A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén elfogadta azt a javaslatot, hogy a zöld rendszámos elektromos és hibrid autók Budapest teljes területén ingyenesen parkolhassanak.

A parkolási szabályozásról szóló közgyűlési rendelet módosítását Nagy Gábor Tamás (Fidesz-KDNP), az I. kerület polgármestere kezdeményezte. A módosítás célja, hogy a kormány által is jóváhagyott Jedlik Ányos Cselekvési Tervben foglaltakkal összhangban segítse az elektromos járművek terjedését.

Forrás: MTI/Marjai János

Július elsejétől a magyar szabályozásban is megjelent a környezetkímélő gépjármű fogalma. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium rendelete alapján zöld rendszámot a következő gépjárművek igényelhetnek:

  • A tisztán elektromos gépkocsik
  • A konnektoros hibrid autók, amelyek elektromos üzemben legalább 25 kilométert tudnak megtenni. 
  • Növelt hatótávolságú hibrid elektromos gépkocsik, amelyek eletromos hajtással legalább ötven kilométert tudnak megtenni
  • Egyéb nulla emissziós gépkocsik

Az ingyenes parkolási szabályok mellett az egyhangúlag elfogadott előterjesztés arra is kitér, hogy a fővárosban elhelyezett elektromos töltőállomásokat a zöld rendszámos gépjárművek csak a töltés idejére és töltés céljára használhatják.A budavári önkormányzat - az elsők között az országban - a zöld rendszámos gépjárművek számára a területén ingyenessé tette a parkolást és az elektromos töltést. A kezdeményezéshez azóta más kerület is csatlakozott.