Újabb elektromos modellt fejleszt a BMW

bmw i8
Vágólapra másolva!
A Tesla Model S ellenfelének szánt klasszikus négyajtós limuzin állítólag i5 néven kerül majd piacra.
Vágólapra másolva!

"Az i3 és az i8 között pusztán számszerűen akad még hely" – mondta Harald Krüger vezérigazgató a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitnak adott interjújából, hozzátéve, hogy konkrétumokkal egyelőre még nem szolgálhat.

Forrás: BMW

Iparági pletykák szerint egy i5 nevű modell jelenik meg majd a kínálatban három éven belül, a négyajtós limuzin a Tesla Model S konkurense lenne. Az i8-aséval egyező hosszúságú karosszéria szénszálból készül majd, így a kocsi tömege nem lesz nagyobb 1,6 tonnánál. Tisztán elektromos és konnektoros hibrid változat is készül majd, utóbbi hajtáslánca hasonló lesz az i8-aséhoz, de fordítva: az 1,5 literes, háromhengeres benzinmotor az első, a villanymotor a hátsó kerekeket fogja hajtani.

A BMW az idei első hat hónapban 12,5 ezer elektromos autót értékesített, ebből minden tizediket Németországban. Az elektromos autók viszonylag alacsony eladási számait Harald Krüger több tényezőre, egyrészt a nem kellően kiépített töltőállomás-hálózatra, másrészt az elektromos járművek még mindig viszonylag alacsony hatótávolságára vezeti vissza. „Sokaknál nem szűnő aggodalom, hogy egy elektromos autóval egyszer csak lefulladhatnak valahol” - mutatott rá.

Az elektromos autók gyártása az informatikai technológiai szektor érdeklődését is felkeltette, olyannyira, hogy már vezető szakembereket igyekeznek elcsábítani az autóipartól. Tavaly Tim Cook, az Apple vezérigazgatója személyesen is felkereste a BMW központját, az Apple más felső vezetői pedig a BMW lipcsei üzemébe látogattak el, hogy tanulmányozzák az i3 gyártását. A felek között semmilyen megállapodás nem jött létre, mivel értesülések szerint az Apple saját elektromos autó kifejlesztésén dolgozik.