Elárulta a VW, hogyan javítja ki a dízelmotorokat

2015.11.26. 11:14

A német szakhatóság (KBA) szerdán jóváhagyta az autógyártó által előterjesztett javaslatot az 1,6 és 2,0 literes motorú manipulált autók átalakítására, már csak az 1,2 literes motorokról nem lehet tudni, hogy milyen módosítást igényelnek. A januárban induló visszahívási akció 6,7 milliárd eurójába fog kerülni a cégnek.

Az eddigi számítások alapján 6,7 milliárd eurójába, azaz körülbelül 2094 milliárd forintjába fáj majd a Volkswagen számára a hibás EA 189-es dízelmotorok visszahívása és kijavítása Európában. Ez az óriási összeg várhatóan elég lesz az érintett 8,2-8,5 millió motor kijavítására, miközben az USA és Kanada területén kevesebb, mint félmillió érintettnek kell szervizbe vonulnia, igaz, ők kedvezményeket is kapnak, ha le is cserélik az autójukat.

Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Uwe Zucchi

A Német Közlekedési Felügyelethez már benyújtották a szükséges dokumentációt a javítás módjáról. Egyelőre az 1,6 és kétliteres dízelekre ismertették a megoldásokat. Akik a nagyobbik motort választották, jobb helyzetben vannak, náluk elegendő lesz egy vezérlőszoftver csere, ez autónként kb. fél órát vesz majd igénybe. A kisebbik erőforrásnál egy áramlásátalakító eszközt is be kell építeni, közvetlenül a légtömegmérő elé, amely biztosítja az üzemanyag tökéletesebb elégését, de a Volkswagen szerint ez is legfeljebb csak egy órás művelet.

Forrás: Volkswagen

A visszahívásokat januárban indítják el és várhatóan egy teljes évet vesz igénybe, mire minden érintett modell megkapja a szükséges módosításokat. "A konszern arra törekszik, hogy a tulajdonosoknak ne kelljen nagyobb fogyasztással és kisebb motorteljesítménnyel számolniuk, erre azonban még nem tehet ígéretet" - áll a VW közleményében. 

Az 1,2 literes dízelek esetén a hónap végén nyújtják be a javításokat összegző és bemutató dokumentációkat. A konszern jelenlegi vezérigazgatója, Matthias Müller azt nyilatkozta, hogy a visszahívás technikailag és pénzügyileg is kezelhető marad a vállalat számára, tehát a hatalmas presztízs- és anyagi veszteség ellenére a vállalat nem fog csődbe menni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK