Az első nyári gumi, ami télen is jól tapad

2015.03.13. 10:56

A Michelin szerint az új CrossClimate abroncs a legtöbb autósnál kiválthatja a téli gumit, és nyáron sem kell kompromisszumokat kötni a használatával. Kipróbáltuk a forradalmi újdonságnak beállított abroncsot, ami alapvetően különbözik az eddig ismert négy évszakosoktól.

Idén csak a leggyakoribb méretekben, 15-17 colig lesz kapható, jövőre már lesz nagyobb személyautós, és SUV-változat isForrás: Michelin

Itt a tavasz, ideje átcserélni a téli gumikat nyáriakra. Elő kell túrni a fél éve elrakott abroncsokat, amelyek jobb esetben felnin vannak, rosszabb esetben súlyos pénzekért át kell húzni őket azokra, amelyeken most még a télik feszülnek. Kezdődik a bosszantó kerékpakolás a pincéből vagy garázsból, aztán találni kell még egy gumist. Naná, hogy ez első tavaszias napokon be kell jelentkezni hozzá, ha nem akarunk várni, vagy mehetünk valamelyik éjjel-nappalihoz, ami persze drágább, mint a normál gumiszerviz. Ez a procedúra évente kétszer megismétlődik, nem csoda, hogy az autósok többsége a háta közepére kívánja a téli-nyári gumicseréket.

Európában a többség egész évben nyárival közlekedik

Persze vannak olyanok, akik tesznek az egészre, és egész évben ugyanolyan gumival közlekednek. A Michelin felmérése szerint a hat legnagyobb európai országban (Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország, Törökország) együttvéve az autósok közel kétharmada (!) nyári gumival, 5 százaléka télivel, 4 százaléka pedig négyévszakossal közlekedik egész évben. Ezzel kockázatot vállalnak abban az évszakban, amelyik nem passzol a gumijukhoz.

A Michelin három év alatt fejlesztette ki a CrossClimate gumit, ötmillió kilométeren át teszteltékForrás: Michelin

Azért erős a szórás, Németországban, ahol télen kötelező a téli gumi, az autósok 20 százaléka meri csak fönt hagyni egész évben a nyárit, Franciaországban viszont - ahol azért nem ismeretlen fogalom a hó - nem kötelező váltani, ezért ott 76 százalék használ egész évben nyárit. Magyarországon az autók több mint a fele nyári gumin fut télen is. A Michelin egy másik felméréséből az derült ki, hogy, akik rendszeresen téli gumira váltanak ősszel, elsősorban azért teszik ezt, mert félnek a havas utakon történő vezetéstől. Ugyanakkor az autósoknak csupán 40 százaléka találkozik hóval egy átlagos évben.

A négyévszakos gumik eddig kompromisszumot jelentettek

Nem az alpesi vidékek lakóinak szánják ezt a gumit, hanem mindenki másnak, Észak-Európán innen. Hány igazán havas napunk is volt idén télen?Forrás: Michelin

Persze a jó téli gumi nem csak havon biztonságosabb egy nyárinál, de hideg időben, 7 fokos hőmérséklet alatt száraz és nedves úton is, mivel a keveréke lágyabb, és más a mintázata is. Kompromisszumos megoldásként már eddig is léteztek négy évszakos abroncsok; ezek valójában olyan téli gumik, amiket pár módosítással nyáron is használhatóvá tettek.

Hóban tűrhető teljesítményt nyújtanak, nyáron jobbak, mint egy téli gumi, télen pedig jobbak, mint egy nyári, de az évszaknak megfelelő gumikkal összehasonlítva már elvéreznek, főleg vészhelyzetben, a tapadáshatáron. Száraz aszfalton, ahol a leggyakrabban megyünk, rossz teljesítményt nyújtanak, ráadásul a mintázatuk miatt zajosak és nagy a gördülési ellenállásuk is, ami növeli a fogyasztást.

Nyári gumi téli minősítéssel

Ismerve a négyévszakos gumikat, nem csodálkoztam azon, hogy a Michelin új, egész évben használható CrossClimate nevű abroncsának sajtóbemutatóján a négyévszakos kifejezés egyszer sem hangzott el az újdonsággal kapcsolatban, pedig lényegében erről van szó, csak teljesen más megközelítésben. A CrossClimate ugyanis pont az ellentéte a négyévszakosoknak: olyan nyári gumi, ami télen is használható.

Havas úton nagyon megközelíti a Michelin téli gumijának, az Alpin 5-nek a teljesítményét, száraz és nedves úton fékezéskor és futásteljesítmény szempontjából pedig szinte ugyanolyan jól teljesít, mint a Michelin legolcsóbb, fogyasztáscsökkentésre optimalizált nyári gumija, az Energy Saver +.

Csak a gördülési ellenállása nem jobb, mint a nyári Michelin Energy-nekForrás: Michelin

Az európai abroncsjelölési rendszerben a nedves úton történő fékezésre a legmagasabb „A” minősítést érte el az újdonság, miközben a téli gumiknál általános jelölést (három hegycsúcs, benne egy hópehely) is használhatja, vagyis azokban az országokban is elfogadják, ahol kötelező a téli gumi használata. Gördülési ellenállásra C, azaz átlagos minősítést kapott.

Jól vizsgázott a független teszteken

A Michelin a TÜV, a Dekra és az UTAC független minősítő cégeket kérte fel, hogy a piaci bevezetés előtt mérésekkel is támasszák alá a gumi képességeit, az eredményt az alábbi ábrákon lehet megtekinteni:

Kiolvasható, hogy melegben, száraz úton, 100 km/h-ról történő fékezéskor közel ugyanakkora fékutat biztosított a CrossClimate abroncs, mint a Michelin Energy + nyári gumi. Mindkettő jelentősen felülmúlta az Michelin Alpin 5 téligumi és a Goodyear Vector 4 négy évszakos abroncs teljesítményét.

