10 napot kapott a német autógyártó, hogy elárulja a részleteket a fogyasztási adatok manipulálásával kapcsolatban.

A Wall Street Journal értesülése alapján az Európai Unióban lassan kezd fogyni a türelem a Volkswagen irányában, amit jól mutat, hogy 10 napos határidőt szabtak meg a cégnek a fogyasztás-ügy részleteinek feltárására. Mint ismeretes, a Volkswagen a múlt héten ismerte el, hogy 800 ezer Európában értékesített autó esetében kisebb szén-dioxid kibocsátást és fogyasztás adott meg, mint amire az európai mérési szabvány alapján jogosult lett volna. Ebben az ügyben már nem csak dízelmotoros autók, hanem az 1,4-es, 150 lóerős, hengerlekapcsolásra képes benzinesek is érintettek.

Greenpeace aktivisták a Volkswagen wolfsburgi központjánál november 9-énForrás: AFP/Peter Steffen

A Bild am Sonntag lap szerint Volkswagen mérnökei bevallották, hogy azért csaltak a szén-dioxid kibocsátási és fogyasztásértékekkel, mert egyébként nagyon nehéz lett volna elérni a korábbi vezérigazgató, Martin Winterkorn által kitűzött célokat. A Bild arról számolt be, hogy Martin Winterkorn 2012-ben jelentette be, hogy a Volkswagen flottakibocsátását 2015-ig 30 százalékkal fogják csökkenteni. A mérnökök állítólag nem merték megmondani a főnöknek, hogy ezt csak csalással fogják tudni teljesíteni. Végül túlfújt gumikkal értek el a valósnál kisebb fogyasztást a méréseken, és azzal, hogy a motorolajat gázolajjal keverték, amitől simábban járt a motor és kevesebbet fogyasztott.

Ez az ügy még súlyosabb, mint a szeptemberi, nitrogén-oxid kibocsátás miatt kirobbant botrány, mivel a legfontosabb európai piacokon (Németország, Franciaország, Egyesült Királyság) a gépjárművek adóját a szén-dioxid kibocsátás alapján számolják ki.

Az Európai Unió klíma- és energiaügyi biztosa, Miguel Arias Canete levelet írt Matthias Müllernek, a Volkswagen vezérigazgatójának, amelyben a következő kérdésekre vár választ 10 napon belül:

  • pontosan hány autót és mely modelleket érint a fogyasztási értékek manipulációja
  • mennyivel kisebb kibocsátást/fogyasztást vallottak be a valósnál
  • mikorra várható a helyes kibocsátási és fogyasztási értékek közzététele

A Volkswagen már a múlt héten bejelentette, hogy az ügyfelektől átvállalja azt az adókülönbözetet, amivel a kisebb szén-dioxid kibocsátási adatok miatt megrövidítették a különböző államok költségvetését. Emiatt további 2 milliárd eurót különítettek el a dízelbotrány kezelésére korábban elkülönített 6,7 milliárd euró mellé. Az elemzők szerint azonban a kár összege ennél jóval nagyobb összegre, akár 35 milliárd euróra is rúghat.