A kommunista autóipar utolsó bástyája

2015.02.12. 12:26

Máig Vörös Zászló limuzinokkal furikáznak a kínai pártvezetők és vendégeik, köztük Orbán Viktor is. Mercedesről és Cadillacről szó sem lehet a parádékon, csak az állami Hongqi márka képviselheti a népi demokrácia diadalát, bár mindegyik generáció mögött ott vannak a nyugati modellek génjei. 

Ezt a CA 7600L típusú parádéautótót Hu Csin-tao, volt kínai államelnök-pártfőtitkár, egyben a kínai Központi Katonai Bizottság vezetője 2009-ben, az új Kína kikiáltásának 60. évfordulóján használta a Tienanmen téri szemlénForrás: MTI/Trebitsch Péter

Keleti szél és Felszabadulás

Az 1949-ben alakult Kínai Népköztársaságban 65 évvel ezelőtt alapították meg azt a bizottságot, amely a hazai autóipar útját volt hivatott megtervezni. Tagjai javasolták annak a csangcsuni autógyárnak a létrehozását, amely később a Felszabadulás nevű teherautó, a Keleti Szél és a Vörös Zászló autómárkák sokszázezer példányát gyártotta és gyártja a mai napig - tájékoztatták az MTI tudósítóját, Trebitsch Pétert az északkelet-kínai városban.

A CA 71-es Keleti Szél 1958 májusában készült el, és két héten belül Mao Ce-tung néhai kínai párt- és államelnök is kipróbálta.Forrás: MTI/Trebitsch Péter

 A kínai járműgyártás történelmében 1953-at már úgy tartják számon, mint amikor eljött a pillanat, hogy Kína bebizonyítsa, képes a közepes teljesítményű tehergépkocsik előállítására. Ez volt az Első Autógyár (FAW) alapkőletétele. 1956-ban pedig már le is gördült a valóban első 4 tonnás, CA10-es kínai teherautó a gyár szalagjáról. Az akkor jelentős sikerként megélt tény mögött ott voltak a szovjet szakemberek, a technológia és a gyártósor gépei - árulta el Vang Suo, a kiállítás kalauza.

Kínai kabrió: a CA 72J a Kínai Népköztársaság kikiáltásának 10. évfordulójára készült. Nagyon hasonlít egy 1955-ös Chryslerre, de a hasonló M-21-es Volgának is amerikai autók álltak modelltForrás: MTI/Trebitsch Péter

Kellemes élmény a hazai autó

Mao Ce-tung néhai párt- és államelnök 1958-ban személyesen is felkereste a gyárat, s még abban az évben elkészült Kína első személyautója, a Tungfeng (Dongfeng), vagyis a Keleti Szél prototípusa. Két héten belül már benne ült Mao, Liu Sao-csi, a pártban első helyettese, akkor a parlament elnöke, és más pártvezetők.

Ez a CA 772TJ Csiang Cö-min elnök-pártfőtitkár, egyben a kínai Központi Katonai Bizottság elnöke számára készült az 1999-es nemzeti ünnepi díszszemlére. Akkor gyakorlatilag új oldtimer voltForrás: MTI/Trebitsch Péter

 Mao büszkén jegyezte meg, mennyire élvezetes és kellemes élményt nyújtott számára az első hazai gyártású automobil kipróbálása. Az autót ma is őrzi a csangcsuni gyár múzeumi kiállítószalonja, több más ereklyével együtt. A kínai járműipar kezdetét és folytatását is felidéző tárlat a Vörös Zászló (Hongqi) márka néhány fekete luxusszedánját, nyitott tetős limuzinját, páncélautóját is felsorakoztatja, amelyek valaha jelentős események nem mellékes szereplői voltak.

Nixon elnök is ilyen limuzinnal utazott

Olyan vezetők álltak bennük ünnepi alkalmakkor, mint a nagy tekintélyű Teng Hsziao-ping, Csiang Cö-min elnök-pártfőtitkár, majd utódja, Hu Csin-tao a Kínai Népköztársaság kikiáltásának 50. évfordulóján rendezett Tienanmen téri seregszemlén, 2009-ben. A FAW-gyár állandó kiállításán a bemutatott példányok mellett fényképeken dokumentálják a kínai autótörténelem egyes korszakait, a vetítőkön több évtizedes nemzeti ünnepségekről készült filmkockák peregnek.

Szögletesebb dizájn: a CA 774 limuzint 1972 és 1980 között fejlesztették ki, de a gyár ideiglenes leállítása miatt nem került forgalombaForrás: MTI/Trebitsch Péter

A helyszínen járó számára többek közt az is kiderül, hogy a Vörös Zászló luxusszedánját bemutatták az 1960-as lipcsei nemzetközi kiállításon. A márka elnöki limuzinjában pedig Richard Nixon amerikai elnök is utazott 1972-es történelmi kínai látogatásakor. Állítólag addig Mao sem ült a Vörös Zászlóban. Személyes élményt szerezhetett a korabeli Vörös Zászlóról Raul Castro is, aki 1962-ban járt Pekingben, vagy például 1967-ben Zambia elnöke, Kenneth Kuanda, aki mellett Csou En-laj miniszterelnök integetett a felsorakozott tömegeknek.

Az állam hűséges megrendelő marad

 A FAW azóta autóinak harmadik generációjával törekszik a piacon maradásra és ezt segíti az a pekingi szándék is, amely nem csak az állami protokoll, de más kormányzati, hadseregbeli hivatali használat céljára deklaráltan előnyben kívánja részesíteni a történelmi hagyományokkal rendelkező Vörös Zászlót.

A modern H7-es már a Toyota Crown technikájára épült. Előtte volt egy furcsa korszaka a gyárnak: a második generációs Hongqui Mingshi gyakorlatilag egy átalakított Audi 100 ("Szivar") voltForrás: MTI/Trebitsch Péter

Tavaly májusban például több mint ezer H7 típusú autót kapott a Népi Felszabadító Hadsereg, amelynek csakúgy, mint más állami szervnek, hivatalnak folyamatosan meg kell szabadulnia a nyugati luxusmárkáktól. Protokolleseményeken már egy ideje feltűnt az L7-es hatliteres, V12-es, 400 lóerős óriáslimuzin is. Orbán Viktor miniszterelnököt, a francia, vagy a dél-koreai elnökhöz hasonlóan, tavalyi pekingi látogatása idején ugyancsak ilyen autón szállították.

Keleti kényelem: a Sengsi igen furcsa csodabogár, négyajtós, nyitott, reprezentációs limuzin. Ebben a műfajban a szocialista gyártók közül csak a szovjet Csajka és ZIL kínált járművetForrás: MTI/Trebitsch Péter

Arra a kérdésre, hogy a japán agresszió felett aratott győzelem 70. évfordulójára, idén szeptemberre tervezett nagyszabású katonai parádén vajon Hszi Csin-ping elnök, a Központi Katonai Bizottság elnöke a szemle alkalmával Vörös Zászlót fog-e használni, a gyár képviselője nem akart konkrét választ adni. Szavaiból ugyanakkor az derült ki, szinte biztos, hogy igen.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK