Kisbusznyi emberrel egykerekezik

sokan a motoron
Vágólapra másolva!
Egy motor hivatalosan egy, maximum két személy szállítására alkalmas. Ha ennél többen mennek egy járművel, akkor az lenne a minimum, hogy legalább ne próbáljanak mutatványokat bemutatni, de a videón látható motorosnak nincsenek gátlásai.
Vágólapra másolva!

Körülbelül egytucatnyi ember zsúfolódott fel a képen látható motorra, ami már eleve nem veszélytelen mutatvány. Ám a vezető még egykerékre is felkapja a motort, amiben sokat segít neki, hogy a hátsó rész alaposan túlsúlyos az egymásba kapaszkodó utastársaktól, akik közül néhány menetiránynak háttal utaznak, egyikük pedig a vezető előtt ül ilyen pózban, takarva a kilátást. Egyetlen rossz mozdulat vagy bármelyikük egyensúlyvesztése súlyos balesethez vezethetett volna, főleg, mivel egyikük sem viselt semmilyen védőfelszerelést vagy bukósisakot.