Itt még az őrangyalok is bekapcsolják a biztonsági övet

Gustaf III. repülőtér (TFFJ)

Létezik néhány olyan repülőtér a világon, ami megér bármilyen kockázatot, annyira szép és nehezen megközelíthető helyen van. Bemutatjuk a nyolc legérdekesebbet, ahová nemcsak pilótaként, de utasként is kihívás leszállni. 

A forgalmas nemzetközi légikikötők és közvetlen környezetük önmagukban ritkán nyújtanak maradandó élményt, igaz, a gépen ablak mellett ülve egy-egy alpesi átkelés, tengerparti szakasz vagy kivilágított város látványa maradandó élménnyé teheti a landolást. Léteznek azonban olyan kisebb repterek, ahová

egyszer az életben el kell jutni utasként,

mert akkor is hihetetlen élményt nyújtanak, ha ki sem tesszük a lábunkat a terminálból, már ha van olyan.

Lenyűgöző, egyszersmind félelmetes élmény egy olyan nehezen megközelíthető reptérre érkezni, mint Milford Sound Forrás: Wikipedia/Gordon Wrigley

Most ezek közül mutatjuk be a legérdekesebbeket. Többségükről ön jó eséllyel még nem hallott, most viszont megismerhet egy olyan kontinenst is, aminek teljes területe egyetlen nagy, összefüggő leszállópályaként üzemel. Zárójelben feltüntettük mindegyik repülőtér ICAO-kódját is, így pillanatok alatt megtalálhatja őket a Google Earthben, a videókon pedig átélheti a berepülés élményét.

Milford Sound (NZMF) – Új-Zéland

Az Új-Zéland délnyugati részén, az 1,2 millió hektáros Fjordland Nemzeti Parkban található létesítményt a világ legszebb kisgépes repülőterének tartják. Elhelyezkedése annyira egyedülálló és szemkápráztató, hogy az ország tíz legkedveltebb turistacélpontja közé tartozik.

Leszállás közben csodás vízesés képe tárul elénk Forrás: GG Landscapes

A futópályát kizárólag a Tasmán-tenger felől közelíthetik meg a leszálló gépek, egy egészen látványos folyosón keresztül, amelyet

mindkét oldalon a Mitre Peak hegyei szegélyeznek.

Az úgynevezett circle-to-land megközelítés kezdeti szakaszában látható a csodálatos Stirling Falls vízesés is.

Közkedvelt a pilóták között is: aki valaha is repült itt, azt mondja, nincs szebb és nagyobb kihívást jelentő leszállás Milford Soundnál. Ők nevezték el Māui-mennyországnak a repülőteret, a videót látva nem nehéz megérteni, miért.

Bella Coola (CYBD) - Kanada

A Kanada legnyugatibb tartományában, Brit Columbiában található Bella Coola volt az első közösségi finanszírozásban megépült repülőtér a világon. Annyira ismeretlen a nagyközönség előtt, hogy még a legnagyobb videómegosztó is mindössze pár tucat találatot dob ki a repülőtér nevére (a szimulátoros találatokat leszámítva).

Magas hegyek és felhők teszik kihívássá a leszállást, na meg az oldalszél Forrás: Fullterrain

Egészen 1966-ig nem is létezett, míg Milt Sheppard és Gideon Schuetze fel nem vetette, hogy a világtól elzárt területnek milyen sokat jelentene turisztikai és gazdasági szempontból is, ha kapna egy repülőteret. Az ehhez szükséges körülbelül 42 hektáros területet három magánszemélytől kapták meg az építők, évi egydolláros bérleti díjért cserébe.

Az első gép 1966. augusztus 26-án landolt. Az 1400 négyzetméteres utasterminál 1979-ben készült el. Az 1250 méter hosszú futópályát a környező tereptárgyak miatt az átlagnál meredekebb, négy fokos siklópályán kell megközelíteni.

Műszeres leszállító rendszer természetesen nincs,

vannak viszont kétezer méter magas hegyek, szinte állandó, a látás utáni repülést nehezítő alacsony felhőzet és rendkívül erős, turbulens oldalszél. Kanada egyik legnehezebben megközelíthető repülőterének tartják a pilóták.

Squamish (CYSE) - Kanada

Az ugyancsak Brit Columbiában található repülőtér futópályája mindössze 732 méter! Egy erdő és a 212 hektáros Howe Sound vízipark találkozásánál építették, nem véletlen, hogy

menetrend szerinti járatok ide nem repülnek, csak privát pilóták,

repülőklubok és néhány kisgépes magán-légitársaság használja.

A repülőtér megközelítésének különlegessége, hogy itt van Kanada legszebb hegyvonulata, és a közelében található az ország tíz legszebb hegycsúcsából három (Atwell, Trick és Spire), valamint a legsűrűbb erdője is, ezek repülés közben pazar látványt nyújtanak.

Persze a természet nem adja magát egykönnyen, a földrajzi adottságok annyira különlegesek, hogy csak az igazán jól képzett pilóták tudnak ide repülni. Az ide látogató turisták pedig úgy tartják, hogy aki egyszer idejön, az örök életében visszavágyik, újra és újra.

Isafjördur (BIIS) - Izland

A mindössze négyezer lakost számláló fagyos (még nyáron is mindössze 11 fok körül van az átlaghőmérséklet) Isafjördur Izland nyugati fjordjainál található. A tengerszinttől mindössze két méter magasságban fekvő repülőtér megközelítése még szép időben sem könnyű,

nincs ugyanis végső egyenes (final).

Ehelyett egy félkörívet (Arc) kell végrehajtani a rárepüléshez, eközben a környező tereptárgyak miatt folyamatos manőverezés szükséges.

Egyenes futópálya híján vagy elsőre jól kijön a lépés, vagy át kell startolni Forrás: Wikipedia

A futópályára nem ritkán a maximális 30 fokos dőléssel fordulnak a gépek, tovább nehezíti a pilóták munkáját, hogy végső egyenes hiányában oldalszeles leszállásnál nincs idő korrigálni; vagy elsőre sikerül a pálya irányát eltalálni, vagy azonnal át kell startolni.

Műszeres megközelítés kizárólag a 8-as pályára lehetséges, szigorú magasság- és sebességkorlátozások figyelembevételével.

Az Air Icelandnek menetrend szerinti járata is repül ide Reykjavíkból.

Ennek ellenére a repülőtér azon kevesek egyike a világon, ahol az Aviation Safety adatbázisa szerint még soha semmilyen baleset vagy repülőtéri esemény nem történt.

Gustaf III. (TFFJ) – Karib-térség, Franciaország

III. Gusztáv svéd királyról kapta a nevét a repülőtér a karibi térségben található aprócska, Franciaországhoz tartozó szigeten, Saint-Barthélemyn. Ide tényleg csak a teljesen őrült pilóták repülnek. Futópályáját az egyik irányból egy strand, a másikból pedig a közeli város legnagyobb körforgalma határolja, majd ezután jön egy meredek domboldal, aminek közvetlenül a tövében található a pálya.

Régen svéd fennhatóság alá tartozott a sziget, ma Franciaországhoz tartozik. Itt is nagy kaland leszállni Forrás: Wikimedia

Nem véletlen, hogy a megközelítést egy brutális hullámvasúthoz hasonlítják az utasok, és ha ez mind nem lenne elég,

a pálya hossza nevetségesen kevés, mindössze 650 méter,

ráadásul nagyon gyakoriak az erős széllökések. Emiatt előfordult már, hogy valaki az állóhely helyett a strandolók és jet-skizők közé érkezett meg gépével. A sziget rendkívül népszerű a turisták között, ezért több tucat regionális és charter-légitársaság használja, a DHL-nek pedig rendszeres cargojárata repül ide.

