A bringások kedvéért meg kell tanulnunk parkolni

új parkolási rend, VII. kerület, autók, bicikli, forgalom, felfestés
Vágólapra másolva!
Egyre több egyirányú utcában kell ferdén tolatva beparkolni. A rutintalan sofőrök küzdenek az új felfestéssel, és a többségüknek fogalma sincs arról, miért volt szükség a változtatásokra. Pedig a megoldás egyszerű: azért, hogy kiállásnál észrevegyék a kerékpárosokat.
Vágólapra másolva!
Nem takarásból kell kitolatni az útra, így könnyebb észrvenni a bicikliseket. Sávon belül állni azonban nem mindig sikerül, főleg, ha oszlopot is szúrnak a parkolóhelyre. Köszönjük a Vörösmarty Udvar segítségét a fotózásban! Fotó: Origo

Lassan gurul egy Volkswagen Passat a 7. kerületi Jósika utcában, idős sofőrje tanácstalanul néz körbe. Régen is halszálka-parkoló volt itt, csak orral előre kellett beállni, most viszont mindenki fordítva parkol. Talál helyet, bizonytalanul betolat, de közel derékszögben áll, a Passat átlóg a felfestéseken, ezért elölről kezdi. Megtalálja a helyes irányt, de mindkét hátsó kerék fent van a járdán, nem fognak elférni a gyalogosok, úgyhogy dühösen előrébb hajt, aztán gyalog indul tovább a dolgára. Pár méterrel előrébb azonban egy másik autó orra is ugyanígy belóg az úttestre, innentől kezdve pedig mindenkinek szlalomoznia kell az utcán, egy centiző kisteherautó sofőrjének szájáról szitkokat lehet leolvasni.

Néhány hete mindennaposak voltak az ilyen esetek a szintén 7. kerületi Vörösmarty és Rumbach Sebestyén utcában is, de a kezdeti nehézségek után mára normalizálódott a helyzet. Elvétve lóg be túlságosan a kocsik orra az útra, ami a hasonló parkolási rendet bevezető V. kerületre (Bihari János, Stollár Béla és Széchenyi utca) is igaz. Hasonló tanulságról számoltak be megkeresésükre az FKF illetékesei is, az érintett részeken dolgozó 29 kukásautó minden esetben elfér. A manőverezéssel hadilábon álló úrvezetők azonban máig megküzdenek a ferdén tolatással, sokan lehúzott ablakon kihajolva figyelik a vonalakat, mások a kiszállós-ellenőrzős módszert választják, aztán korrigálnak.

Tábla jelzi a parkolási rendet és a kerékpárosoknak kétirányúvá tett utcát. De innen is hiányzik a sárga BKK jelzés, ami türelemre inti a mögöttes forgalmat Fotó: Origo

Jobban teszik a budapesti autósok, ha lélekben lassan rákészülnek az új rendszerre, mert nemsokára több más városrészben is be fogják vezetni. A terézvárosi önkormányzat tájékoztatása szerint egy hónap múlva egyes VI. kerületi utcák parkolási rendje is megváltozik (Rippl-Rónai, Vörösmarty és Jókai utca), a BKK pedig arról számolt be, hogy később a II. (Kacsa utca) és a XI. kerület (Bertalan Lajos, Kende és Egry József utca) rendje is átalakul. Őszre ezeken kívül az I., II., V., VIII., IX., XI. és XII. kerület egyes részei is sorra kerülnek, Újbuda néhány utcájában azonban az önkormányzat kérésére mégsem fordítják meg az autókat - állítólag azért, mert az alagsori lakások és üzletek tulajdonosai szerint így ablakaikhoz túl közel kerülnének a kipufogók.

Valamennyi új helyszínre sárga színű, Kérjük segítse a tolatva parkolást feliratú táblát ígér a Budapesti Közlekedési Központ, ilyenből azonban nem sokat láttunk Erzsébetvárosban. A figyelmeztetés a mögöttes forgalomnak szól, mert a tapasztalatok szerint nem csak a manőverezéssel, hanem a követési távolság betartásával is sok autósnak gondjai vannak. Gyakori eset, hogy amikor az utcán haladó sor elején megálló autón villogni kezd az index és kigyullad a tolatólámpa, a következő kocsinak, vagy az egész sornak vissza kell tolatnia. Ráadásul a tájékoztató tábla sem ad magyarázatot arra a kérdésre, amivel oly sokan fordulnak az önkormányzathoz vagy a BKK-hoz: mire jó ez az egész?

Legyen kerékbilincs vagy ne legyen? A közterület-felügyelő mérlegeli majd, mennyire akadályozza az öreg 3-as BMW a gyalogosforgalmat Fotó: Origo

A rejtély megoldása a lábunk előtt hever: a kijelölt egyirányú utcákban fel van festve kerékpáros nyomvonal kétirányú nyilakkal, vagyis a bringások forgalommal szemben is legálisan behajthatnak. Azért kell tolatva leparkolni, hogy a sofőrök minden irányban belássák az utat, vagyis csökkenjen a balesetveszély. Ezt Radics Miklós, a Magyar Kerékpárosklub közlekedésmérnöke is megerősítette, aki szerint az újítás gyógyír a figyelmetlenségből adódó konfliktusokra is, amik a régi rendszerben (vagy merőleges parkolásnál) sokszor előfordulnak. Pozitív tapasztalatokról számolt be Kürti Gábor klubelnök, a Critical Mass szervezője is, és felhívta a figyelmet a korábbi halszálkás rend egyik veszélyére is: mindenki takarásból, gyakorlatilag vakon kezdett kitolatni az útra, amikor pedig már úgy-ahogy kilátott, hirtelen meggyorsította a tolatást, hogy kiférjen a közeledő autó elé. Ilyenkor történtek gyakran a koccanások, vagy rosszabb esetben a biciklisgázolások.

Azzal, hogy megszűnt a takarás, az autósokat is védi a rendszer, ráadásul egy régi probléma is megoldódhat az irányváltással: a hátsó lökhárítók magasabbak az elsőnél, így nem akadnak fel magas járdaszegélyről leállva. A felfestések betartása azonban sokak nehezebb, és büntetések sorától tartanak. Az Erzsébetvárosi Közterület-felügyelet ígéretei szerint csak kirívó esetekben tesznek fel kerékbilincset, amikor például egy autó két helyet foglal el, vagy akadályozza a gyalogosforgalmat. Ilyenkor a leszerelés 11 500 forintba kerül, elszállításra azonban ilyenkor nem kerül sor.

A KRESZ szerint az úttesten legalább 3 métert szabadon kell hagyni, de a felfestések között általában több (3,25-3,75 méter) hely van. Más kérdés, mennyie lóg be az autók eleje, az átállás óta fokozatosan javul a helyzet Fotó: Origo

Az új parkolási rend nem véletlenül lép életbe egyszerre több kerületben: ötletgazdája a Kerékpárosklub véleményét is kikérő BKK, a szabályozás pedig egy átfogó intézkedéssorozat része. Több utcát kétirányúsítanak a bicikliseknek, újabb helyeken nyitják meg előttük a buszsávokat, az év második felében pedig a Petőfi híd járdáit is kombinált kerékpár- és gyalogúttá alakítják. A tervekben új felfestések, átdolgozott elsőbbségi rendek és a kereszteződésekben előretolt biciklis várakozóhelyek is szerepelnek, az intézkedéssorozattól pedig azt remélik, hogy olyanok is bringára ülnek, akik eddig autóval jártak. Ezzel pedig nem titkoltan a Bubi rendszer kihasználtságát is fel lehet lendíteni.