A telefonról lejátszott zenék korszakában már a jó öreg magnókazettákon is csak mosolygunk, holott a bőröndnyi készülékekkel kezdődött minden, az ős-hifisek pedig még lemezjátszóval is próbálkoztak. Bemutatjuk a legjobb útitárs, az autórádió evolúcióját. 

A rádiók kijelzőjétől indult, aztán az egész műszerfalat meghódította a digitális kijelzők divatja, a gombokkal telezsúfolt középkonzol a hifitornyokat idézte. Galériához kattintson a képre!Forrás: Cadillac

Pontosan harminc évvel ezelőtt, 1984. március elején életbe lépett az ISO 7736 szabvány, amely megadta az végső lökést az autórádiók tömeges elterjedésének. Egységes lett a csatlakozók kialakítása és a műszerfalfiók mérete, így például egy Fiat gyári rádiót végre át lehetett tenni egy Mercedesbe vagy Renault-ba is. Ha leveszünk egy készüléket az elektronikai áruház polcáról, most is a harminc éve előírt 1 DIN konfekciót kapjuk, míg a nagy képernyős, rendszerint navigációra is képes fejegységek 2 DIN-esek. A kulisszák mögött ugyanezt a szabványt használják az autógyárak is, csak az előlapokat alakítják egyedire, hogy illeszkedjen a belső dizájnhoz, ám nem mindig voltak kompaktok a méretek.

Bőröndnyi batárokkal kezdődött minden

Amerikában kezdtek kísérletezni azzal, hogy az automobilokban is lehessen műsort hallgatni. Chicago utcáin 1923-ban tűnt fel az első zenélő jármű, egy Ford T-modell, amely úgy nézett ki, mint egy mozgó lokátorállomás, de a fejlődést innentől nem lehetett megállítani. Öt évvel később már extraként rádiót lehetett rendelni a Chevrolet-nál, 1930-ban pedig megjelent az első valóban eladható készülék, amit a motor és az ola (hullám) szavak összetételéről neveztek el. Ekkortájt motorolának hívtak Amerikában minden autórádiót, de a zsilettpengével ellentétben ez a kifejezés végül kihalt.

Telefontárcsa, zuhanycső, akkutöltő? Nem, ez a világ első műszerfalról vezérelhető autórádiója, a későbbi Blaupunkt cég névadója, mágnások játékaForrás: Blaupunkt

Közben Stuttgartban és Berlinben gőzerővel folytak egy új készülék közös fejlesztési munkái, és 1932-ben megszületett az Autosuper5, a későbbi Blaupunkt cég első készüléke. Mivel ez is akkora volt még, mint egy koffer (15 kiló, 10 literes térfogatú), szó sem lehetett arról, hogy a műszerfal közelében helyezzék el, viszont világelsőként a vezetőülésből menet közben is lehetett irányítani bovdenekkel. Eleinte a leggazdagabbak játékszere volt, 465 birodalmi márkába került, egy akkori kisautó árának az egyharmadába – ami egyébként akkoriban a legtöbb családnak szintén elérhetetlen álom volt.

A Blaupunkt mellett a Telefunken és Körting márkák megszületésével évről évre fejlődött a technika, külön akkumulátorok helyett az autók hálózatáról kapták az áramot a rádiók, 1949-ben pedig a Becker elkészítette a Mercedes részére az első műszerfalba építhető méretű, de még mindig hatalmas készüléket. Németország lett a gazdasági csoda éveiben a fejlesztések központja, és már az ötvenes években megjelentek az első automata állomáskeresős készülékek. Egyetlen igazi riválisuk a holland Philips volt, amely 1961-ben megjelent az első valóban kompakt méretű, tranzisztoros rádióval – lezárva a bekapcsolás után lassan bemelegedő, csöves erősítők korszakát.

Mindenkihez szól a rádió

A hatvanas évektől az egyik legkedveltebb extra lett az autórádió, de csak lassan oldódott a sofőrök félelme attól, hogy a műsor hallgatása eltereli a figyelmet a vezetésről. Ebben talán segített, hogy ultrarövid-hullámon megjelentek a helyi rádióadók, és elkezdtek aktuális közlekedési információkat is bemondani. 1974-től Nyugat-Németországban bevezették a műsort automatikusan megszakító dugójelentéseket (ARI), a nyolcvanas évekre pedig elkészült a mikroprocesszoros vezérlés, a jó öreg skálás állomáskeresőt pedig elkezdte felváltani a LED-kijelző.

