, háromliteres, 425 lóerős turbómotorral szerelt BMW M4 kupénak állítanak erős konkurenciát (az M3 név ezentúl csak a limuzint illeti). A gyengébb motorú BMW 4-esnek a sima Lexus RC lesz a vetélytársa, de ebben a kategóriában próbál vevőket vadászni majd a Cadillac újdonsága, az átrajzolt márkaemblémát elsőként megkapó ATS kupé is.

Ez lett a BMW M3-ból: az új generáció neve kupéként M4, és turbómotor hajtja Forrás: Michelin

Magyar vonatkozású hír, hogy hibrid terepjáró kombi-kupénak álcázva mutatkozott be az Audi TT harmadik generációja, amelybe azonban könnyen bele lehetett látni a szériaváltozatot. Mellesleg a cég vezetői sem zárták ki, hogy később esetleg kombi vagy szabadidő-autó is készüljön a TT-ből, amire magyarázat, hogy az MQB padlólemez előnyei éppen a könnyű alakíthatóságban és a költséghatékony gyártásban mutatkoznak meg. Az egy benzinmotorral és két villanymotorral szerelt, 408 lóerős Allroad Shooting Brake tanulmányautó érdekessége volt még a Peugeot-nál és a Citroennél korábban már látott, kardántengely nélküli összkerékhajtás, amelyben a hátsó kerekeket egy villanymotor mozgatja. Ez a hajtásmód hamarosan az Audinál is gyártásba kerülhet "e quattro" néven. Elődeihez hasonlóan az új TT is Győrben készül majd, és állítólag már a márciusi Genfi Autószalonon bemutatkozik.

Az Audi Allroad Shooting Brake Concept már pontosan megmutatja, milyen lesz az új TT Forrás: Michelin

Szintén egy közelgő szériaautóra utal a Volvo XC Coupé tanulmánya, a fehér terepjáró kupé az év második felében érkező, régóta várt új XC90-es formáját és technikáját vetíti előre, annyi különbséggel, hogy a szériaautóban három helyett öt ajtó, és négy helyett hét ülés lesz. Az XC90 lesz az első Volvo, amely az új, moduláris, SPA nevű padlólemezre épül, 2015-től a svédek összes, V40-esnél nagyobb új modelljében ezt fogjuk találni.

Volvo XC Coupé Concept a pár hónap múlva érkező új XC90-es előfutára Forrás: Michelin

A kevés újdonságot elhozó General Motors a Corvette Stingray 625 lóerős sportváltozatát (Z06) és a többek között Le Mans-ra épített versenyváltozatát (C7.R) állította reflektorfénybe, ennek ellenére sokkal nagyobb felhajtás övezte a cég első női CEO-jelöltjét. Mary Barra a fejlesztési igazgatói székből fog átülni a leköszönő Dan Akerson bársonyszékébe, várhatóan egy héten belül. A fotósok és újságírók szinte egymással verekedve, a környező autókra felmászva próbáltak Barra közelébe jutni, úgy kezelték az 52 éves üzletasszonyt, mint egy befutott popsztárt. A beszámolók szerint Barra nem jött zavarba, bár minden erejével igyekezett a figyelmet magáról az általa bemutatott új GMC pickupra, a Canyonra terelni – meglehetősen kevés sikerrel. A szalon nulladik napján hirdették ki, hogy a General Motors idén az amerikai Év Autója és Év Teherautója díjat is elhódította a Corvette-tel és a Chevrolet Silveradóval.

Mary Barra, a General Motors első női vezére mindenhol nagy feltűnést keltett Forrás: AFP/Getty Images/Bill Pugliano

A legfontosabb újdonságok között meg kell még említeni a már korábban leleplezett, de a nagyközönségnek most először megmutatott új Mercedes-Benz C-osztályt, amely könnyebb és jóval takarékosabb elődjénél, mellesleg a kategóriában elsőként légrugózással is kérhető. A Fiat kötelékébe tartozó Chrysler-csoport a Dodge Dart után egy újabb modellt mutatott be az Alfa Romeo Giulietta technikájára építve, a Chrysler 200C újdonsága a kilencfokozatú ZF gyártmányú automataváltó. Valószínűleg hamarosan Európában is megvásárolható lesz az elődjénél összehasonlíthatatlanul szebb, négyajtós kupénak tűnő középkategóriás modell, de már Lancia emblémával és dízelmotorral.

A Chrysler 200C formája amerikai, technikája részben olasz Forrás: NAIAS

Szintén eljut majd Európába, de nem minden piacra a Hyundai felső középkategóriás szedánjának, a Genesisnek a frissen bemutatott második nemzedéke. A koreai gyártó a hátsókerék-meghajtású luxusautóval a BMW 5-ös és a Mercedes E-osztály vevőit szeretné megszólítani, de az európai sikerhez muszáj lenne egy erős dízelmotort is készíteniük hozzá. Viszont a Nissan továbbra sem akar a német prémium szedánokkal versenyezni Európában, a merész formájú Sports Sedan Conceptból készülő, egy-két éven belül megjelenő új Maxima ezért csak Észak-Amerikában lesz kapható. Az új, jellegtelen külseje miatt sokat kritizált Subaru WRX 305 lóerős STi csúcsváltozata viszont Európába is jönni fog, pár év múlva a ralipályákon is találkozhatunk majd vele.

A Sports Sedan Concept részletei a jövő Nissanjain is ott lesznek Forrás: Michelin

Említésre érdemes még, hogy a világ harmadik autógyártója, a Volkswagen egy Passat „tanulmánnyal” azt kezdte vizsgálni, hogy a nagy benzinmotorokat kedvelő amerikaiak mit szólnának, ha a közel ötméteres autójukat egy mindössze 1,4 literes, benzines turbómotor hajtaná. Martin Winterkorn vezérigazgató ambiciózus terveket jelentett be: 2018-ig 600 ezerről egymillióra akarják növelni amerikai eladásaikat, és addigra át akarják venni a világelsőséget a Toyotától.

Bár már 1907-ben is volt autókiállítás Detroitban, csak 25 éve nevezik Észak-Amerikai Nemzetközi Autókiállításnak (NAIAS) a Cobo Centerben rendezett szalont. Negyed század alatt, 2013-ig 1365 autót mutattak be itt, ezek közül 632 volt a tanulmány, és 734 a szériamodell. Jól mutatja a növekvő érdeklődést, hogy 1989-ben még csak 850 újságíró (ebből 790 amerikai) és mindössze 6000 egyéb látolgató vett részt a rendezvényen. Ezzel szemben 2013-ban már 62 ország 5200 újságírója ment el a kiállításra, és közel 800 ezer néző váltott jegyet a közönségnapokra.