Idén a polgárpukkasztás volt a jelszó a tuning-show-n, bár a motorháztetőre szórt porcukortól, és a kormányhoz szíjazott játékfegyverektől inkább olyan érzése lehetett a látogatónak, mintha egy gengszterfilm-paródia forgatásába csöppent volna.

Ilyen Swifttel megy a Balatonra egy rendes magyar család. Még több fotó a galériában, kattintosn a képre!Forrás: AMTS

Aki szombat dél körül érkezett a Hungexpóra az idei Autó, Motor és Tuning Show-ra, az könnyen megijedhetett a tömeg láttán, ugyanis az 1-es kapu épületén kívül is jó 100-150 méteres sorban állva várták türelmesen az emberek, hogy bejuthassanak a kiállításra. Idén minden korábbinál nagyobb területen, hét pavilonban összesen 100 ezer négyzetmétert lehetett bejárni, a 3500 forintos jeggyel egy tuningolt Volkswagen Sciroccót lehetett nyerni. A narancssárga autót a tavalyi kiállításon, élőben alakították át három nap alatt, idén pedig egy Európában még nem is kapható, hatodik generációs Ford Mustang került a műtőasztalra.

Minden ajtó furán nyílik ezen a CivicenForrás: AMTS

Bár a legtöbb érdeklődő valószínűleg a tuningolt autók miatt érkezett, a vasárnap este 18 óráig nyitva tartó kiállításon több importőr is bérelt standot. A Mercedesnél az 510 lóerős, citromságra AMG GT S mellett állva bárkiről készítettek profi minőségű fényképet, a Peugeot-nál az idén visszatérő Janika osztotta az autogramokat az új 208 T16 R5 raliautó mellett, a Citroënnél pedig az ország egyik legkomolyabb autószimulátorában lehetett kipróbálni, hogy milyen érzés a kiállított C-Élysée versenyautó virtuális másával megtenni egy kört a Hungaroringen.

A következő képre kattintva megnézheti videós riportunkat a Tuning Show-ről, csillogó-villogó veteránokkal és driftelő Ladákkal, BMW-kkel: 

Bent az öblös mélyládákból dübörgő basszusok, kint a Gymkhana bajnokságon elégetett hátsó gumik maró szaga tette próbára a látogatók türelmét, így igazi oázisnak számított a D pavilon, ahol nyugodt körülmények között gyönyörűen restaurált veterán autók, Csepel teherautók és Ikarus buszok mellett a Magyarok a világ járműgyártásában c. kiállítást lehetett megtekinteni. Itt a magyar dizájnerek által tervezett és a Magyarországon készülő mai szériaautók mellett egy fából készült kocsit állítottak a középpontba, amely a Kocs községben a 15. században feltalált, fordítható első tengellyel rendelkező jármű élethű mása volt.

így nézett ki a több mint 500 éve, Kocson feltalált első kormányozható kocsiForrás: AMTS

A B pavilonban kiállított tuning autók között járva feltűnő volt az új irányzat, amit a Trabantok már évtizedekkel ezelőtt elkezdtek: a rendkívül nagy negatív kerékdőlés alkalmazása a hátsó kerekeken. Szinte minden második autónak élen álltak a hátsó kerekei, ami elvileg javítja az útfekvést kanyarban, de itt az volt az érzésem, hogy inkább a látvány miatt alkalmazták ezt a megoldást, no meg azért, hogy még nagyobb felniket be lehessen préselni a sárvédők mögé.

Idén a döntött hátsó kerék a menőForrás: AMTS

Felnifronton idén is minél nagyobb, annál jobb elv érvényesült, de a régi iskolát is sokan követték a kisebb átmérőjű, de annál szélesebb és peremesebb kialakítású kerekekkel. Több autón is rulettkerék-mintát festettek a felnikre, de voltak matyómintás és könnyűfém helyett szénszálból készített darabok is.

Rulett-kerékForrás: AMTS

Ma a tuning már nem áll meg a külső csinosításánál, sokan a nem látható részeket, így a motor- és futóműalkatrészeket is krómozzák, vagy ami a legfurább, bőrözik. Talán a legmesszebb ebben a témában az a szolnoki srác ment el, aki a kábeleken és a motorburkolaton kívül még a csavarkulcsokat is bebőrözte öreg Fiatjában, a kerékjáratok belső oldalára, a krómozott lengőkarok és féktárcsa mögé pedig amerikai rapperek képét festette.

Minden bőrözött vagy krómozott ezen a felismerhetetlenségig átalakított dízel Fiat MareánForrás: AMTS

A két évig készült, teljesen bőrözött utastérrel rendelkező Marea a Rolls-Royce-okhoz hasonlóan visszafelé nyíló „öngyilkos” hátsó ajtóval rendelkezett, és még a motortérben is volt egy monitor – bár azt a tulaj sem tudta megmondani, hogy ennek mi a gyakorlati haszna.

A rat stílus lényege a lepusztult állapot illúziójának mesterséges megteremtése, például ködlámpa helyett mécsesselForrás: AMTS

Idén is hódított a „rat”, azaz patkány irányzat, ami rozsdásnak tűnő, mesterségesen szakadttá változtatott autókat jelent. Ezekben jellemzően ülés helyett csak fémvázak vannak, kárpitként legfeljebb szakadt farmernadrágok szolgálnak, a szpojlerek fából készülnek, a ködlámpa helyén mécses ég, a tetőcsomagtartókon pedig öreg benzineskannák trónolnak. Aki ezt az irányt követi, az jellemzően plüss patkányokkal is teleszórta az utasteret.

Porcukor és fegyverek minden mennyiségbenForrás: AMTS

Teljesen más trendet követtek a B pavilonban nagy számban megjelent gengszterimitátorok, akik a totális polgárpukkasztás jegyében tasakos, és felcsíkozott, kokainnak tűnő porcukorral díszítették a motorháztetőket.

No comment...Forrás: AMTS

Ezen kívül a kerekek alá játékpénzt szórtak, a gumik szelepébe injekciós tűket szúrtak, a tanknyílásba whiskey-s üveget tettek, a kormányra pedig több esetben fegyvert szíjaztak, ami érdekes kérdéseket vethet fel egy rendőri igazoltatás alkalmával a való életben.