A jogosítvány mellett a biztosítást is elbukják az ittas sofőrök

2014.04.18. 13:11

Már egy korsó sör is elég a büntetőeljáráshoz. Az autósok mellett a kerékpárosokat is kiemelten ellenőrzik a következő napokban.

A zéró tolerancia, és a tavaly nyáron életbe lépett szigorúbb szabályozás ellenére 2013-ban még mindig 1600 járművezető okozott ittasan balesetet, ami csupán 2 százalékkal kevesebb a 2012-es értéknél, viszont 4 százalékkal nőtt az ittas kerékpárosok által okozott balesetek száma. A rendőrség a „Józan húsvét” nevű akciójával készül a következő napokra, ami fokozott ellenőrzésekben merül ki húsvét hétfőig, és a járművezetők mellett a kerékpárosok is számíthatnak a rendvédelmi szervek kiemelt figyelmére.

Már egy korsó sör is elég lehet a büntetőeljáráshoz

A tavaly nyáron hatályba lépett új Btk. a korábbi 0,8 ezrelékes szabálysértési határt 0,5-re csökkentette, valamint pontosították benne az ittas vezetés fogalmát. Az új törvény szerint a bíróságnak mérlegelés nélkül ittasnak kell tekinteni azt, akinek a szervezetében a véralkohol szintje a 0,5 ezreléket meghaladja. Ehhez az értékhez egy átlagember számára már egy korsó sör, vagy két pohár bor is elég lehet, de tény, hogy mindenkinek különböző az alkoholtűrő-képessége, és az sem mindegy, hogy mennyit ivott (nem alkoholt) és evett valaki az alkoholfogyasztás mellett.

Forrás: OBB - Baleset-megelőzési kézikönyv


A kötelezőt is behajtják az ittas sofőrön

Kevesen gondolnak bele, hogy a büntetés és a jogosítvány elvétele mellett a károk megtérítése is a vétkes járművezető kötelessége lehet. „A kötelező biztosításnál a legfontosabb a vétlen károsult védelme. Így a biztosító mindenképpen fizet a károsultaknak magyarázza Csíkos Dániel, a Genertel vezérigazgatója. – Ha azonban bebizonyosodik, hogy a károkozó ittasan vezette az autót, a biztosító a kifizetés után a károkozón hajtja be ezt az összeget, vagy annak másfél millió forint alatti részét.” A casco esetében, amely a károkozó gépkocsiban keletkező kárt térítené, az ittas vezetés szintén drága mulatság lehet. A legtöbb biztosítónál 0,8 ezrelékes véralkoholszinthez kötik a szolgáltatás kizárását.

Nem érdemes trükközni

Sokan még mindig azt hiszik, hogy megtéveszthetik a rendőröket a „csak bonbont ettem” történettel, jégkocka és mentolos cukorkák rágcsálásával, vagy egy jó erős kávéval, ám ezek nem befolyásolják a szervezetbe jutatott alkohol mennyiségét, amit egy szondás ellenőrzés során pontosan ki tudnak mutatni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK