Autóbalesetben meghalt a híres Batman-imitátor

Batman
Vágólapra másolva!
Szerencsétlen közúti baleset áldozata lett az az amerikai férfi, aki arra áldozta szabadidejét, hogy beteg gyerekeknek okozzon örömteli pillanatokat Batman jelmezben.
Vágólapra másolva!

Szomorú esemény történt Amerikában: augusztus 16-án, vasárnap Hagerstown városa mellett közlekedési balesetben meghalt Lenny B. Robinson, ismertebb nevén Route 29 Batman. A férfi eredetileg takarítócéget vezetett, ám még 2001-ben egy egészen más elfoglaltságot talált magának.

A Batmobilban Forrás: Lenny B. Robinson

Vásárolt egy valódi Batman jelmezt – amelyet 45 percig tartott felvenni - és elkezdte sorra látogatni a kórházakat, ahol beteg gyerekeket vidított fel öltözetével, történeteivel és ajándékaival. Később vett egy fekete Lamborghini Gallardo Roadstert, amelyet Batman logókkal tett egyedivé.

A Batmobil előtt egy fekete Lamborghinivel járt Forrás: Lenny B. Robinson

Sokáig csak Maryland államban volt ismert, ám 2012-ben a rendőrök megállították egy igazoltatásra, amely végül vidám közös fotózkodásba csapott át. A rendőrautóban lévő kamera mindezt rögzítette, a felvétel az interneten pedig világszintű ismertséget hozott Robinson számára.

Később már egy valódi, 60-as évekbeli Batmobil replikával járta az utakat, amelyre rengeteg pénzt költött. Ezzel a feltűnő járművel a kórházakon kívül iskolákba is ellátogatott, ahol előadásokat tartott a diákoknak.

Rengeteg pénzt költött a legendás autójára Forrás: Lenny B. Robinson

Most vasárnap is a klasszikus Batmobillal tartott hazafele, egy benzinkúton még együtt fotózkodott egy családdal. Nem sokkal később az autója lerobbant az autópályán. Csak félig sikerült lehúzódnia, és amikor kiszállt, egy nagy sebességgel érkező Toyota ütközött a járművének, amely így elgázolta és Amerika kedvenc szuperhőse a helyszínen életét vesztette.