Ez az autó magától kikerüli a gyalogosokat

Opel
Vágólapra másolva!
Az Opel prototípusa vészhelyzetben a kormányt és a féket is átveszi a vezetőtől.
Vágólapra másolva!

Városban gyakran előfordul, hogy az autóvezetők nem reagálnak idejében a hirtelen az útjukba kerülő gyalogosokra, járművekre, és egyéb akadályokra. Pontosan az ilyen balesetek elkerülésére épített az Opel egy prototípust, melynek fejlesztését részben a német állam finanszírozta.

Forrás: Opel

Az ütközés-elkerülő rendszerrel ellátott Insignia fejlett, szélvédőre telepített kamerával, radarral és módosított fékrendszerrel és kormányművel rendelkezik. Amikor az autó szenzorai akadályt érzékelnek – ami a való életben akár az autó elé ugró gyerek is lehetne – akkor a rendszer először figyelmezteti a vezetőt, és ha ő nem reagál, akkor az autó fékének és kormányának az együttes működtetésével kikerüli azt.

Egy másik fejlesztésével az volt az Opel célja, hogy tovább finomítsa a jelenlegi vezetéstámogató rendszerek működését. A jármű kameráinak adataiból egy speciális algoritmus elemzi a vezető viselkedési mintáit, ami alapján már egy veszélyhelyzet korai fázisában meg tudja jósolni, hogy a sofőr miként fog reagálni, például, hogy fog-e sávot váltani, vagy sem. Ezekkel az elemzésekkel nagymértékben javítható a vezetéstámogató rendszerek működése, többek között a sávváltásra figyelmeztető sem fogja felesleges riasztásokkal idegesíteni a sofőrt, ami segítheti a hasonló rendszerek elfogadottságának növelését.

Forrás: Opel

Még bemutattak egy harmadik Insigniát is, amely a car-to-X rendszernek köszönhetően kommunikálni tud a közlekedési infrastruktúrával és a környező járművekkel is. Így képes elmondani a vezetőnek, hogy miként közelítse meg a kereszteződéseket. Természetesen az a cél, hogy a lehetőleg minél simábban, biztonságosabban, kevés üzemanyag elégetésével, és megállás nélkül.