Megoldották a villanyautók egyik nagy problémáját

Vágólapra másolva!
Hangszórókból érkező speciális hang jelezné a gyalogosoknak, hogy közelít egy elektromos autó, így könnyebben elkerülhetők lennének a balesetek. 
Vágólapra másolva!

A zéró emisszióval rendelkező elektromos autók kétségkívül jó hatással vannak a környezetre. Ugyanez viszont nem mondható el a gyalogosokról, a néma csöndben közlekedő járműveket ugyanis sokan nem veszik észre, és kilépnek eléjük. A közutak biztonságával foglalkozó amerikai szervezet, az NHTSA már megállapította, hogy a villanyautók kétszer akkora eséllyel gázolnak el gyalogosokat kis sebességgel, mint a normál autók. Ennek a problémának a megoldására fogott össze a PSA (Peugeot, Citroen) a Renault- Nissan Szövetséggel.

Nissan Leaf az eVADER rendszerrel Forrás: Nissan

A részben az Európai Unió által finanszírozott projekt részeként olyan rendszer kifejlesztése a cégek célja, amely balesetveszély esetén jelez a gyalogosoknak és a többi közlekedőnek, hogy azok időben fel tudjanak készülni a villanyautó érkezésére. Az eVADER névre keresztelt rendszer tartalmaz egy szélvédőhöz rögzített kamerát, amely figyeli az autó elé kerülő akadályokat. Ez képes felismerni a gyalogosokat, kerékpárosokat és egyéb járműveket is.

Balesetveszély esetén a kívülre szerelt hat hangszóróból érkező hangjelzéssel figyelmezteti a rendszer a többi közlekedőt a villanyautó érkezésére. A megszólaló hangot hosszas kutatás után választották ki, bár így is szokni kell majd, mivel akár egy horrorfilm háttérzenéjének is megfelelne. Korábban szirénával és más hangokkal is próbálkoztak, azokat azonban túlságosan zavarónak találták.

Az új hang 5 decibellel halkabb, mint egy hagyományos, benzines autó hangja. Az Európai Unió szabályozása alapján 2019-től kötelező lesz beépíteni egy jelzőrendszert az elektromos autókba, így még négy évük van a gyártóknak egy egységes szabvány megalkotására. Ha az eVADER beválik, akkor valószínűsíthetően ez lesz az új sztenderd a piacon.