Jönnek az okostelefonról vezérelhető Mazdák

mazda okostelefon autó
Vágólapra másolva!
Ha vezetni még nem is, de néhány kényelmi és biztonsági beállítást okostelefonnal lehet aktiválni a japán gyártó bizonyos típusain.
Vágólapra másolva!

A Mazda bemutatta a Mobile Start névre keresztelt okostelefonos alkalmazását, melynek segítségével néhány műveletet távirányítással is el lehet végezni az autóikon. A 7-es BMW-nél és az új E-osztályos Mercedesnél látott vezető nélküli beparkolás még nem lehetséges, de van más okos ötlet az Android és iOS rendszerekre is elérhető programban. Nem túl környezettudatos megoldás, de távolról beindíthatjuk a motort (legfeljebb fél óra időtartamra), illetve ehhez kapcsolódóan a légkondicionálást és a fűtést is vezérelhetjük, ezáltal mire az autóhoz érünk, már kellemes hőmérséklet, illetve télen leolvasztott ablakok várnak minket.

Forrás: Mazda

Ellenőrizhetjük, hogy bezártuk-e az autót, ha nem, akkor ezt innen is megtehetjük, de a kinyitásra is van lehetőség. Van továbbá egy Pánik Riasztás opció, ami aktiválja a riasztót. Végül pedig az elmaradhatatlan Autókereső, amely GPS segítségével segít nekünk, ha elfelejtettük, hová is parkoltunk le a kocsival. A Mazda Mobile Start egyelőre csak Amerikában és csak az automatikus váltóval szerelt CX-5 és 6-os sorozathoz rendelhető, nyilván azért, mert a kézi váltós kocsik megugranának a távoli motorbeindításra, ha sebességben hagyták őket. 500 dollárba (kb. 138 ezer forint) kerül a rendszer telepítése az autóba, ezután évente 65 dollár (kb. 18 ezer forint) a szolgáltatás díja.