Eladó a ritka Ferrari, amit Schumacher fejlesztett

2015.09.08. 15:20

A Ferrari FXX nemcsak a szédítő teljesítménye miatt különleges, hanem azért is, mert a fejlesztésében maga Michael Schumacher is aktívan részt vett.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

A Ferrari időről időre megörvendezteti az autós társadalmat egy-egy csúcsmodellel, ami megkapja a kor színvonalának összes létező technológiáját. Amikor már ez sem elég különleges, akkor jön a következő lépcső, egy speciális, pályára szánt kiadás képében. Így született meg az egyébként sem gyengének számító Ferrari Enzóból a Ferrari FXX, 345 km/h-s végsebességgel, brutális gyorsulással.

Forrás: Auctionata

A modell 2005-ben került piacra, így nem meglepő, hogy a fejlesztésében a Ferrari akkori Forma 1-es pilótája, Michael Schumacher is részt vett. A 6,3 literes, 809 lóerős V12-es motorral hajtott FXX-ből mindössze 30 darab készült, a most eladásra kínált darab pedig a 29. sorszámot kapta.

Forrás: Auctionata

A 2006-ban gyártott, alig 2400 kilométert futott darab 2007 óta volt a második tulajdonosánál, aki legalább egymillió fontot (431,16 millió forint) kér érte az Auctionata értékesítőház által szervezett liciten.

Forrás: Auctionata

Bár a típus önmagában is elég különleges, az értékét tovább növeli Schumacher aláírása is, amit a kocsi orrán találunk.  A különleges járműből Schumacher is kapott egyet, az övé a 30. sorszámú példány volt. Az egyedi, fekete darab 2,03 millió euróért( 638,14 millió forint) talált gazdára 2013-ban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK