Már megint egy nagyon mutatós Kia

kia novo
Vágólapra másolva!
A Szöuli Autószalonon mutatta be a Novo tanulmányt a Kia.
Vágólapra másolva!

Újabb látványos tanulmánnyal állt elő a Kia, reméljük, hogy a Novót egyszer meg is építik. A Genfben kiállított Optima kombit ugyanis hiába fogadta remekül a sajtó és a közönség is, a koreaiak már közölték, hogy nem lesz belőle szériaváltozat. A Szöuli Autószalonon kiállított új tanulmány talán jobban jár.

Forrás: Kia

A Novo a Kia új kompakt autóját hivatott felvezetni, a Cerato módosított padlólemezére építették. A formaterv itt-ott kifejezetten tanulmányautós ugyan, de a megfelelő módosításokkal nem teljesen esélytelen a sorozatgyártásra.

Forrás: Kia

A tanulmányba 1,6 literes turbós benzinmotort építettek, 200 lóerő fölötti teljesítménnyel. A váltó hétfokozatú duplakuplungos.

Forrás: Kia