A hanyatló Nyugat ópiuma

2014.07.21. 17:55

Nem egyeztethető össze a kabrió úri luxusa a szocialista szerénységgel, mondták ötven éve a keleti blokk pártvezérei, és ez olyan szépségek pályafutásának vetett a véget, mint a Skoda Felicia és a Wartburg 313/1 Sport. Persze a felvonulások nyitott integetős autói megmaradtak, de a ponyvatető csak a nyolcvanas évek végén, a devizával kecsegtető nyugati export Yugókon, Samarákon és Polskikon tért vissza a kínálatba. Bemutatjuk a KGST-országok kabriókínálatát. 

A prospektusfotó csal, a legtöbb KGST-országban magánszemély nem vehetett csak úgy dzsipet. De kiszuperált honvédségi UAZ-ból elvileg lehetett csinálni partiautót, más kabriót úgysem lehetett könnyen kifogni használtan. Még több fotó a galériában, kattintson a képre!Forrás: UAZ

Jampec – így hívták a modern ruhában (akár farmerben) feszítő, léha, a legújabb divathoz illő frizurát viselő srácokat, akik különösen a beatzene és a rock and roll korszakában váltak a konzervatív apák rémálmává. A helyi vagányokért ugyanis bomlottak a lányok, különösen akkor, ha sportos, nyitott kocsival furikáztak, bár erre a szocialista országokban szinte nulla volt az esélyük. A magyar jampiknak nemigen maradt más választásuk, mint irigykedve nézni a mozikban az amerikai nagymenőket vagy a Balatonra érkező NSZK-s nőcsábászokat – aztán buszra ültek, vagy jó esetben apa Zsigulijába.

Színészek és élsportolók kiváltsága

Holott a szögesdrót innenső felén is léteztek szabad életérzést megtestesítő, nyitott autók, igaz, igen csekély darabszámban. Valamennyi közül az egyik legismertebb a Skoda Felicia, a csehszlovák autóipar farmotoros korszaka előtti utolsó típusa. Megszámlálhatatlan filmben szerepelt, és az itthoni retróhullám is felfedezte magának: előbb a Csinibabában, majd a Made in Hungáriában furikáztak ilyennel a színészek, utóbbiban még egy ütközés-imitációban is volt része. Természetesen nem törték össze – olyannyira nem, hogy pár hónappal később vezettem is a hungáriás Feliciát, később pedig Csehországban is módom volt egy restaurálatlan példány kormánya mögé ülni.

A keleti blokk sztárja volt a régi Skoda Octavia nyitott változata, a csinos Felicia. Még keménytetőt is kínáltak hozzá télreForrás: Skoda

Bármilyen illúzióromboló, le kell szögezni, hogy a már bemutatásakor sem előremutató technikájáról híres Skoda nem túl jó autó: pontatlan a kormányzása, lengőtengelyes hátsó futóművén pedig ügyetlenül, kifelé dőlő kerekekkel biceg, és 50–55 lóerős motorja sincs kirobbanó erőben – bár még mindig igazi fenevad az NDK-s kivitelekhez képest, amelyeket a gyalázatos minőségű benzin miatt 40 lóerőre butítottak. Ugyanakkor a Felicia hangulatos nosztalgiaautó, minimális szélvédelmével már kis tempónál is sebességélményt ad, és öröm hallgatni a kipufogójából áradó tompa bugyogást. Ja, és mindenekelőtt gyönyörű, akár rajta van az extraként megrendelhető keménytető, akár nem.

A 450-es típusjelzésű, később Feliciára átkeresztelt, idővel amerikás fecskefarokkal ellátott kabrióból 1959–1964 között összesen kevesebb mint 16 ezer darab készült (miközben az alapjául szolgáló 440/Octavia modellcsaládból közel 400 ezret gyártottak le), és kis számban Nyugatra is exportálták. Ám a vasfüggöny innenső oldalán egyáltalán nem volt könnyű hozzájutni, a KGST-országokban nagyon drága volt az átlagfizetésből nagy nehezen összekuporgatható családi autókhoz képest, így főleg színészeknek, élsportolóknak és más, a hatalomhoz közel álló hírességeknek adományozták. Bár a fogalmat még nem találták fel, a Felicia volt a szocializmus celebautója.

