Ötéves kisfiú gázolt egy Teslával

tesla
Vágólapra másolva!
Sikerült beindítania egy kínai bevásárlóközpontban kiállított Teslát egy ötéves kisfiúnak, az elguruló autó elsodort egy kisbabát.
Vágólapra másolva!

A pekingi plázában két Model S-t is kiállított a Tesla, a hibát ott követték el a cég megbízottjai, hogy mindkettőt bekapcsolva hagyták. Az ötéves kisfiú hat métert gurult az autóval, a kocsijában elsodort kisbabának szerencsére nem esett baja.

Forrás: Carnewschina.com

Az egyik helyi lap munkatársa órákkal később visszatért a helyszínre, és megállapította, hogy a balesetet okozó autót bezárták ugyan, a másikat azonban ugyanúgy bekapcsolva hagyták, ahogy korábban volt.