Betegápoló robot a Toyotától

Toyota HSR robot
Vágólapra másolva!
A Toyota új robotja kis méretének és rugalmasságának köszönhetően könnyedén kiválthatja az emberi ápolókat, csak a beszélgetés fog hiányozni.
Vágólapra másolva!
Forrás: Toyota

A Föld lakossága folyamatosan öregszik, a WHO adatai szerint 2050-re már az emberek 22 százaléka lesz idősebb 60 évnél. Még drámaibb a helyzet Japánban, a szigetország 2060-ra drámaian elöregszik majd, a kormányzat előrejelzései alapján addigra a lakók 40 százaléka 65 évnél idősebb lesz.

Az időseket viszont ápolni kell, a kevés fiatalnak azonban erre aligha lesz ideje a sok munka mellett. A Toyota úgy gondolja, hogy az új robotja a megoldás erre a problémára. A Human Support Robot (HSR) névre keresztelt eszköz nem más, mint egy mozgékony, kompakt és könnyű, henger alakú robot, amelyet tableten keresztül is lehet irányítani.

Toyota HSR robot Forrás: Toyota

A HSR-t a Toyota mérnökei úgy alkották meg, hogy a kezével képes legyen a betegek elejtett dolgainak felvételére, illetve bizonyos tárgyak (például egy pohár víz) problémamentes cipelésére is. Emellett rendelkezik beépített képernyővel és webkamerával is, így a tulajdonos állapotáról a távolból is meggyőződhetnek a szeretteik.

Az eredetileg 2012-ben bemutatott robot az elmúlt 3 évben folyamatos fejlődésen ment át, köszönhetően a betegek és az ápolók visszajelzéseinek. A Toyota egyes egyetemeknek és kutatóintézeteknek ingyenesen biztosít HSR robotokat, hogy a partnerszervezetek is kivehessék a részüket a szoftver fejlesztéséből.