Halálra gázolt egy gyereket, nem kapott büntetést

Vágólapra másolva!
Még a pitiáner 74 ezer forintos bírságot is megúszta az autós.
Vágólapra másolva!

Nagymamájával kelt át az úton a hároméves Allison Liao New Yorkban, amikor egy figyelmetlen autós kanyarodás közben elgázolta. A kislány életét veszítette a balesetben, amelyet egy másik autós fedélzeti kamerája rögzített.

A szülők most megtudták, hogy az autós semmilyen büntetést nem kapott a baleset miatt. Eleve csak két vétség miatt bírságolták volna meg, egyrészt mert kellő elővigyázatosság nélkül közlekedett, másrészt mert nem észlelte az előtte lévő gyalogost. Az ügyben eljáró bíró egyik vétségért sem látta indokoltnak a büntetés kiszabását, amelynek maximuma egyébként is vétségenként 150 dollár (37 ezer forint) lett volna.

A szülők polgári pert indítottak a vétkes sofőr ellen, a médiamegjelenés hatására egy kongresszusi képviselőnő is nyomulni kezdett az ügyben, amelynek így még lehet folytatása.