Naponta 2234-szer bérelünk Bubit

Bubi Bubi Kerékpár Közösségi bringa Kerékpár Közösségi bringa Mai nappal elindult a Bubi közösségi kerékpár hivatalos tesztelése.
Mai nappal elindult a Bubi közösségi kerékpár hivatalos tesztelése.
Vágólapra másolva!
Egyéves a budapesti közbringa rendszer, a BKK elárulta a statisztikákat is.
Vágólapra másolva!

„A régi rendszerben autósok, kényszerből a tömegközlekedést választók és gyalogosok voltak, a közlekedési nemek között pedig nem volt "átjárás", de a Mol Bubival alternatívát adtak a közlekedőknek, akik kiegészítő eszközként használják a szolgáltatást” – mondta Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója a rendszer indításának első évfordulóján.

Fotó: Bácsi Róbert László - Origo

Az első évben

815 ezer bérlés volt, 22 ezer felhasználót regisztráltak, és naponta átlagosan 2234 alkalommal bérlik ki az almazöld kerékpárokat átlagosan 15 percre.

Mivel egy regisztrációval egyszerre akár 4 kerékpárt is lehet bérelni egy időben, sokan megosztják a bérletüket mással is, azaz a regisztráltak számánál vélhetően sokkal több ember használja rendszeresen a szolgáltatást.

Forrás: BKK

Olyan balesetről a BKK-nak nincs tudomása, amelyben a közösségi kerékpáros rendszert használók érintettek voltak, és Dabóczi azt is fontos eredményként említette, hogy nem lopják a zöld bicikliket. A további fejlesztés a vezérigazgató szerint akkor lesz eredményes, ha a város kerékpáros infrastruktúráját is javítják és a közlekedési kultúrát is fejlesztik. Több állomás létesítéséhez piaci szereplők jelentkezését is várják, hogy ne kelljen az uniós pályázatokra, évekig elhúzódó tervezési ciklusokra várni.

A Mol Bubi rendszert hosszas tesztelési időszakot követően 2014. szeptember 8-án indították el, az első hónapban majdnem négyezren váltottak bérletet. Jelenleg

a város 11 kerületében 96 gyűjtőállomás, 2109 dokkoló és 1150 kerékpár használható,

de szeptember végéig két újabb gyűjtőállomást fognak átadni.