Autó légpatronokkal, mekkora ötlet egy tanulmányautón! Mondtuk akkor, amikor a Cactust még csak gondolatkísérletként mutogatták. Néhány hét múlva viszont már árulják a szalonokban, és láss csodát, világ, a buborékok maradtak rajta (mondjuk a hétköznapi sérülések ellen is védő paneleket elhúzhatták volna a hátsó ajtók széléig, hogy azok is védettek legyenek), sőt ezeken felül is akadnak még itt-ott egyszerű és olcsó, mégis látványos műanyag dekorelemek. Nem nehéz kimondani, hogy a C4 Cactus az utóbbi évek egyik legegyedibb és legkarakteresebb autója, nem feltétlenül szép, nem fog az egész világ beleszerelmesedni, de aki igen, annak rajongása kitart majd a sírig. Legalábbis így képzelem.
Ez az autót nem lehet nem kedvelni. Akárhonnan nézzük, vidámságot sugároz, amibe az sem tud belerondítani, hogy az aktuális nagyzolós divathoz igazodva megpróbálták SUV-nak álcázni. Naná, hogy nem az, még a hivatalos gyári szöveg szerint is a rendes kompaktok és a szabadidő-autók között egyensúlyoz, de végül is tök mindegy, hogyan akarják eladni. A lényeg, hogy a Cactus egy normál méretű, de annál többnek tűnő családi autó, amelybe a dizájnerek összes, az elmúlt években elkaszált ötletét belepréselték. És amely sárga-feketében bombasztikusan jól néz ki.
Bőröndfogantyúk ajtóbehúzóként? Kanapé az első ülések helyén? Felfelé nyíló kesztyűtartó, és plafonból robbanó utasoldali légzsák? Ezek mind úgy hangzanak, mintha az amszterdami menetpróbán egy még mindig tanulmányfázisban tartó autóba ültettek volna be minket, pedig nem, a Cactus ilyen jóságokkal próbálja elvarázsolni a népet. Az alapkoncepció egyébként az volt, hogy a Cactus ne csak újszerű és nagyszerű, hanem egy lehetőleg pehelykönnyű és takarékos kompakt is legyen, ezért a mérnökök optimalizáltak mindent, amit csak tudtak.
És pont emiatt lett kompromisszumos az autó. Az valószínűleg senkit nem izgat fel igazán, hogy a PSA új, a 308-as és a C4 Picasso alatt is lapuló EMP2 padlólemeze helyett az egyszerűbb, kissé megtoldott PF1 jelűt használták, amelyre a C-Élysée is épül, önmagában ezzel nyertek másfél mázsát (a C4-nél összesen 200 kilóval könnyebb a Cactus). Belefér az is, hogy a szellős, jó elrendezésű, hangulatos kabinban kopogós, de véletlenül sem igénytelen műanyaggal burkoltak szinte mindent, az alumínium motorháztetőnek pedig valószínűleg mindenki örül.
Jó ötlet, hogy a hagyományos ablakmosó fúvókák helyett közvetlenül a lapátokról spricceli az autó a spriccelnivalót, így hatékonyabb a mosás. Ha pedig nincs pazarlás, máris lehetett feleakkorára cserélni a tartályt, újabb másfél kilós megtakarításért. A nagy veszély, hogy amikor elkezdődik egy ilyen nagy súlycsökkentési láz, könnyű átesni a ló túlsó oldalára, és valami ilyesmi történt most a Citroënnél is.
Talán túlzott igyekezet, hogy hátulra nem hagyományos, hanem csak billenőablakok kerültek, és ezzel ugyan a gyár szerint 11 kilót lehetett nyerni, nagy kérdés, hogy milyen áron. A projekt termékfelelőse ezt a kérdést azzal rendezte le, hogy 1. hoztak bizonyos döntéseket, és mivel az autó már önmagában is olyan, hogy nem lesz mindenki kedvence, ezt nem érezték nagy áldozatnak; 2. feleslegesen megdrágította volna a fejlesztést, ha akár csak opciósan elérhetővé tették volna a normál ablakot, és még a praktikus tárolórekesz kialakítása is lehetetlen lett volna a hátsó ajtókon; 3. akinek mindenképp lehúzható ablak kell, az sok más remek autó közül választhat a márka kínálatából.
