Segített, és cserbenhagyót fogott a hős motoros

elcsapott robogós
Vágólapra másolva!
Egy csendes német kisvárosban cserbenhagyásos gázolást rögzített egy motoros sisakkamerája.
Vágólapra másolva!

Nem mindennapi esetet rögzített sisakkamerájával egy német motoros. Teljesen véletlenül szemtanúja lett egy balesetnek, melyben az előtte haladó robogóst egyszerűen fellöki egy Volkswagen Touran, majd szó nélkül továbbhajt. Ezt azonban nem hagyta annyiban, utasa leugrott segíteni, ő pedig rögtön a gázoló után sietett.

Egy parkolóban utol is érte, ahol némi szócsata után kihívta a rendőrséget. A felvétel alapján eljárást indítottak a Volkswagen vezetője ellen és egy időre a jogosítványát is bevonják. Ő csak azzal tudott védekezni, hogy a robogós a középső ujjával provokálta. Szerencsére a baleset áldozata nem sérült meg komolyabban.