Százezrek követelik a Top Gear folytatását

Top Gear Live
Vágólapra másolva!
Máris rekordot döntött a petíció, amit Jeremy Clarkson visszahelyezése és az autós tévéműsor folytatása miatt indított egy blogger. Egy nap alatt 380 ezren írták alá, és hatalmas bevételkiesés miatt is nehéz helyzetbe került a BBC. Clarkson ezúttal azzal húzta ki a gyufát, hogy megütötte producerét.
Vágólapra másolva!
Tavaly Budapesten is járt a Top Gear Live, a látványos autós showműsor Forrás: Livenation

Nem egészen egy nap alatt 380 ezren írták alá azt a petíciót, amely követeli a BBC egyik legnépszerűbb műsorvezetője, Jeremy Clarkson visszahelyezését eddigi munkakörébe és Clarkson műsorának, a világszerte népszerű Top Gear autós magazin folytatását. A BBC brit közszolgálati médiatársaság kedd este jelentette be, hogy Clarksont felfüggesztették állásából, miután "összetűzésbe keveredetett" a Top Gear egyik producerével. A BBC a műsor jelenleg futó sorozatának három utolsó adását is levette programjáról.

Példátlanul népszerű a petíció

Nagy-Britanniában és világszerte is komoly vihart kavart az ügy, mivel a műsort - a BBC saját statisztikái szerint - 214 országban, vagyis gyakorlatilag az egész világon sugározzák, és hetente 350 millióan nézik. A petíciót az egyik legismertebb brit-ír politikai blogger, a Guido Fawkes írói álnéven publikáló Peter Staines indította kedd éjjel. A támogató aláírások száma alig fél nap átlépte 350 ezret, szerda délután pedig már 380 ezernél tartott, ami a hasonló online kezdeményezések nagy-britanniai történetében példátlan.

A műsor gondos koreográfiával előállított kalandjairól is híres. Itt épp egy afrikai folyón kelnek át egy Subaru Imprezával Forrás: BBC Worldwide

Anyagi szempontból is igencsak indokolt lenne a műsor újraindítása, hiszen ez a program a BBC egyik legsikeresebb exportcikke: a Top Gear globális forgalmazásából a médiatársaságnak évente 300 millió font (csaknem 130 milliárd forint) bevétele származik. A műsor saját színes magazinja, amely szintén a Top Gear címet viseli, hetente csaknem 1,7 milliós példányszámban fogy.

Nem volt vacsora, elcsattant egy pofon

A botrányt az robbantotta ki, hogy 54 éves Clarkson - aki 2002 óta vezeti a könnyed hangvételű autós műsort - egy elmérgesedett vita végén állítólag orrba vágta a Top Gear egyik producerét. Az incidens pontos körülményei szerdán sem voltak ismertek hivatalos forrásból, de a Daily Mirror című brit bulvárlap bennfentes forrásai szerint Clarkson azon dühödött fel, hogy a múlt héten, egy hosszú forgatási nap után a stábot semmiféle ennivaló nem várta a stúdióban. A műsorvezető a 36 éves Oisin Tymon produceren töltötte ki dühét.

Kényes időszakban robbant ki az ügy, Clarkson és két műsorvezető társa, James May és Richard Hammond ugyanis éppen most készült megkötni a három évre szóló újabb szerződést a BBC-vel, ám a cég az erről folyó tárgyalásokat is felfüggesztette. Clarkson a Top Gear műsorvezetőjeként évi 1,5 millió font (több mint 600 millió forint) javadalmazást kapott. Szerdán minden találgatás középpontjában az a kérdés állt, hogy Clarkson nélkül lehet-e jövője a műsornak.

Ez lenne az utolsó utáni figyelmezetetés

A médiasztár nem egészen egy éve maga ismerte el, hogy a BBC "utolsó figyelmeztetésben" részesítette, miután kiderült, hogy egy korábban felvett, de adásba végül nem került műsorrészletben rasszistának minősített kijelentést tett. Clarkson - bár tagadta a terhére rótt vádat - annak idején elmondta: a BBC egyértelműen közölte vele, hogy kirúgják, ha még egyszer ilyesmi előfordul.

Richard Hammond, Jeremy Clarkson és James May 2002 óta dolgozik együtt a világ legnépszerűbb autós műsorán Forrás: Top Gear

Ráadásul korántsem ez volt az első botránya. Néhány éve, amikor a brit közalkalmazottak sztrájkkal tiltakoztak a nyugdíjrendszer jelentős megszigorítása ellen, a műsorvezető élő adásban közölte, hogy a sztrájkolók mindegyikét legszívesebben agyonlövetné. Nem sokkal korábban a bal szemére világtalan, glasgowi születésű előző brit miniszterelnököt, Gordon Brownt "félszemű skót idiótának" nevezte, és amikor a BBC bocsánatkérésre kötelezte, csak a "skót" és a "félszemű" jelzők negatív értelmű használatáért volt hajlandó elnézést kérni, az "idióta" minősítésért nem.

Menekült a stáb Argentínából

Clarkson tavaly komoly diplomáciai botrányt kavart, amikor a stábbal Argentínában forgattak, és a műsorhoz használt egyik veterán autó, egy 1991-es Porsche a H982 FKL brit rendszámot viselte. Az argentin közönség és a kormány is azonnal provokációt kiáltott, mivel úgy vették, hogy a Top Gear csapata ezzel a rendszámmal a Falkland-szigetekért 1982-ben megvívott, Nagy-Britannia győzelmével végződött véres brit-argentin háborúra akarta emlékeztetni a vendéglátó országot.

Ekkoriban a stábot fizikai atrocitások érték, és a műsor készítői a kocsikat hátrahagyva menekülni kényszerültek az országból. A BBC a tavaly októberi incidens után azonban még megvédte Clarksont, merő véletlennek minősítve a rendszám feliratát.