A kis Jeepet csak szeretni vagy utálni lehet

Jeep Renegade
Vágólapra másolva!
A Cherokee után ismét egy nagyon megosztó formájú autóval jelentkezik az amerikai márka.
Vágólapra másolva!

A Genfi Autószalonon mutatkozik be a Jeep legkisebb modellje, a Renegade, amelyről a Jalopnik már kiszivárogtatta az első gyári képeket két nappal a világpremier előtt. A négy méternél alig hosszabb szabadidő-autót a Fiat 500X-szel közösen fejlesztették, de ez a külsején egyáltalán nem látszik, mert a fényszórókon kívül ívelt vonalat nem nagyon találni rajta.

Orra a klasszikus, hétlyukú hűtőráccsal a második világháborúban használt Jeepeket idézi, a kocsi többi része viszont olyan szögletes, mint egy Rubik-kocka, még a kerékjáratok alakja is sarkos lett.


A Nissan Juke és az Opel Mokka ellenfelének szánt kis SUV egyik ütőkártyája a jó terepjáró képesség lesz, mivel a Jeep hű akart maradni önmagához, így erre nagy gondot fordított a fejlesztésnél. Látható a képen, hogy már a kocsi hasmagassága nagyobb az átlagosnál, és az sem mindennapi, hogy két vonószemet tettek az orrára, ami terepen történő vontatásnál jól jöhet.

Az automata összkerékhajtással rendelkező Renegade-et várhatóan a Fiat motorjaival, így a 0,9 literes, 105 lóerős kéthengeres turbós benzinessel és 1,3 és 1,6 literes dízelekkel lehet majd vásárolni év végétől.