Valami készül a magyar benzinkutakon

benzin, E85, üzemanyag, áremelés, alternatív üzemanyag, töltőpisztoly egy budapesti benzinkúton
Vágólapra másolva!
A szerdai Magyar Közlönyben megjelent jogszabály-módosítás arra utalhat, hogy hamarosan megjelenik a magyar kutakon a 10 százalék bioetanolt tartalmazó E10-es üzemanyag.
Vágólapra másolva!

Az E10-es üzemanyag lényege, hogy a benzin mellé 10 százalékban kevernek bioetanolt (most a kötelező bekeverési arány 4,9 százalék Magyarországon). Ez a fajta üzemanyag növeli ugyan a fogyasztást, de az Európai Unió szerint környezetbarátabb, a bevezetése kötelező, az elképzelések szerint folyamatosan váltja majd fel a 95-ös benzint.

Az E10-es üzemanyagot elvileg átalakítás nélkül bármilyen autóba lehet tankolni, gyakorlatilag azonban nem bírja minden – főleg régebbi – típus, minden motornál egyenként kell utánanézni, hogy E10-re hitelesítették-e.

Fotó: Origo

Németországban már jó ideje lehet E10-est kapni, és áll a bál miatta, sok kútról kiszorította a sima 95-ös benzint, holott sokan elvből nem hajlandók ilyen üzemanyagot tankolni. Noha voltak arra vonatkozó elképzelések, hogy az E10-es üzemanyag már 2014-ben megjelenik a magyar kutakon, ez végül nem történt meg, a Magyar Közlönyben szerdán kihirdetett, a keretes írásban olvasható módosítás azonban már az üzemanyag érkezését készítheti elő.

A motorhajtóanyagok minőségi követelményeiről szóló 30/2011. (VI. 28.) NFM-rendelet módosítása

23. § A motorhajtóanyagok minőségi követelményeiről szóló 30/2011. (VI. 28.) NFM-rendelet (a továbbiakban: R6.) 10. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„10. § (1) A kiskereskedelmi üzemanyag-forgalmazó töltőállomásán köteles tájékoztatást adni arról, ha az általa forgalmazott motorhajtóanyagban a hozzákevert bioüzemanyag részaránya nem éri el a 10 térfogatszázalékot. M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2015. évi 45. szám, 4495

(2) Az (1) bekezdés szerinti dízelgázolaj esetében a kiskereskedelmi üzemanyag-forgalmazó figyelemfelkeltő módon köteles tájékoztatást adni a töltőállomáson a dízelgázolaj zsírsav-metil-észter (FAME) tartalmának e rendelet 2. melléklet szerinti határértéknek való megfeleléséről.

(3) Ha a kiskereskedelmi üzemanyag-forgalmazó töltőállomásán a 9. § (1) bekezdés a) pontja szerinti motorbenzint, bioüzemanyagot vagy olyan üzemanyagot forgalmaz, amelyben a hozzákevert bioüzemanyag a 10 térfogatszázalékot eléri vagy meghaladja, akkor figyelemfelkeltő módon köteles tájékoztatást adni a töltőállomáson a motorhajtóanyag a) megnevezéséről, b) bioüzemanyag-tartalmáról, különös tekintettel a zsírsav-metil-észter (FAME) tartalomra, és c) a környezetre és a gépjármű üzemeltetésére gyakorolt hatásairól.”

A szöveg kissé ellentmondásos, mert jelen formájában a benzinkútnak akkor is tájékoztatnia kell az autóst, ha E10-est árul, és akkor is, ha nem. De arra utal, hogy valami elkezdődött.