Az autóülés, amely felismeri a szívrohamot

infarktus ülés
Vágólapra másolva!
Infarktus esetén automatikusan megállítja az autót. Öt éven belül jön.
Vágólapra másolva!

A Ford bemutatta új autóülését, amely képes felismerni egy szívinfarktus jeleit. Az ülésből érkező jeleket a fedélzeti számítógépes rendszer dolgozza fel, amely szükség esetén biztonságosan megállítja a mozgó járművet.

Forrás: Ford

Az ülésbe szívritmust figyelő szenzorokat építettek be, amelyeket összekötöttek egy kamerával. Ez azt figyeli, hogy a sofőr összecsuklik-e az ülésben. A Ford egyelőre nem közölte, hogy az ülés mikor jelenhet meg sorozatgyártásban, de a gyártó kutatási részlegét vezető Pim van der Jagt szerint öt éven belül várható az újdonság debütálása.