Ilyen találkozóra csak 1:43-as modellként kerülhetett sor: Trabant Tramp, Wartburg 311 Cabriolet, Skoda Felicia és egy Polski Fiat 126 Bosmal, egy szovjet ZIL 117, illetve egy UAZ 469 társaságábanForrás: Kismartoni András - Origo

Nyugati elegancia, kékes kipufogógázzal

Hasonló funkciója volt az 1957–1961 között gyártott Wartburg 311 Cabriolet-nak is, bár ez sokkal ritkább volt a Skodánál: mindössze 2000 darab készült belőle, miközben a többi modellváltozatból 160 ezer darabot gyártottak Eisenachban. Az ötvenes évek végén mai szemmel is hihetetlenül széles választékot kínáltak a púpos Wartburgból (limuzin, kétféle kombi, pickup, kupé), amelynek csinos karosszériáját egy lakatosinasból lett dizájner, Hans Fleischer tervezte. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy a különálló alvázas felépítés tálcán kínálta a lehetőséget a variáláshoz, és a kabriónál fontos alapot nyújtott ahhoz, hogy a kaszni merevsége ne legyen olyan, mint egy papírhajóé.

Nyújtott orr, kopoltyúk a sárvédőn, szép vonalvezetés. Hathengeres csodának tűnik, de csak 50 lóerős, kétütemű motort kapott a Wartburg 313/1 SportForrás: Wartburg

Amikor az álmodozó vásárlók azt gondolták, nincs feljebb a négyüléses kabriónál, bemutatkozott egy újabb változat, amelyet túlzás nélkül nevezhetünk a szocialista autóipar legszebb típusának. A Wartburg 313/1 Sport a meglévő alapokon (még a tengelytáv sem változott) nyújtott motorháztetőt és hátratolt, kétszemélyes utasteret kapott, akárcsak a korszak Austin Healey és Mercedes sportautói. Persze a látszat csalt, az impozáns orrban ugyanaz az ezres, kétütemű motor kotkodácsolt, mint a mezei 311-esekben, csak ikerporlasztóval 37-ről 50 lóerőre emelték a teljesítményét. Így is sorba álltak a hírességek, igaz, az esetek többségében hiába: mindössze 469 darab készült belőle, amiből csak pár darab került Magyarországra. Nálunk két színész, Bárdi György és Kazal László járt ilyennel.

A május elsejei parádék sztárjai

Csakhogy a politikai döntéshozók nem nézték jó szemmel a nyugati dekadenciát megtestesítő kabriózást, mondván, a munkás-paraszt tömegeknek inkább praktikus limuzinokra van szükségük, járjon csak ilyenekkel a felső tízezer is. A hatvanas évek közepére utód nélkül kifutottak a kínálatból a nyitott Skodák és Wartburgok, és az olyan izgalmas prototípusok sem kerülhettek gyártásba, mint például a Pininfarina és szovjet mérnökök koprodukciójában elkészült Moszkvics 408 Cabrio. Így a nyitott autózás felülről korhatáros műfaj lett: egyedül a körülbelül tízéves korig használható pedálos Moszkvicsok kínáltak lehetőséget rá.

Amerikában ekkora behemótokkal jártak a háziasszonyok bevásárolni, a szovjet érdekszférában csak katonai parádékra jutott a luxuskabriókból. A ZIL 117 a társaitól eltérően kétajtós voltForrás: Zil

Persze az emberarcú szocializmus mindig a kiskapukról volt híres, és természetesen a kabriókból is létezett ilyen. Ez esetben úgy hívták a kivételt, hogy integetős autó, de csak a párttitkároknak, miniszterelnököknek és a legmagasabb katonai vezetőknek jutott belőle. Manufakturális körülmények között a ZISZ, a ZIL és a Csajka aktuális típusaiból készültek nyitott változatok négy, ritkán két ajtóval, és a lassú menethez kúszófokozattal a váltóban. Május elsején, november hetedikén és más ünnepeken, illetve diplomáciai eseményeken korzóztak velük a nép vezérei, ilyen szovjet gyártmányú parádés kocsikat ma már csak Észak-Koreában használnak rendszeresen.

