Vezeték nélkül tölthető villanyautók 2017-től

i8 qualcomm bmw safety car
Vágólapra másolva!
Tíz éven belül az egész autóipar átállhat a kényelmesebb rendszerre.
Vágólapra másolva!

Hamarosan indul az elektromos F1-ként is emlegetett Forma-E sorozat, amelyben biztonsági és orvosi autóként egy BMW i3-as, illetve i8-as dolgozik majd. Ez önmagában még nem lenne érdekes, az annál inkább, hogy mindkét autót úgy alakították át, hogy vezeték nélkül is tölthetők legyenek.

A Halo néven futó rendszert a Qualcomm fejlesztette, amely több autógyártóval is tárgyal a technológia átadásáról. A cégvezetők szerint a vezeték nélküli töltés először a luxusautókban jelenhet meg, már 2017-ben, tíz éven belül pedig az összes kategóriában, sőt az egész autóiparban általánossá válhat.

Forrás: Qualcomm

A Qualcomm megoldása a Toyotáéhoz hasonló, nagyon leegyszerűsítve egy adó- és vevőegységből áll, előbbit gyakorlatilag bármilyen burkolatba be lehet építeni.