Egy korai Volkswagen Bogár árának tetemes részét kitette a Telefunken hangszóróval egybeépített autórádiója. Fél perc melegedés után szólalt megForrás: Flickr/Georg Sander

Innen már csak egy évtized kellett ahhoz, hogy megjelenjen az RDS (Radio Data System) szolgáltatás, vagyis az időközben folyadékkristályosra változott kijelzőről le lehessen olvasni az állomás vagy az előadó nevét, vagy a műsor telefonszámát. Ennél is újabb megoldás a TMC (Traffic Message Channel), amelynek segítségével bármilyen műsort is hallgatunk, kívánságra megjelennek a kijelzőn a közlekedési információk, mára pedig a navigációs rendszerek is ezek alapján, a torlódásokat elkerülve terveznek útvonalat. Ez a szolgáltatás Magyarországon 2008 óta működik, adatait a Magyar Rádió továbbítja.

A rádiózás jövőjének egyik lehetséges iránya a digitális váltás, a sistergéstől mentes zenehallgatás csábító ígéretével. Magyarországon az Antenna Hungária honlapja szerint hét adó fogható a DAB+ földfelszíni hálózatán, de a lefedettséget és a készülékek tudását tekintve még gyerekcipőben jár a rendszer, és korábbi adástesztünk is vegyes eredménnyel zárult. Máshol sem beszélhetünk egyértelmű sikertörténetről, Nagy-Britanniában például a tömörítés miatt híresen gyenge a hangminőség, az Egyedül Államokban ugyanakkor kiváló a műholdas DAB-adás. Alternatívaként már most megjelent az online rádiózás, ami 3G-s telefonon vagy modemen keresztül működik, és egyelőre főleg a rétegzenék kedvelőinek vagy a külföldön anyanyelvi adást keresőknek érdekes.

Recsegő hangszóróból gördülő házimozi

Bármilyen romantikusan is hangzana, már az autórádiók hőskorában sem voltak elterjedtek a gramofontölcsérek, hanem a maiakhoz hasonló hangsugárzókat használtak. A recsegő-ropogó ócskaságoktól a lágyan dúdoló, drága készülékekig nagy volt a szórás minőségben, ám évtizedeken keresztül egyetlen hangszóró volt beépítve, rendszerint a műszerfalba vagy a kardánbokszba. 1969-ben, a Woodstocki Fesztivál évében világszenzáció volt a sztereó Blaupunkt Frankfurt rádió, a lelkes kritikusok mozgó színpadként beszéltek az autókról. Ettől kezdve az ajtókból vagy a kalaptartóból szólt a zene – nálunk a korszakot a Ladák napsütésben megolvadó Videoton bokszai szimbolizálták.

Sztereóban szólt, és aki nem a Játék és muzsika tíz percben adását akarta hallgatni, betehetett egy Piramis-kazettát. Kellett ennél több?Fotó: Hajdú D. András - Origo

A kilencvenes évektől megszaporodtak a hangszórók az autókban, az első-hátsó középpár mellett külön magas hangsugárzók cincognak, a basszusok pedig a csomagtartóba extraként vagy utólag beépített mélynyomókban dübörögnek. Világszerte népszerű hobbivá vált az autóhifi-építés, és az autógyártók is meglátták az üzletet a prémium audiorendszerekben. A Dolby Surround beépítésének egyik úttörője a Volvo volt, a német prémiummárkák számára pedig neves hifiépítő cégek (Bang & Olufsen, Burmester, Harman-Kardon stb.) fejlesztik az egyre drágább rendszereket – az új Mercedes S-osztály például 24 aktív hangszórós rendszert kínál, kisautónyi feláráért.

Mostantól a sofőr a lemezlovas

Már az ötvenes évektől kezdve felmerült az igény: mi lenne, ha az utasok rádióműsor helyett a kedvenc zenéiket hallgathatnák az autóban? Már az ötvenes évek közepén kínáltak extraként lemezjátszót a Chrysler konszern egyes modelljeihez, 1958-ban pedig megjelent a Philips műszerfal alá beszerelhető készüléke Automignon néven, a megszokott bakelittől eltérő, méregdrága korongok lejátszására kifejlesztve. Ám bárhogy is próbálták csillapítani a rezgéseket, a rendszer legfeljebb a drive in előtt álldogálva volt alkalmas zenehallgatásra, így a vevők, majd a gyártók is letettek róla.

