A VW-botrány miatt veszélyben a Bugatti Veyron-utód

Bugatti Veyron
Vágólapra másolva!
A német gyártónak óriási költségekbe kerül majd a dízelbotrány rendezése, ezért több típus fejlesztését is leállítanák. A lépés nagy vesztese a Bugatti lehet, így elképzelhető, hogy mégsem, vagy csak késve kerül piacra a Veyron utódja.
Vágólapra másolva!

A Volkswagen új főnöke, Matthias Müller a német médiának adott interjújában elárulta, hogy most mérik fel, hogy hol lehetne faragni a költségeken. Ez azt jelenti, hogy várhatóan több, nem fontos projektet is szüneteltetnek majd, egyes estekben pedig a fejlesztés leállítása is elképzelhető.

A döntés legnagyobb vesztese a Bugatti lehet, hiszen

a Volkswagen hatalmas összeget bukott minden egyes eladott Veyron után

és valószínű, hogy a Chiron névre keresztelt utód is hasonló összegeket emésztene fel. Egyelőre nem világos, hogy a már gyakorlatilag befejezett, 1500 lóerős modell megjelenését egyszerűen eltolják-e, vagy megszüntetik a teljes márkát. Utóbbi forgatókönyv azonban nem valószínű, inkább lenne reális eladni a céget, mintsem bezárni.

Nem biztos, hogy lesz utódja a 2005-ben megjelent Veyronnak. Forrás: Bugatti

Nem csak az exkluzív Bugatti szenvedi majd meg a botrányt, a Volkswagen egyes típusai sem kapnak majd utódot. Köztük lehet az új Phaeton luxuslimuzin is, a 2002 óta piacon lévő típus így néhány éven belül már a kínai vásárlóktól is elköszönhet.

Ezen a típuson átlagosan darabonként 8,7 millió forintot bukott a cég.

Müller szerint azonban a cég mostani válsága elsősorban nem a pénzről, hanem a bizalomvesztésről szól, ezért a legfontosabb feladatuknak most a vásárlók, a partnerek és a befektetők lojalitásának visszanyerése.

Alaposan vissza kell majd fogniuk a költségeket. Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Rainer Jensen

Korábban a konszern nem csak arról volt híres, hogy több luxusmárkát (Bugatti, Bentley, Lamborghini, és a motorkat gyártó Ducati) felvásárolt, de a nagyszériás modellekhez is sokszor drága,

soha meg nem térülő technológiákat fejlesztett.

Iyen volt például a VW Passat W8-as vagy az Audi Q7 V12 TDI motorja. Ezek a vadhajtások mára végleg eltűntek, a Winterkorn-korszakban a konszern pedig óriási lépést tett a gyártási költségek felfaragására a moduláris építőkészletekkel.