Nedves úton történő kanyarodáskor a CrossClimate ugyanakkora tapadást biztosított, mint a téli gumi és a négyévszakos, ők hárman egy hajszállal még a nyárit is megelőzték. Havas emelkedőn 5-30 km/h-ra gyorsítva a CrossClimate kapaszkodási képessége elérte a téli és a négy évszakos szintjét, természetesen a nyári gumi itt kimondottan gyenge teljesítményt nyújtott.

A német TÜV tesztjében csak a 14 fokon történő fékezésnél kapott ki a nyári gumitól a CrossClimate

Nedves úton 80-ról 20 km/h-ra lassítva (szabványos európai teszt) a CrossClimate 2,3 méterrel rövidebb fékutat produkált, mint a négyévszakos abroncs, száraz úton, 40 fokos hőmérsékleten az előnye már 5,3 méter volt a négy évszakossal, és 7,6 méter a téli Alpin 5-össel szemben, ami már simán felér egy gyalogátkelő szélességével.

Hogyan működik?

Bár a legfontosabb titkokat nyilván nem árulta el nekünk a Michelin, annyit azért megtudtunk a franciaországi bemutatón, hogy alapvetően három tényezőnek köszönheti előnyös tulajdonságait a CrossClimate: a keveréknek, a mintázatnak és a speciális lamelláknak.

Más-más gumikeverékeket fejlesztettek ki a futófelületnek és az alatta lévő részeknek, előbbi hidegben sem veszíti el a rugalmasságát, ezért lehetővé teszi, hogy a gumi kitöltse az útfelület apró egyenetlenségeit, így jó tapadást biztosít bármely évszakban.  A másik, a futófelület alá beépített új, szilika-alapú adalékkal javított keverék az üzemi felmelegedés csökkentésével az üzemanyag-takarékosságra van jótékony hatással.

Forrás: Michelin

A V-alakú mintázatban az oldalirányú erők ellensúlyozására a középső gumiblokkok hegyesszöget zárnak be, a váll részen viszont már szinte merőlegesek a haladási irányra, ami a hosszirányú tapadást szolgálja. Egyenes vonalú lamellákat vágtak a mintázatot kialakító blokkokba, ha félbevágnánk a gumit, akkor látszódna, hogy a blokkon belül hullámos az alakjuk.

Száraz útburkolaton a lamellák összezáródva merevebbé teszik a futófelületet, vagyis stabilabb lesz a mintázat, ami növeli a tapadást a hosszirányban és kanyarban is, emellett a gumi tartósságát is javítja. Esőben és hóban viszont kinyílnak a lamellák, hogy elvezessék a csapadékot, és apró karmokként tapadnak az út felületére.

Hogy vizsgázott a gyakorlatban?

A teszten a Michelin Energy+ nyári, az Alpin 5 téli, és a Goodyear Vector 4 négyévszakos gumik ellen lehetett összemérni a CrossClimate-et, de sajnos csak egyet lehetett választani. Én a nyárival vetettem össze, mert a legtöbben e helyett fogják választani. Volkswagen Golfokkal fékeztünk 40, illetve 55 km/h-ról 3 fokos hőmérsékleten száraz aszfalton, mindkétszer a CrossClimate biztosított rövidebb fékutat, persze igazán pontos eredményt csak úgy kaptunk volna, ha sokszor megismételjük a gyakorlatot, és átlagoljuk a mérési eredményeket.

Kipróbáltuk: nagyobb kanyarsebességet lehetett elérni a hideg időben a vizes körforgalomban a Crossclimate gumival, mint a nyárivalForrás: Michelin

Ezután egy fellocsolt körforgalomban mértük azt a sebességet, ahol elkezdte letolni az orrát a Golf az ívről, a különbség 2-3 km/h volt (32 illetve 35 km/h) a CrossClimate javára. Végül egy hóval borított emelkedőn kellett megállni és elindulni: a CrossClimate rendes téligumiként megtapadt, a nyárival viszont kipörögtek a kerekek, és csak a gázpedállal nagyon finoman bánva lehetett feljutni.

Hóban is teszteltük

A közúti próbán Peugeot 308-asokon tesztelhettük az új gumit, száraz, nedves és havas utakon a Jura-hegységben, Genf mellett. Száraz úton olyan volt, mint egy normál nyári gumi, a nedves kanyarokban viszont érezhető volt az átlagosnál jobb tapadás, hóban pedig szintén ügyesen elboldogult, érezhető volt a vonóerő és az oldalvezetési képesség, bár itt nem volt lehetőség közvetlen összehasonlításra.

Jól vizsgázott havon a fronthajtású 308-asonForrás: Michelin

Az új Michelin CrossClimate 2015 májusában kerül kereskedelmi forgalomba, 23 különböző, 15-17 col közötti méretben lesz kapható, vagyis elsősorban az átlagos erősségű, kis- és alsó középkategóriás autókhoz szánják.

Úgy fogják beárazni, hogy félúton legyen az Energy + nyári és az Alpin 5 téli között, vagyis nem lesz olcsó, de a különbözet hamar megtérülhet azzal, hogy nem kell gumit cseréltetni évente kétszer. Fontos megjegyezni, hogy aki rendszeresen használja autóját havas utakon, alacsony hőmérsékletek mellett, azoknak még a Michelin szerint sem érdemes a téli gumiról a CrossClimate-re váltani.