További probléma az ablakokkal, hogy az elsők ugyan elektromosak, de néhány deka mínuszért kimaradt az akadályérzékelő, így kifulladásig nyomni kell a gombot. Ott van még az is, hogy a hátsó üléstámla csak egyben dönthető, nincs osztás, amely ugyan hat kiló megtakarítás az össztömegben, de nagy nehezítés, ha akkor kéne nagyobb tárgyat betuszkolni hátra, amikor van egy harmadik utas is. Fájhat, hogy a drágább és nehezebb burkolat miatt csak magasságban állítható a kormány, mélységben nem, az opciós üvegtető megrendelői pedig arra számítsanak, hogy nincs árnyékoló, csak az üveg kapott hiper-szuper sötétítést. Összességében megérte a kínlódás, egy kompakt autóval sikerült egy tonna alá menni: az alapváltoztat 965 kilós, de a legnehezebb dízel is megáll 1145 kilónál. Valamit valamiért.
A Cactus senkit nem akar haszontalan információkkal terhelni. A kormány mögé egy szimpla digitális kijelzőt raktak, ezen csak a sebesség, az üzemanyagszint, a jobb sarokban a váltás idejére figyelmeztető jelzés, és bal szélén a tempomat/sebességhatároló adatai jelennek meg, ha van olyan az autóban. Fordulatszámmérő és vízhőfokmérő nincs, teljesen tudatosan, mert a gyártó szerint ezekre az adatokra nincs szükség egy ilyen autóban. Lehet, hogy alapból tényleg nincs, de egy digitális kijelzőn legalább utólagos beállítási lehetőséget adhattak volna azoknak, akik szeretik ilyesmivel fárasztani az agyukat.
Középen pöffeszkedik a többi PSA-modellből már ismert színes érintőkijelző, benne az összes elképzelhető funkcióval - felgyorsítani azonban még nem sikerült a rendszer működését. Érdekes, hogy a kormány mélységállítási lehetősége nélkül is könnyű elhelyezkedni, a vezetőülés a szokásosnál is mélyebbre engedhető, a kilátás hazavágása nélkül. A kézi váltós modellekhez a PSA közepes egységeiből válogattak, tudnak már a franciák jobbat is, de igazán nagyot úgyis a robotváltós változatok ütnek a repülős kézifékkarral és a középkonzolon elhelyezett D, R és N előválasztó gombokkal. Az ETG automatára sajnos csak percek jutottak, elsőre úgy tűnik, hogy sokat javult a programozás, kevesebb a bólogatás. Tesztautó az ígéretek szerint lesz belőle, meglátjuk.
Motorból négyféle van, alap az 1,2-es, 82 lóerős, háromhengeres 1,2-es. Ezt nem, de a 110 lóerős turbós változatot bőven próbálgathattuk, ezzel nagyon virgonc a Cactus, de ekkora tömeg mellett valószínűleg a szívónak sincsenek nagy nehézségei. A turbómotor már 1500-as fordulatnál leadja a 205 Nm-es csúcsnyomatékát, megy, mint a szélvész, és szereti a gyors felkapcsolgatást. Az ötös helyett nem lett volna túlzás a hatfokozatú váltó sem, de az inkább szerény, mint villámtempójú tesztúton így is megállt hat liter alatt a fogyasztás.
Dízelből is kettő van, az 1,6-os 92, és már az Euro 6-os szabványnak is megfelelő 100 lóerős BlueHDi változatban rendelhető, utóbbi gyári átlagfogyasztása 3,1 liter. A futómű kellemes, franciásan kényelmes, de kicsit sem billegős, részben ez is a súlycsökkentés áldásos hatása. A helykínálat hátul hozza az átlagot, zaj főleg csak a háromhengeres morgása miatt van. Családi autónak ennél többet nem kell tudnia.
A C4 Cactusnak hivatalos magyar ára még nincs, az importőr annyit súgott, hogy valószínűleg négymillió alatt lesz az alapmodell. Ez 3,990 milliós indulót jelenthet a 82 lóerős motorral és klímával, vagyis egy rendesen felextrázott autó 5,5-6 millió forintból jöhet ki. Ahhoz képest, hogy az ötletekkel mennyire elszállt a Citroën, az árral nem annyira.
Műszaki adatok - Citroën C4 Cactus PureTech 110