Vágólapra másolva!
Egy, a korábbiaknál jóval erősebb különkiadással ünnepli a GTI 40. születésnapját a Volkswagen.
Vágólapra másolva!

A Golf GTI Clubsport meghajtásáról kétliteres TSI motor 265 lóerős változata gondoskodik, amely túltöltés segítségével akár 290 lóerős is lehet, legfeljebb 10 másodpercen keresztül. Korábban csak 220, illetve 230 lóerővel lehetett GTI-t vásárolni, aki többet akart, annak az összkerékhajtású, 300 lóerős R-t kellett választania.

Forrás: Volkswagen

A Clubsport elérhető hatfokozatú manuális és hétfokozatú DSG váltóval is,

előbbivel 6, utóbbival 5,9 másodperc alatt éri el a 100 km/órát.

A száguldás azért itt még nem ér véget, az autó akár 250 km/órával is mehet, ott elektronikus korlátozás vet gátat a folytatásnak. A Volkswagen a 6,9 literes vegyes fogyasztást adott meg a manuális és 6,7 literest a DSG-s változatnak.

Forrás: Volkswagen

A belső változások mellett a külsőségek is fontos szerepet kaptak, így olyan speciális kiegészítők is felkerültek az autóra, mint az eredeti GTI-t idéző alsó fekete csík. A sportos lökhárító mellett a 18 colos kerekek, az egyedi hátsó spoiler és az oldalsó küszöb toldat jelenti a változást.

Forrás: Volkswagen

A Clubsport edition belül is eltér a többi kiadástól, hiszen az üléseket és a kormányt is Alcantara borítja. A Volkswagen a jövő héten kezdődő Frankfurti Autószalonon tartja a típus premierjét.