Közel harmadával nőtt idén a használtautó-import

BMW 3
Vágólapra másolva!
2015 januártól szeptember végéig tartó időszakában 28,4 százalékkal több gépkocsi érkezett külföldről a tavalyi év hasonló időszakához képest. Főleg régi, Euro1-es és Euro2-es motorral szerelt autók özönlenek hazánkba.
Vágólapra másolva!

2015 januártól szeptember végéig tartó időszakában

28,4 százalékkal több gépkocsi érkezett külföldről a tavalyi év hasonló időszakához képest.

Az idős autók beáramlása a Das WeltAuto használtautó-kereskedő cég szakértői szerint biztonságtechnikai és környezetvédelmi szempontból is aggályos.

Továbbra is a 3-as BMW a legnépszerűbb, főleg a takarékos dízelek keresettek Forrás: BMW

Immáron több éves trend folytatódott az év első kilenc hónapja során a használt autó import terén: összesen 90 391 gépkocsi érkezett külföldről, míg egy évvel ezelőtt ez a szám csak bő 70 ezer volt. A növekedés tehát töretlennek mondható, hiszen

2013 óta évente húszezerrel gyarapodik az import kocsik száma,

akkor január és szeptember között még "csak" ötvenezer kocsit hoztak be hazánkba.

Többségben vannak a 10 évnél régebbi autók

A külföldön vásárolt kocsik közel hatvan százaléka ugyanis tíz évnél idősebb (53765 autó), s ezek egy része Euro1-es vagy Euro2-es erőforrással üzemelnek. Ezen motorok károsanyag-kibocsátása bizonyos értékek esetében akár a sokszorosa is lehet az Euro5-öshöz képest.

A tágas Volkswagen Passat örök sláger, főleg TDI motorral Forrás: Volkswagen

A külföldi import autók esetében a felső-középkategóriában 21 913, míg az alsó-középkategóriában 20 894 autót helyeztek forgalomba, ami 36 százalékos növekedést jelent. Az egyterű (16 149 autó) gépkocsik még mindig a legnépszerűbbek, de több négykerekű érkezett a korábbiakhoz képest a kisautó- és a városi terepjáró kategóriából.

A márkáknál a Volkswagen, a típusoknál a BMW 3-as az első

Márka szerinti megoszlásban legtöbben Volkswagent (11 625 autó), Fordot (9 339 autó), Opelt (9 021 autó), BMW-t (8 022 autó) és Audit (6 486 autó) importáltak, Mazdából pedig közel a kétszeresét regisztrálták itthon a tavalyi mennyiségnek. A típusok rangsorát az első három negyedév után is a 3-as BMW vezeti (4 416 darab) a Volkswagen Passat (3 818 darab), a Volkswagen Golf (3 186 darab), a Ford Focus (3 159 darab) és az Opel Astra (2 975 darab) előtt.

A 3. helyezett Golf alig előzi meg a Ford Focust Forrás: Volkswagen

A legtöbb hazai forgalomba helyezés szeptemberig Budapesten (15 738 regisztráció), Pest megyében (13 674 regisztráció) és Győr-Moson-Sopron megyében (5 763 regisztráció) történt, Békés megyében pedig közel 40 százalékkal több autót regisztráltak a tavalyi adatokhoz képest.

Luxusautók is érkeznek

A luxuskategóriás autók között is enyhe növekedés volt tapasztalható, hiszen 10 darab Ferrari, 7 Bentley, 7 Aston Martin, valamint 4 darab Tesla, 2 Lamborghini, 2 Rolls-Royce és egy Fisker Karma is új gazdára talált.