Egy futár vezet a legbiztonságosabban

Vágólapra másolva!
Az autós szakmák közlekedésbiztonsági versenyét a futár szakmát képviselő sofőr nyerte. 
Vágólapra másolva!

2014. november 26-án rajtolt a hathetes autós szakmák közlekedésbiztonsági versenye amelyen a kamionos, a taxis, a buszvezető, a sokat autózó értékesítő és szervizes, valamint a futár szakmák mellett autóversenyzők is indultak. A verseny érdekessége az volt, hogy a résztvevők mindennapi munkáját figyelték és analizálták a járműveikbe szerelt flottakövető egységgel és fedélzeti kamerával.
A rendszer az első ütközésveszély, az irányjelzés nélküli sávelhagyás, a követési távolság, a gyalogos, kerékpáros és motorkerékpáros veszélyhelyzet, valamint a sebességkorlátozások túllépésének felismerésére képes. Az értékelésben heti 1000 pontot kaphatott az a versenyző, aki egyetlen ilyen közlekedési konfliktusba sem került, azt ugyanakkor már a hathetes verseny rajtjánál leszögezte az értékelésben résztvevő vezetéstechnikai instruktor, hogy maximális pontszámot a legfigyelmesebb és legprofibb vezető is csak zárt úton, tesztkörülmények között érhetne el, hiszen a mindennapi közlekedésben elkerülhetetlenül adódnak konfliktushelyzetek, amelyeket a rendszer automatikusan regisztrál.

A versenyzők összesen 51770,6 kilométert tettek meg a hat hét alatt, ebből a legtöbbet, 15 ezer kilométert Gombás „Futár” Dániel tette meg, aki végül a második lett. Az első díjat a fuvarozó szakma képviselője vihette haza, míg a harmadik helyen egy autóversenyző, Bús Edina lett.

aki a legnagyobb távot, közel 15000 km-t tett meg, és végül a második helyre futott be, így értékelt:. Ennyi kilométert tettek meg az autós szakmák közlekedésbiztonsági versenyének (I-Cell Safe Drivers’ Competition – ISDC) résztvevői a hagyományteremtő céllal elindított megmérettetés hat hete alatt (2014. november 26. – 2015. január 7. között) városban és autópályán, éjjel és nappal, bel- és külföldön egyaránt.