Új igazgatója lesz januártól a kecskeméti Mercedes gyárnak

Mercedes gyár Kecskemét
Vágólapra másolva!
Christian Wolff irányítja 2016. január 1-jétől a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. munkáját, az új gyárigazgató Thomas Geiert váltja a poszton.
Vágólapra másolva!

Christian Wolff okleveles gépészmérnök, pályafutását az egykori Daimler-Benz AG-nál kezdte 1989-ben, 2013 októbere óta a Mercedes-AMG GmbH ügyvezetőségének tagja. Thomas Geier 2014 májusa óta áll a kecskeméti gyár élén, a konszern sindelfingeni gyárában folytatja pályafutását.

Mercedes-gyár, Kecskemét Forrás: Mercedes

A közel 1 milliárd eurós beruházással felépült, 2012 márciusa óta működő kecskeméti gyár a Mercedes-Benz első Németországon kívüli európai üzeme. Az üzemben 2014 májusa óta három műszakban zajlik a termelés. A telephelyen eddig több mint 300 ezer Mercedes-Benz B-osztály és CLA készült. A dolgozói létszám az idén meghaladta a 4000-et.