Így kell kijátszani a forgalomfigyelő kamerát

GIF
Driver uses human shields to hide his license plate
Vágólapra másolva!
Az autópályákon lévő kamerák nem csupán sebességmérésre alkalmasak, hanem egyéb szabálytalanságok bizonyítására is. Az ilyen felvételek elkészítését nehéz kivédeni, kivéve, ha valamilyen ravasz trükköt is bevet a sofőr.
Vágólapra másolva!

Az alábbi videót egy olyan kamera rögzítette, amely egy kínai autópálya lehajtójánál van elhelyezve. Az első másodpercben semmi gyanús nincs, de aztán a forgalomtól elzárt területen megjelenik egy autó, amelyet a vezető és utasa tol hátrafelé. Az elsőre érthetetlen manőver akkor nyer értelmet, mikor visszajutnak az elágazásig.

Ekkor ugyanis kiderül, eltévesztették a kijáratot, és így oldották meg a minél gyorsabb visszajutást. Persze számítottak az ott elhelyezett kamerára, ugyanis az autó rendszámtábláját előtte gondosan kitakarták, hogy a felvétel alapján ne tudják őket azonosítani, és büntetést kiszabni. Azzal viszont valószínűleg nem számoltak, hogy az út mentén máshol is vannak kamerák, és a hatóságok némi munkával megtalálhatják a szabálytalankodó járművet és a tulajdonosát is.