Ezek az autótörténelem legnagyobb slágerei

Autóeladások
Vágólapra másolva!
Máig a világ negyedik legnagyobb számban eladott autója a VW Bogár, csak házon belüli utódja, egy amerikai pickup és egy elpusztíthatatlan japán tudta felülmúlni a népszerűségét – több generáció számait összeadva. Egy tízes toplistán bemutatjuk a gyártók aranytojást tojó tyúkjait.
Vágólapra másolva!
Nemcsak a meghibásodási, de az eladási statisztikákban is világszerte előkelő helyen szerepel a Toyota. Tavaly nyáron adták el a negyvenmilliomodik Corollát. Forrás: AFP PHOTO/Manjunath KIRAN

Renault 4, Citroen Kacsa, Fiat 500, Nissan Sunny, Peugeot 206 – ezek a megfizethető, a maguk korában elterjedt népautók szinonimái, mégis lemaradtak a bestsellerek történelmi toplistájáról, sőt: még a tízmilliós álomhatárt sem érték el, ami a 18. helyezéshez szükséges lenne. A rekorddöntéshez ugyanis nem elegendő az olyan tulajdonságok, mint a bájos dizájn, a jó ár-érték arány, a praktikum, a megbízhatóság és a takarékosság együttese (vagy legalább ezek közül néhányban kiemelkedő teljesítmény), kell valami plusz ahhoz, hogy vevők sokaságát lehessen felmutatni.

Az egyik ilyen lehetőség a hosszú gyártási ciklus: a Bogár bemutatása és búcsúja között 65 év telt el, igaz, pár évre félbeszakította karrierjét a második világháború, a végén pedig már csak Dél-Amerikában ontották a gyártósorok. Ilyen hosszú modellciklusra ma már nincs példa, sőt, néhány ősterepjáró vagy fejlődő országbeli típus kivételével az évtizedes távlatok is megszűntek – átlagosan hatévente minden autó átadja a stafétát utódjának. A kérdés csak az, hogy bizonyos időközönként átkeresztelik-e, mert ha nem, mint listánk nyolc résztvevőjénél is történt, akkor több generáció együttes értéke adódik össze.

Dearborn gyárudvarán hegyekben állnak a Ford pickupok, de mindre van vevő: az F150 évek óta Amerika legnépszerűbb autója Forrás: AFP PHOTO/Jeff HAYNES

Joggal kérdezhetik persze, hogy mi közös van a Honda Accord hátsókerék-hajtású első és közel fél tonnával nehezebb nyolcadik generációja között, és a válasz egyszerű: a név. Erre lett volna lehetősége például a Fordnak is, ha nem változott volna a Taunus Sierrává, majd Mondeóvá. Rekorddöntés szempontjából az átkeresztelési hullám nagy vesztese a Zsiguli (illetve Lada) volt, hiszen a 2101-estől a 2107-esig a műszakilag azonos alapokra épülő típusokból összesen 17,6 milliót gyártott, amivel lett volna helye a bestsellerek között. De lássuk a sorrendet a 24/7 Wall Street aktualizált felmérése alapján!

10. Chevrolet Impala (1957 óta)

Amerikában a sűrű, sokszor minden modellévben végrehajtott frissítések miatt szinte lehetetlen kibogozni egy-egy típus történetét, de a klasszikus Impalának körülbelül tíz generációra volt szüksége az összesen 14 milliós eladás eléréséhez. Ezalatt fecskefarkú, közel 5,5 méteres cirkálóból legömbölyített, hibrid hajtással is kapható limuzinná változott, de egyre nehezebben állja a harcot az SUV-kkal és az importautókkal. Főleg a rendőrök és taxisok hűek hozzá. Forrás: Chevrolet

9. Ford T-modell (1908–1927)

Példátlan, 15 milliós példányszámával egészen 1972-ig megtartotta a világ legnagyobb számban eladott autója címet a Bádog Böske (Tin Lizzie), és becslések szerint máig fennmaradt az állományból közel százezer darab. A T-modell sikerét egyszerű szerkezetének és kedvező árának köszönhette, amit egy forradalmi újítás, a futószalagos gyártás tett lehetővé. Eleinte a spórolás jegyében csak fekete színben készült, a konstruktőr Galamb József és Farkas Ernő volt. Forrás: Ford

8. Volkswagen Passat (1973 óta)

Eredetileg az Audi 80-as ferdehátú, olcsóbb leszármazottja volt, de az évek alatt szó szerint kinőtte magát: a nemsokára kifutó mostani hetedik generáció több mint fél méterrel hosszabb az ősmodellnél. Az évtizedek során többször váltottak a hosszában és keresztben beépített motorok között, egy időben még nyolc hengerrel is kínálták. Nyugat-Európában különösen kombiként népszerű, összesen több mint 15,5 millió darab készült belőle. Forrás: Volkswagen