Trabantból figyelték a disszidálókat

Volt persze egy másik, igaz, nem fakultatív módja is a kabriózásnak az átkosban: az, akit besoroztak, jó eséllyel ült UAZ 469-esben (bár eleinte inkább csak parancsnoki autónak használták), ezenkívül GAZ, LuAZ és ARO modellek is előfordultak a Varsói Szerződés seregeiben. Minden nyitott harci jármű közül a 26 lóerős Trabant Kübel volt a legviccesebb, amit az NDK-s Volksarmee használt, igaz, nem az országba beérkezők, hanem a disszidáló állampolgárok figyelésére, többek között a berlini fal mentén. 1978-tól bemutatkozott a ponyvás, felcsatolható vászonajtós civil változata, a Tramp is, amelyből Magyarországra is került néhány. A minimalizmus csúcsát megtestesítő, kultikus kabrióhoz ma egymillió forint alatt nem nagyon lehet hozzájutni – ha egyáltalán van belőle eladó.

Terepjárós beütése ellenére a Tramp is elsőkerék-hajtású, és zárt társaival ellentétben a sárvédőtől hátrafelé fémből készült a karosszériája. Egy zsinórt lehet beakasztani az ajtók helyére, mint a múzeumbanForrás: Trabant

Érdekes módon a rendszerváltásnál a jópofa Trampban látta túlélési lehetőségét a Trabant-gyár, úgyhogy sebtében négyütemű, tarkabarka hobbiautót is készített belőle, kevés sikerrel. Hasonlóan gondolkodtak más kelet-európai üzemek vezetői is, még a siralmas minőségéről híres Tavriából és Oltciből is készült néhány nyitott prototípus, gyakorlatilag nem létező karosszériamerevséggel. Sikeresebb próbálkozás volt a mifelénk kevéssé ismert Yugo 65 (Koral) Cabrio, amellyel déli szomszédaink Floridát és Kaliforniát próbálták meghódítani. Bár az Egyesült Államokban örökös gúnyolódás tárgya volt az olcsó Yugo, azért mégis csak el tudtak adni odakint az összes változatából 150 ezer darabot.

Régi barátunk, a flex

A nyolcvanas évek pangó kelet-európai gazdaságainak égető szükségük volt a devizára, ezért 1965 után lassan visszatérhettek a kabriók, de persze nem a dolgozó népnek, hanem főleg nyugati exporta. Ekkor már nem az autógyártók, hanem inkább partner cégek foglalkoztak a flexeléssel. Ilyen volt például a csehszlovák MTX, amely a Skoda Rapid kupéból, majd a Favoritból és – a sors fintoraként – az új Feliciából készített kabriót. Mind közül a lengyel Bosmal cég volt a legprofesszionálisabb, a pöttöm Polski Fiat 126p nyitott változatát kínálta, bukókerettel, megerősített küszöbökkel és tűzfallal, csinos fazonnal. Érdekes párhuzam, hogy a Wartburg 313/1-hez hasonlóan ebből is csak ötszáz darab készült, szintén kizárólag piros vagy fehér színben.

Németországban és Belgiumban is készültek kabriók a Lada Samarából, a szélvédő rezgéseit első háromszögablakkal csillapították, de bukókeret nem volt. Maga a forma nem is olyan vészes, csak a spoilerszett rémesForrás: Lada

Olyan is előfordult, hogy egy-egy márka nyugati importőrje kinti céggel készíttetett nyitott változatot egy-egy típustól, így a piaci siker reményében a Lada Samarát és Nivát, illetve a Skoda Rapidot is megskalpolták. Ez persze nem sokat segített azokon, akik a Kelet-Európai országokban szerettek volna kabriózni, de itt-ott kisipari körülmények között is próbálkoztak. Népszerű alap volt a Trabant 601-es, a rendszerváltás után ilyenre épült például a Fiat-motoros Alma Cabrio is Biharkeresztesen. Ám olyan csúnya és elavult volt, hogy nem volt jampi, aki beleüljön – pedig meg lehetett volna fizetni.