A német vevőket nem érdekli a Tesla

Tesla
Vágólapra másolva!
Hiába remekel az Egyesült Államokban a Tesla, az elektromos autóiról ismert márka Európában komoly problémákkal küzd, különösen a legnagyobb piacon, Németországban.
Vágólapra másolva!

Nem alakul jól a Tesla európai karrierje, hiszen a gyártó modelljeit nem úgy fogadta a piac, ahogyan azt remélték. Európa legnagyobb autópiacán,

Németországban ugyanis az év első nyolc hónapjában alig 958 darab Model S talált gazdára, ami jelentősen alulmúlja Elon Musk havi 1000-es előrejelzését.

A Roadster és a Model S után hamarosan újabb modellekkel, egy szabadidő-autóval és egy kisebb szedánnal jelenkezik a Tesla Forrás: Tesla

Bár kétségtelen tény, hogy a típus nem olcsó, hiszen egyetlen példányáért minimum 81800 eurót (25,35 millió forint) kérnek, ám a szintén hasonló árazással bíró Mercedes S-osztályból 5149 darab talált gazdára. Ezt azt jelenti, hogy elsősorban nem az árazással van probléma, sokkal valószínűbb, hogy az itteni piac konzervativizmusa gátolja a márka terjedését.

Mivel Európa (és különösképp Németország) rendkívüli módon ragaszkodik a helyi márkák típusaihoz, ezért egy nagyrészt ismeretlen amerikai vagy ázsiai luxusautó jóval nehezebben arat sikert, mint a világ többi pontján.

Kivételt képeznek az olyan országok, amelyek nem rendelkeznek autógyártóval, így például a villanyautók terjedését nagy állami támogatással segítő

Norvégiában is óriási sikernek örvend a Tesla Model S.

Az elektromos limuzin az év első hat hónapjában 2674 példányban talált gazdára, amivel a második helyet szerezte meg a Volkswagen e-Golf mögött a villanyautók kategóriájában.

Hazánkban a becslések szerint eddig körülbelül 300 elektromos és plug-in hibrid autó került forgalomba, és ennek a mennyiségnek kevesebb mint az egyharmada belső égésű motor nélküli, tisztán elektromos hajtású autó. A tendencia jelentős növekedést mutat: 2013-ban csak 41 e-autó fogyott, addig, 2014-ben már 116, 2015 első nyolc hónapjában pedig már 90. Nálunk a Tesla még nincs jelen a piacon hivatalos importőrrel, a Model S csak tartós bérleti konstrukcióban érhető el cégek számára.

Fotó: Gulyás Péter

A sikertelenség másik oka, hogy a Tesláknak ingyenes töltést biztosító Supercharger gyorstöltő hálózat még közel sem olyan sűrű Európában, mint Amerikában. Változást jelenthet a Tesla európai sikerességében a gyorsan terjedő töltőhálózat és a néhány éven belül bemutatkozó Model 3, az olcsó, akár 10 millió forint alatti áron debütáló kis szedán.