Vágar repülőtér (EKVG) - Feröer-szigetek, Dánia

A Dániához tartozó, de teljes autonómiával rendelkező sziget Izlandtól mindössze 500 kilométerre található.

Ide leszállni minden kereskedelmi pilóta bakancslistáján szerepel.

Festői környezetben az óceán felől kell megkezdeni a leszállást, majd egy erős bal vagy jobb fordulóval a fennsíkon található tó irányába kell folytatni, ami egy vízesés formájában találkozik az Atlanti-óceánnal, innen a megközelítés közkeletű neve is (waterfall approach).

Már a terminálon is látszik, hogy pici repülőtér ez, ennek megfelelően a kifutó is nyúlfarknyi volt egészen 2011-ig Forrás: Wikipedia

A végső egyenes (final) nagyon rövid, ezért kevés lehetőség van a korrekcióra. A repülőtér a nemzeti légitársaság, az Atlantic Airways bázisreptere is egyben, futópályáját 2011-ben hosszabbították meg, így akár közepes méretű repülőgépeket (Airbus A319, Boeing 737) is képes fogadni. A sziget földrajzi elhelyezkedése miatt gyakori a sűrű köd és a szitáló eső, ezért a 30-as pályát műszeres leszállító rendszerrel (ILS) is felszerelték.

Kranebitten repülőtér (LOWI) - Ausztria

Az Ausztriában, Innsbruck közelében található nemzetközi repülőtér Tirol legnagyobb légikikötője. Az Alpokba látogató utasok millióit 1925 óta szolgálja ki. Más repülőterektől eltérően

itt a tél számít csúcsidőszaknak,

ilyenkor a gépek általában 5-10 percenként követik egymást. Azok, akik még soha nem repültek ide, minden bizonnyal emlékezni fognak majd az első landolásra.

A legtöbb magyar utas a közeli innsbrucki reptéren szokott megfordulni. Nagy kaland berepülni a völgybe Forrás: Wikipedia

A 08-as futópálya megközelítése még jó időben is igazi élményözön. Először az Alpok csúcsai mellett nagyon közel halad el a gép, majd, a pályával párhuzamos hosszúfal (downwind leg) egy fennsíkon át vezet, ami felett a gépek általában ezerötszáz láb (kb. 450 méter) magasságban repülnek el. A pálya végső irányát egy brutális, harmincfokos szűk fordulót követően éri el a gép. Mindezt nagyon erős turbulens környezetben, és a téli időszakban igen rossz látási viszonyok között.

Kevesen tudják, de Innsbruckba csak külön engedéllyel,

nagyon szigorú képzést követően repülhetnek a pilóták,

a megszerzett tudást pedig az úgynevezett szinten tartó tréningekkel kell folyamatosan naprakészen tartaniuk.

Antarktisz

A tudományos kutatóállomásokat leszámítva lakatlan kontinensre is közlekednek kereskedelmi gépek.

Itt elsősorban teherszállításról van szó,

ahol sok esetben extrém körülmények között kell le- vagy felszállni, ebben két nemzet, az USA és Oroszország pilótái a legjobbak.

Az egész kontinens egy nagy futópálya Forrás: Defense.gov

Az orosz pilótákról már húsz évvel ezelőtt is olyan legendák keringtek, hogy képesek bárhol, bármilyen méretű repülővel leszállni. Néha viszont még a legfurább legendák sem fedik a teljes valóságot, hiszen van valamilyen kislányos báj abban, ahogy egy kétszáz tonnás géppel teljes nyugalomban képesek farolni a tükörsima jégen, „majd csak kiadja valahogy” jeligére.

Természetesen épített pályát felesleges keresni arrafelé, de nincs is rá szükség, az Antarktisz átlagosan másfél méteres jege tökéletes – habár korántsem veszélytelen – felület bármilyen gép számára. Persze fénytechnika és egyéb

műszeres rendszer sem áll rendelkezésre ilyen környezetben,

bőven elég egy darab füstfáklya vagy két motoros szánkó a landoláshoz.