Még az Audi A4-nél is jobban véd a Honda Jazz

2015.11.04. 14:17

Az EuroNCAP szervezet hosszú évek óta rendszeresen vizsgálja az új autók biztonságát. Most ismét négy típust vettek górcső alá, három különböző márkától. Mindannyian jól vizsgáztak, csak a Volkswagen Caddy nem kapta meg a maximális ötcsillagos minősítést.

A most tesztelt négy autó négy különböző kategóriát képvisel, hiszen az Audi A4, a Honda HR-V és Jazz, valamint a Volkswagen Caddy között nem sok átfedés van. Sorrendben az új Audi A4 végzett az élen, az öt csillag nem is volt kérdés az ő esetében.

Mind a felnőtt, mind pedig a gyermekvédelemre igen magas pontszámokat (90, illetve 87 százalék) kapott, de a gyalogosokkal is kíméletesen (75 százalék) bánik. Ütközésfigyelő rendszerei is megfelelően működtek (75 százalék), a ráfutásvédő megakadályozta a balesetet, illetve kellőképpen csökkentette a becsapódás sebességét.

Kis SUV-ként jó esélyekkel indult a nemrég hazánkban is debütált Honda HR-V, a magas felépítés elsősorban az oldalról jövő ütközéseknél jelenthet némi előnyt. Pontszámait tekintve nem sokkal maradt el az Auditól, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. Sem a felnőtt, sem a gyermek utasok nincsenek benne nem veszélyben (86, illetve 79 százalék) és magas orra ellenére a gyalogosokra is elég jól vigyáz (72 százalék), mert a motorháztető éle és a lökhárító is puha. Biztonsági asszisztens rendszerei megfelelően működnek (71 százalék), viszont nagy tempónál is működő vészfékező rendszer még feláras opcióként sem rendelhető bele.

Idén csupán két kisautó kapott ötcsillagos bizonyítványt, közülük az egyik az új Honda Jazz. Apró mérete ellenére a felnőttvédelemben kicsivel még az Audinál is jobb eredményt ért el (93 százalék), de a gyerekeket is biztonságban tudhatjuk benne (85 százalék). A gyalogosok is megúszhatják a vele való találkozást (73 százalék), biztonsági rendszerek tekintetében gyakorlatilag a HR-V-vel azonos a helyzet (71 százalék). A működéssel nincs gond, viszont a fékasszisztens itt is hiányzik az extralistáról.

A jelenlegi négyes közül egyedüliként a Volkswagen Caddy-nek nem sikerült az ötödik csillagot begyűjtenie. Ez elsősorban a gyalogosvédelemnek köszönhető, ahol van még mit javítani a haszonjárműből lett dobozos egyterűn (58 százalék). A bent ülő felnőttek és gyerekek viszont kellő biztonságban vannak (84, illetve 78 százalék), és a biztonsági rendszerekkel itt sincs nagy probléma (68 százalék), de mivel a Caddy nem új konstrukció, így itt is vannak hiányzó tetelek az extralistán, például a sávváltásra figyelmeztető rendszer.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK