Dolce vita egy okostévé áráért

2014.05.28. 10:10
Bertone készítette el az ügyes konstrukciójú Fiat Punto I. nyitott változatát, és ahhoz is vették a bátorságot, hogy ne egy csinos fiatal nő vezesse a reklámfotónForrás: Fiat

A kínált kabriók többsége négyüléses, de ez nem jelenti azt, hogy családi autók lennének, hiszen hátul kevés a hely, és lenyitott tetőnél, országúti tempónál orkán tombol. Ebből szokott következni, hogy a Balatonra tartó négyfős táraság már a Velencei-tónál megáll felcsukni a ponyvát, aztán a dugóhoz érve kimondja a verdiktet: mégsem lett volna hülyeség klímás típust keresni. A rövid távú utakat leszámítva érdemes inkább kétszemélyesként tekinteni a kabriókra, a hátsó ülést rakodóhelyként hasznosítva. Hosszú, urambocsá autópályán megtett túrán hasznos lehet az ide rögzített szélfogó háló, főleg, mert a régi kabriók huzatosabbak a maiaknál – és nagyobb szabadságélményt is adnak.

A banális, hétköznapi kompaktokat a kilencvenes években neves műhelyek (Pininfarina, Bertone, Karmann) skalpolták meg, ami komoly pluszt hozott presztízsben és eleganciában, de ettől még egyik sem vált sportkocsivá – olyannyira, hogy GTI vagy GSi csúcsmodelleket az esetek többségében nem is készítettek belőlük. Csak Ford Escortból lehet ennyiért egy-két X3i-t (131 lóerővel) kihalászni, de a többségnél maradnak a száz lóerő alatti, cserébe tartós motorok. A Fordból és a VW Golfból dízeleket is ki lehet fogni, de a minden házfalról visszaverődő kerregés kiábrándító egy kabrióban.

Évtizedeken át csak a páratlan Golf-generációkból készült kabrió, az is a kevéssé sikkes bukócsővel. De így is népszerű típus, sok III-as érkezik az országbaForrás: Volkswagen

A nyitott kompakt autók árbajnoka a nem túl kecses, de praktikus Ford Escort, amely már 3-400 ezer forint körül elvihető, és megszámlálhatatlan ráncfelvarrásai végére egész csendes és kiforrott típussá vált. Minőségben és presztízsben felette áll a Volkswagen Golf III, ami növekvő népszerűségén, és sajnos az árain is meglátszik, hiszen félmillió alatt nehéz belőle épkézláb, tuningmentes példányt kifogni. Arany középút az Opel Astra F nyitott változata, amely a lépcsőshátú farát kapta meg, így a mezőny legtágasabb rakterét kínálja, ráadásul hegyekben áll hozzá az alkatrész. Pontatlan váltójával, nyeklő-nyakló karosszériájáva, és közepes futóművével azonban szűken méri az élményt, ráadásul rozsdásodik, és az Ecotec kivitelek csipegetik az olajat. A nyolcszelepes, takarékos 1,6-os ősmotorral azonban értelmes választás lehet.

Aki több stílusra vágyik, nem hagyhatja figyelmen kívül a francia gyártók kínálatát. Különleges például a kupé alapjaira épülő, hátul kereklámpás Renault Mégane Cabrio, amely az ötajtósoknál sportosabb futóművet kapott. Csakhogy félmillióból a ráncfelvarrás előtti, kétesebb minőségű és megbízhatóságú modellek vihetők el, így aki biztosra megy, többet szán rá, vagy beéri a régimódi, de a maga nemében érdekes és egyszerűsége miatt könnyen javítható R19 elődmodellel. A kategória legstílusosabb képviselője a kecses, lenyitott ponyváját szintén fedél alá elrejtő Peugeot 306. Akadozó váltóját leszámítva nem is rossz vezetni, jól felszerelt és facelift után igényesebb belsejű, ráadásul félmillióért bőséges választék van belőle. Így ez a kínálat egyik igazi favoritja, annyi meghagyással, hogy Toyota-szintű megbízhatóságra azért ennél sem számíthatunk.

A mi kabriónk – lehetett volna, de a helyi gyártás fel sem merült, a japán importmodell pedig drágának bizonyult. Ma már gombokért behozhatóForrás: Suzuki

Annak, aki a maximum félmillió forintos árkategóriában keresgél magyar rendszámos nyitott autókat, sajnos le kell mondania a kétüléses, vagány roadsterekről, például a Fiat Barchettáról vagy a hátsókerék-hajtású, közvetlen vezetési élményt adó Mazda MX-5-ről. A középkategóriás típusok, például az Audi 80-asok, Saab 900-asok és BMW 3-asok sem férnek bele a büdzsébe, és ugyanez elmondható a mára kultikussá érő youngtimerekről, például az Udo Brinkmann-féle Golf I-esekről is, amelyek nemrég még fillérekért elvihetők voltak. De ez nem jelenti azt, hogy csak kompaktokból lehetne válogatni, hiszen ott vannak a Peugeot 205-ös olcsó örökösei, a nyitott kisautók.

Ezek közül messze a Fiat Punto Cabrio a legismertebb, amely a tetővel együtt érdekes hátsó lámpáit is elvesztette ugyan, de elfogadhatóan rugózik, sőt, ABS-t és légzsákot is kínál. Időnként beázások és kontakthibák színesítik ugyan a tulajok életét, de nem vészesen megbízhatatlan, és már 350-400 ezer forintért is felbukkannak belőle vállalható példányok. Mivel nem forgalmazták, alig ismert nálunk a régi Suzuki Swift nyitott változata, amely tartós motorjával, olcsó alkatrészáraival és takarékosságával tökéletesen megtestesíti a diszkontkabrió fogalmát. Hátránya, hogy fapados kivitelű, csak kétüléses, és nem éppen sziklatömb-merevségű, egy ilyennel balesetbe keveredni nem éppen életbiztosítás.

Röfögő motorjával, hét ülésével, szétüthetetlen szerkezetével és előredönthető szélvédőjével nagy móka az UAZ, de szigorúan hobbiautóként használhatóForrás: Uaz

Aki rusztikus fellépésre számít, a nyitott tetejű terepjárókkal szerezhet élményeket, irigy pillantásokat – és erdőben portyázva kullancsokat. Itt igazán erős a Suzuki-felhozatal, ám a pöttöm Samuraiból félmillió alatt nincs magyar rendszámos (munkagép viszont annál több), és Vitarából is csak szakadtak akadnak fenn a neten. Létezik viszont ennyiért egy szovjet vas, amelyik a veteránozás, a kabriózás és a terepjárás örömeit egyesíti: a honvédségből ismerős parancsnoki UAZ. Persze a 469-es lassú, nehéz vezetni, sok bütykölést kíván, és hírből sem ismeri a kényelmet, sokadik autóként tartva viszont jó kaland. Badacsonyban például évtizedek óta ilyenek járnak hegyi taxiként, és a turisták imádják.

Városi használatra persze a Punto, a Golf és társaik alkalmasak igazán, és a félmilliós keret sokaknak elérhetővé is teszi őket. Nyilván városa és kerülete válogatja, de egy olcsóbb típust nem sajnál az ember nyitott tetővel a bolt, az étterem vagy a munkahelye parkolójában hagyni, ahogy a laza nyugat-európai és amerikai autósok csinálják – a filmvásznon legalábbis. A magyar kínálatban sem lehetetlen ennyiért vállalható állapotú, elfogadhatóan karbantartott kocsikat kifogni, de aki biztosra megy, akár maga is behozhat egyet viszonylag alacsony, 150 ezer forint körüli honosítási költségek mellett. Ha netán elhúzódik a keresés, akkor sincs gond – hiszen a szezon végén még jobbak az alkupozíciók.

Előző
  • 1
  • 2
Következő