Vágólapra másolva!
Egy év alatt csaknem negyedével esett vissza az elektromos autók ára, hamarosan még kisebb lesz az árkülönbség.
Vágólapra másolva!

2010-ben a villanyautók még kétszer annyiba kerültek Németországban, mint a belsőégésű motorral működők. Tavaly viszont átlagosan már csak 45 százalékkal kellett többet fizetni egy elektromos meghajtású kocsiért, mint egy hagyományosért. Az előző évhez képest csaknem 25 százalékot estek a villanyautó-árak, ami gyorsuló ütemet mutat, ugyanis 2013-ban még csak 20 százalékos volt az árcsökkenés 2012-höz képest.

BMW i3 Forrás: BMW

A gyártók egyre olcsóbb kocsikkal rukkolnak elő: a legújabb elektromos modellek már csak 30 százalékkal drágábbak az azonos kategóriájú hagyományos járműveknél, míg az előző évben az újonnan piacra dobott típusok esetében átlagosan 45 százalékos volt az árkülönbség. Becslések szerint 2020-ra az elektromos autók felára 10 százalék alá zsugorodik Németországban. A tendenciát erősíti, hogy az akkumulátorok egyre olcsóbbá válnak, a gyártók pedig készek lemondani a haszonról annak érdekében, hogy piacot nyerjenek.

A német utakon 2014 végén 26 ezer elektromos személyautó futott (akkumulátoros és plug-in hibrid), ami közel 80 százalékos bővülést jelent az előző évhez képest. Feltéve, hogy az elmúlt három évben tapasztalható trend folytatódik, 2020-ra mintegy 820 ezer villanyautó lesz Németországban. Számuk 2021-re érheti el az egymilliót, vagyis azt a számot, amelyet a berlini kormány eredetileg 2020-ra tűzött ki célként. Az összes kocsihoz viszonyítva azonban ez nem sok, a jelenlegi járműállomány hozzávetőleg másfél százaléka.

Magyarországon 2020-ig mintegy 45 ezer elektromos autót helyeznek forgalomba a Nemzetgazdasági Minisztérium várakozása szerint. Az IFUA Horváth & Partners tanácsadó cég szerint ez az összes járműhöz viszonyítva nagyjából 1 százalék körüli arány, ami nem sokkal kisebb a Németországban vártnál.