7. Honda Accord (1976 óta)

Eleinte kétkedve fogadta a világ a japán autókat, de kedvező árukkal, jó minőségükkel és modern technikájukkal egy idő után áttörést értek el a nyugati piacokon. Már az Accord első generációja is a szigorú amerikai emissziós normáknak megfelelő CVVC-motorokkal és felárért Hondamatic automata váltóval készült, az évek során pedig kupét, sportos csapotthátút (Aerodeck), majd kombit is kínáltak belőle. Nyolc generáció alatt több mint 17,5 millió fogyott belőle. Forrás: Honda

6. Honda Civic (1972 óta)

Egy újabb Honda a toplistán, amely megágyazott a márka sikereinek: amikor Amerika az olajválságot nyögte, telitalálat volt a takarékos Civic. Később a modellsorozat igényes futóművével és változó vezérlésű motorjaival sportos irányt vett, az elmúlt időszakban pedig jó helykihasználásával tűnik ki. Összesen bő 18,5 millió fogyott belőle, mára a kilencedik generációnál jár a sorozat – és ahogy az Accord, ez is eltérő kivitelekben készül a világ különböző piacaira. Forrás: Honda

5. Ford Escort (1968–2000)

Kutyacsont formájú hűtőmaszkkal és hátsókerék-hajtással kezdte, és széles modellválasztékkal (három- és ötajtós, lépcsőshátú, kombi, furgon, kabrió) fejezte be pályafutását a Ford német és angol gyártású kompaktja, az Escort. Harmadik, immár fronthajtású generációja 1981-ben az Év autója címet is elnyerte, az ezt követő kettővel együtt összesen több mint 20 millió fogyott belőle. Sikereihez a raliversenyeken elért kiváló eredmények is hozzájárultak. Forrás: Ford

4. Volkswagen Bogár (1938–2003)

Ha egy generációt nézünk, máig a világ első számú bestsellere a 21,5 millió példányban legyártott Volkswagen Bogár. Ferdinand Porsche tervezte a náci Németország mobilizálására szánt KdF-Wagent, de csak az ötvenes években futott fel igazán a gyártása, később pedig ellepte a világot, beleértve a másfélszer akkora autókhoz szokott Amerikát is. Nem volt gyors és tágas, de igen robusztusnak számított, bájos karakterét pedig a hippiktől a kispolgárokig mindenki szerette. Forrás: Volkswagen

3. Volkswagen Golf (1974 óta)

Idén negyvenéves, tavaly júniusban pedig a 30 milliós eladást ünnepelte Európa népautója, a Golf. Ez volt a Bogár sikereibe kissé belekényelmesedett vállalat mentőöve, Giugiaro tervezte karosszériájával és fronthajtással, emellett GTI-sportmodellel és szívó-, majd turbódízel motorral rendezte át a kompaktok piacát. Szerény külseje dacára később sem volt hiány innovatív megoldásokban – de az Év autója címre egészen a hetedik generációig várni kellett. Forrás: Volkswagen

2. Ford F-széria (1948 óta)

Bumfordi farmerautóból divatos életmódautóvá nőtte ki magát az immár 12. generációnál járó pickup, érdekes limitált szériák (például Harley-Davidson), terepes ördögök (ilyen a képen látható Raptor) és benzines, V10-es Cobra-motoros sportváltozatok is készülnek belőle. De a munkát sem veszi félvállról, többféle teherbírású, dízelmotoros haszonjárművek is rendelhetők. Az amerikai autóeladások listavezetőjéből eddig több mint 34 millió készült. Forrás: Ford

1. Toyota Corolla (1966 óta)

A toplista élére egy szürke eminenciás került, több mint 40 milliós darabszámmal. Egyetlen szériát, az E110-et leszámítva a Corolla nem a formabontó dizájnról szól, és nem is a sofőr szórakozása volt a prioritás (kivéve az AE86-ot), hanem a jó hétköznapi használhatóság, a takarékosság, és ami a típus védjegyévé vált, a megbízhatóság. Az első, hátul merev hidas és laprugós generáció óta hatalmasat fejlődött a technika, ma pedig a világ 15 országában ontják a gyártósorok. Forrás: Toyota

A tavalyi év slágere a Ford Focus volt

Míg a valaha eladott legnagyobb számú autók versenyében magabiztosan vezet a Toyota Corolla, addig az éves eladásokban át kellett adnia az első helyet a Ford Focusnak az LMC Automotive piackutató adatai szerint. Ebben a bojkottba fulladt japán–kínai kereskedelmi vita mellett sok más tényező is közrejátszott, részben az is, hogy kisebb lett a modellcsalád: a Verso jó ideje már önálló néven fut, a ferdehátúakat és a kombikat pedig már Auris néven forgalmazzák Európában.

Hasonló logika szerint, önálló típusként harmadik helyezett a Volkswagen Jetta, de ha összeadnánk a Golf eredményeivel, ez lenne a világ legkedveltebb modellcsaládja. Meglepetés az EU-ból éppen kivonuló Chevrolet Cruze ötödik helyezése, a Honda CR-V pedig egyetlen SUV-ként jutott be a top10-be.

Tavaly az eleve világautónak tervezett Ford Focus volt a legkelendőbb, de a lista többi szereplője is kompakt vagy kisautó. A Toyota Camry főleg Amerikának köszönheti sikereit. Forrás: Origo