Beismerte a VW az amerikai környezetvédelmi szabályok kijátszását

Volkswagen dízel
Vágólapra másolva!
A Volkswagen olyan szoftvert telepített 482 ezer dízel járművébe, amelynek segítségével kijátszhatók a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó amerikai előírások.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) szerint az amerikai tisztalevegő-törvény előírásait a 2009 és 2014 között gyártott dízel Volkswagen Jetták, Beetle-k és Golfok, a 2014-es és 2015-ös Volkswagen Passatok, valamint a 2009 és 2015 között gyártott Audi A3-asok sértik meg. Ezek a típusok

a megengedett mértéket akár 40-szer meghaladó mértékben bocsátanak ki nitrogénoxidokat,

amelyek súlyosbítják az asztmát és más légúti betegségeket.

Forrás: Volkswagen

AZ EPA szerint

a Volkswagenekben és az Audikban egy "kifinomult" algoritmus észleli, ha az autók kibocsátását mérik, és ilyenkor kibocsátást csökkentő módba kapcsol.

A szoftver ügyét elsőként a Nyugat-virginiai Egyetem és a Tiszta Közlekedés Nemzetközi Tanácsa vetette fel.

Az ügyben Kalifornia állam is vizsgálatot indított. A Volkswagen közölte, hogy együttműködik a vizsgálatokkal, és Martin Winterkorn vezérigazgató is kiadott egy nyilatkozatot. „Személyesen is kifejezem mély sajnálatomat azért, mert eljátszottunk a bizalmát az ügyfeleinknek és a közvéleménynek.” Winterkorn kijelentette, hogy egy külső céget bíznak meg az ügy felgöngyölítésével, és „mindent meg fogunk tenni, ami szükséges, hogy helyrehozzuk azt a kárt, amit okoztunk”.

Forrás: Volkswagen

Az amerikai tisztalevegő-törvény értelmében a rendelkezéseket megsértő gyártó gépkocsinként akár 37 500 dollár büntetéssel is sújtható, így a Volkswagenre kiszabandó bírság elméletileg elérheti a 18 milliárd dollárt. A Volkswagen amerikai eladásainak mintegy ötöde dízelüzemű autó.

Az EPA szerint az érintett gépjárművek vezetés szempontjából biztonságosak, a tulajdonosoknak nem kell azonnali lépéseket tenniük, ám az ügynökség meg fogja követelni a Volkswagentől, hogy térítésmentesen hajtsa végre a szükséges javításokat. Ez tömeges visszahívást vetít előre.

Sőt, az is elképzelhető, hogy az EPA nem adja majd meg a szükséges engedélyeket a kétliteres dízelmotor 2016-os változatának. A Volkswagen az ügy kirobbanása óta ideiglenesen felfüggesztette a kétliteres TDI motorral szerelt autók értékesítését Amerikában.