Egyáltalán nem működött jól, így senkinek sem kellett a Chrysler autóba beépített lemezjátszója. Ma viszont aranyáron adják-veszik gyűjtőkForrás: RCA

Miután kiderült, hogy csakis a kazetta bírja a mozgásokat, tíz év elteltével a batár Eight Track szalagokkal újrakezdődtek a kísérletek a saját zenével. Végül a ma is jól ismert kompakt kazetta (CC) formátum hozta meg az átütő sikert. Ez a Philips jóvoltából 1968-ban került be az autókba, és évtizedeken keresztül egyeduralkodó volt. Még a rendszerváltáskor is menőnek számított nálunk egy oda-vissza játszó, krómozott szalagokat ismerő rádiósmagnó, lehetőleg a kardánbokszba beépített kazettatartóval. A menedzserek Mercedeseiben azonban addigra már lézersugár pásztázta a CD-ket, igaz, a kezdetleges rázkódás elleni védelem miatt eleinte félbeszakította a dalt egy-egy kátyún.

Nagyjából egy időben, 1985-ben dobta piacra a Philips és a Becker a kompaktlemez-lejátszókat, és egy idő után a csomagtartóba vagy az ülés alá beszerelt CD-váltóba már többórányi zenét is be lehetett tárazni a hosszabb utazásokra. Miután kiderült, hogy a Sony-féle MiniDisc zsákutca, nem lehetett megállítani a CD-k diadalútját, sőt, az olcsó képernyőkkel együtt a DVD-lejátszók is utat találtak az autókba. Mára azonban a kompakt lemezek korszaka leáldozóban van, néhány típusnál (például a Peugeot 208-nál) már csak extraként lehet elérni, a kesztyűtartóban eldugva.

Ma már egyre több rádióból kihagyják a CD-lejátszót, és az audiocsatlakozó kötelezővé vált. A tömörített fájlokkal azonban minőséget vesztünkForrás: Clarion

Telefonon hordozzuk a zenét

Lemezek helyett újabban az audiocsatlakozók hódítanak (USB vagy jackdugó), ezeken keresztül pen drive vagy bármilyen hordozható médialejátszó műsortára elérhető. Néhány autóba kártyaolvasót is beépítenek, így pár pillanat alatt fel lehet másolni a beépített merevlemezre több albumnyi zenét. Ugyanakkor egyre többen okostelefonon hordozzák kedvenc számaikat, nekik nem is kell feltétlenül vezetékekkel babrálniuk, egyszerűen Bluetooth-on keresztül is lejátszhatják őket.

Néhány év alatt extratartozékból – a legolcsóbb árkategóriák kivételével – gyári alapfelszereléssé váltak az autórádiók, de sokszor csak az elvárt legfontosabb funkciókat tudják, a többlettudásért (navigáció, audiocsatlakozó, tolatókamera, nagyobb zenei teljesítmény stb.) felárat kell fizetni. Aki ezt sokallja, vagy a meglévő rendszeren szeretne fejleszteni, nincs elveszve, a hifiműhelyekben mindenre van megoldás, és a profi beépítés az autó érzékeny CAN-Bus rendszerét sem zavarja meg.

Már a kisképernyős, két szélen gombos navigációk is kezdenek kimenni a divatból. Utólag 2 DIN méretben jóval olcsóbban be lehet szerezni a gyárinálForrás: Bosch

Húszezer forint körül lehet már kapni például 1 DIN méretű, USB-csatlakozós rádiót, ami egy ötezer forint körüli beépítőkerettel sok típus műszerfalába beépíthető. Az ajtókárpitban néhány tízezer forintból minőségire lehet cserélni a hangszórókat, sőt, akciósan már 50-70 ezer forinttól lehet találni a 2 DIN kivágásba illeszkedő, utólagos navigációt. Még egy középkategóriás rendszer 200-400 ezer forintos kiépítési költsége is a töredéke annak, mint amit gyári extraként ki kéne fizetni érte – csak az elfeledett szabvány miatt már senki sem mer arra gondolni, hogy ez egyáltalán lehetséges